Jogállamiság, migráció, energiapolitika – Emmanuel Macron Budapesten

Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten a közös sajtótájékoztató után, 2021. december 13-án.

A Pegasus-ügyre is rákérdezett a nemzetközi sajtó az Orbán-Macron sajtótájékoztatón. A francia elnök szerint a jogállamiság Európa számára létkérdés, az ellenzéki vezetőkel folytatott megbeszéléséről pedig azt mondta, soha nem kampányol az ország határain kívül.

A francia elnök, mielőtt bárkivel találkozott volna Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőbe ment, és lerótta kegyeletét Heller Ágnes sírjánál. A filozófus 2019-ben bekövetkezett halála előtt egy évvel járt Macronnál Párizsban. A francia elnök ezután Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, az egyesült ellenzék képviselőivel majd a V4-ek miniszterelnökeivel tárgyalt.

A nap végén a Várkert Bazárban tartott sajtótájékoztatón házigazdaként először Orbán Viktor beszélt. Azt mondta, hogy alaposan és kimerítően beszéltek a migrációról, alaposan, kimerítően és szenvedélyesen a jogállam kérdéséről, téma volt a Nyugat-Balkán, az energia, és külön beszéltek a nukleáris energiáról, és szó volt az ETS energiaelszámolási rendszer jövőjéről is.

Orbán Viktor a visegrádi négyek nevében megköszönte a francia elnöknek a nyíltságát és az előretekintését, azt, hogy megadta az esélyt, hogy már előre gondolkodjanak a francia elnökség legfontosabb céljairól.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a francia elnök és közte szoktak lenni komoly viták, amelyeket azonban szeret, mert arra törekednek, hogy ezek minőségi viták legyenek. Hozzátette, a tiszteletet mindig megadják Franciaország elnökének, részben a személye miatt, részben pedig azért, mert Magyarországon a francia elnököknek "magasan van az ázsiója", ezért megtiszteli Macront és Franciaországot azzal, hogy nem kíván a francia belpolitikára semmilyen megjegyzést tenni.

Pegasus-ügy

Amikor a Le Mond francia újságírója a Pegasus-ügyről érdeklődött Orbán Viktornál, akinél korábban egy újságírónak sem volt alkalma erre rákérdezni, a miniszterelnök azt felelte, Magyarország jogállam, a titkosszolgálatok működését is jogállami szabályok rendezik, amelyeket mindig betartanak. „ Amikor a politikát kezdtük, akkor még nem ez volt a helyzet, hiszen mi a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból jövünk”, „a szabadságharcosok és az utcai harcosok világából jöttünk a politikába”.

Ehhez kapcsolódóan: A Pegasus-ról és a választásokról kérdezték Szijjártót és Pintért

Budapest Airport

Szintén kérdésre válaszolva beszélt Orbán Viktor arról, hogy a magyar kormány megvárja a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával a választásokat. Erről itt írtunk részletesebben.

Ehhez kapcsolódóan: Megvárja a választások eredményét a repülőtér visszavásárlásával a kormány

"Egy politikai zsarolásnak vagyunk az áldozatai"

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország politikai okokból nem kapja meg azt az összeget, amely járna az uniós helyreállítási alapból. A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Bizottság azt kéri, módosítsák a családjogi és az oktatási törvényt. "Mi köze van ennek az európai gazdaság újraindításához, mi köze van ennek a pénzek ésszerű felhasználásához?" - vetette fel.

Orbán szerint Magyarország politikai zsarolás áldozata, de a magyar gazdaság elég erős ahhoz, hogy hosszú ideig is jól bírja ezek nélkül a pénzek nélkül is. Minden programot, amelyet ebből a pénzből akartak indítani, saját költségvetési forrásból elindítottak, a magyar gazdaság és a magyar emberek semmilyen hátrányt nem szenvednek a brüsszeli zsarolás miatt.

A migrációval kapcsolatban a miniszterelnök felhozta, hogy miközben Magyarország fizikai erővel védi Európát, a legdurvább támadásokat kellett elszenvednie. Szerinte a helyzet most megváltozott, ideje valami elszámolást készíteni. Ideje, hogy az Európai Unió mutasson valami szolidaritást.

Ehhez kapcsolódóan: Nincs alapja a magyar–lengyel keresetnek, a jogállamisági eljárás megfelel az uniós jognak

Macron: a jogállamisági kérdés igen érzékeny kérdés

A francia elnök Orbán Viktor után nyilatkozott, és az energetikát említette az első témák között. Fontos stratégiai célnak nevezte a hatékonyabb energetikapolitikát, amiben szerinte a megújuló energia felhasználása mellett szükség van hosszú távon is az atomenergiára. Ez utóbbiban egyébként az unós tagországok között Franciaország az első. Macron arról is beszélt, hogy szerinte meg kell óvni a lakosságot az energiaárak növekvő terheitől.

A migrációról szólva Macron azt mondta, hogy a soros francia uniós elnökség alatt javítani akarják a külső határvédelmet. Szerinte a schengeni övezet szabályainak mélyreható reformokra van szüksége. Szerinte, ha erre szükség van, lehetővé tenni az érkezők visszatoloncolását a származási országba.

A francia elnök a jogállamiságról azt mondta, tisztában van azzal, hogy ez egy érzékeny kérdés, de létfontosságú az Európai Unió számára, épp ezért a párbeszéd és a megegyezés lehetőségének keresését hangsúlyozta.

Ehhez kapcsolódóan: Az Európai Parlament mást gondol a szolidaritásról, mint Magyarország

Az ellenzék szerint Macron megígérte a jogállamisági mechanizmust

Emmanuel Macron a V4-ek mellett találkozott a magyar ellenzék vezetőivel, Márki-Zay Péterrel, Karácsony Gergellyel, Donáth Annával és Dobrev Klárával is találkozott. Az ellenzéki politikusok közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a francia elnök partnerként tekint rájuk. Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy a francia elnök szimpatizál velük a korrupcióellenes harcban, és nem tartja valószínűnek, hogy bármit is kapna Magyarország az uniós helyreállítási alapból, amíg ilyen szinten van a korrupció.

Ehhez kapcsolódóan: EP-delegáció: Annyit lopnak Magyarországon, hogy párhuzamos állam jöhetett létre

Dobrev Klára azt mondta, Macron ígéretet tett arra, hogy jövőre bevezetik az uniós forrásokat demokráciadeficitek miatt visszatartó jogállamisági mechanizmust. A DK-s politikus, európai parlamenti képviselő szerint Orbán Viktor nem számíthat arra, hogy a szabadságot semmibe vevő és korrupt politikával uniós támogatásokat kaphat.