Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Pegasus-botrányról és a választásokról is kérdezték Szijjártó Pétert és Pintér Sándort


Pintér Sándor belügyminiszter szerint nem tudnak informatikai támadást indítani a magyar választási rendszer ellen
Pintér Sándor belügyminiszter szerint nem tudnak informatikai támadást indítani a magyar választási rendszer ellen

A külgazdasági és külügyminisztert, valamint a belügyminisztert hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Szóba került az elmúlt hónapok legnagyobb botránya mellett a jövő tavaszi választás is. Az ellenzék szerint a kormányoldal szabotálja egyes nemzetbiztonsági ügyek tisztázását.

A belügyminiszter részletes tájékoztatást adott a nemzetbiztonsági szolgálatok működéséről, Szijjártó Péter pedig, a Telex tudósítása szerint, azt mondta, amikor először kérdezték a kémszoftver izraeli gyártójáról, az NSO-ról, azt se tudta, mi az.„Azt hittem a Nemzeti Sport Online-ról van szó”.

Pintér biztonságos, demokratikus választásokat vár

A belügyminiszter egyebek között arról beszélt, hogy a Terrorelhárítási Központ hét terrortámadást is megakadályozott 2020-ban és több nemzetközi felderítésben is részt vett.

Pintér Sándor szerint a nemzetbiztonsági szakszolgálatok hibátlanul látták el a feladataikat, melyekből akadt bőven, a koronavírus világjárvány kapcsán például sokakat érdekelt a magyar kormány vírus elleni védekezése és gazdasági döntései.

A belügyminiszter nem tapasztalta, hogy alacsony titkosszolgálatokba vetett társadalmi bizalom. Mint mondta, a felmérések szerint a belügyminisztériumnak magasabb bizalmi indexe van, mint az országgyűlésnek.

A belügyminiszter jövő tavaszi választások kapcsán arról beszélt, hogy

„nem tudnak informatikai támadást indítani a magyar választási rendszer ellen”,

szerinte azért, mert Magyarországon papíralapú a választás, a szavazatok számlálásánál pedig ellenzéki delegáltak is vannak. Hozzátette, biztonságos és demokratikus választásokat vár.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, noha nem tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak, részt vehetett tanácskozási joggal az ülésen és számos kérdést feltett a Pegasus-kémszoftverről Pintér Sándornak. A belügyminiszter azonban közölte, hogy minősített adatokról van szó, ezért ezekre a kérdésekre csak zárt ülésen válaszolhat.

Szijjártó és a Nemzeti Sport Online

A külgazdasági és külügyminiszter a Telex tudósítása szerint egyebek között arról beszélt, hogy az elmúlt években az Információs Hivatalban 60 százalékkal több információ keletkezett, mint az azt megelőző időszakban.

Mit mondta, a kritikákkal szemben nem csak keleti irányban, hanem a szélrózsa minden irányába egyre szorosabb együttműködéseket építenek ki a hírszerzés területén: az elmúlt egy évben 75 százalékkal több információ érkezett a külföldi hírszerző szolgálatoktól Magyarországra, mint azelőtt.

Kérdezték a miniszter a Pegasus-ügyről is. Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Információs Hivatal nem vásárolt a szoftverből, nem üzemeltetett és nem üzemeltet ilyen szoftvert.

Megjegyezte, hogy amikor júliusban, az ügy kirobbanása után először kérdezték a kémszoftver izraeli gyártójáról, az NSO-ról, azt hitte, a Nemzeti Sport Online-ról van szó.

Az ellenzék szerint a kormányoldal szabotálja egyes nemzetbiztonsági ügyek tisztázását

A nemzetbiztonsági bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Stummer János (Jobbik), a testület elnöke azt mondta: ellehetetlenül az, hogy az ellenzéki képviselők szakszerű, kimerítő válaszokat kapjanak például a Pegasus kémszoftverrel kapcsolatos kérdéseikre. Mint mondta, a csütörtöki ülésen azt szavazta le a kormányoldal, hogy Vadai Ágnes (DK), a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke a zárt ülésen meghallgathassa, milyen válaszokat ad a tanácskozás nyilvános részén feltett kérdéseire Pintér Sándor belügyminiszter.

Ungár Péter (LMP) arról beszélt, ha bármilyen ellenzéki képviselő az ezredét teszi közzé annak, amit Kósa Lajos tett a Pegasus-ügyben, eljárás indulna ellene államtitoksértésért. Kifogásolta, hogy Vadai Ágnes annak ellenére nem hallgathatta meg a belügyminiszteri választ, hogy át van világítva, sőt korábban vezette is a nemzetbiztonsági bizottságot.

Vadai Ágnes a korrupció gyanújába keveredett és emiatt államtitkári posztjáról le,mondott Völner Pálra utalva el mondta, elmondta, szeretett volna betekinteni a Pegasus beszerzésének dokumentációjába, de ennél is sürgetőbbnek tartja annak megválaszolását, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter

„megsértette-e e a nemzetbiztonsági törvényt akkor, amikor a külső engedélyhez kötött információszerzést (...) olyan személynek adta ki tartósan a minisztériumban, aki erre a törvény alapján nem jogosult."

Hozzátette: súlyosbítja a helyzetet, hogy olyan emberhez került a feladat, aki „nagyon súlyos korrupciós ügybe keveredett„.

XS
SM
MD
LG