Kamuközmunkások + túlárazott munkásszálló = NAV nyomozás

2020 márciusában 80 férőhelyes munkásszállást alakítottak ki Újszentivánon. A csaknem 400 milliós beruházás összesen négy új munkahelyet teremtett.

Nem csak a kamuközmunkások, hanem a túlárazott munkásszálló miatt is nyomoznak a korábban választási csalás miatt elítélt polgármester falujában. Az újszentiváni önkormányzat egyre több korrupciós ügyben érintett, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága most egyesítette ezeket az eseteket.

A Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon évek óta balhé van. Az alig 1900 lelkes településen 6 évvel ezelőtt kezdődtek a problémák, amikor kiderült: Putnik Lázár polgármester és társai 2011 és 2014 között 400 fantomszerbbel gyarapították a község lélekszámát. A nyomozás és a bírósági eljárás azonban sokáig tartott.

Olyan sokáig, hogy végül az ítéletet alig két hónappal a 2019-es önkormányzati választások előtt mondták ki: Putnik Lázárt pénzbüntetésre ítélték a voksturizmusért betelepített szerbek miatt. A végrehajtói azonban másfél év börtönt kaptak egy évre felfüggesztve.

Putnik Lázárt azonban morálisan nem zavarta az ítélet, már csak azért sem, mert ezek után még a bíróság sem tiltotta el a közügyek gyakorlásától. Így simán nyerte a tavaly őszi önkormányzati választást is. Ma is ő a polgármester.

Újszentiváni álom: fantomszerbek után kamu közmunkások

Két hónappal ezelőtt már megírtuk annak az újszentiváni férfinak az esetét, aki még 2019 elején Hollandiából hazalátogatva vette észre, hogy évekkel ezelőtt közmunkásként dolgozott a településen úgy, hogy valójában sosem tudta, hogy közmunkás volt. Rusin Rolandnak hónapokba telt, mire ügyvédi segítséggel kiderítette: az újszentiváni önkormányzat 2014-ben 5 hónapon keresztül foglalkoztatta közhasznú munkásként. Csakhogy a férfi mindeközben egy szegedi vendéglátóipari cégnél dolgozott. Mármint a valóságban, mit sem sejtve az újszentiváni közmunkáról.

A baloldalon Rusin Roland nevének hamisított aláírása szerepel a közmunkás szerződésen. A jobb oldalon alul pedig Rusin Roland saját kezűleg írt szignója.

„Megtettem a feljelentést, mert egyértelmű, hogy visszaélés történt az ő nevével, aláírásával és adataival”

-nyilatkozta a Szabad Európának Tenke Anna, ügyvéd.

Ehhez kapcsolódóan: Hónapokat volt közmunkás, de nem is tudott róla

Nem csak Rusin Roland, hanem Lőrincz Gábor is hónapokat dolgozott papíron közmunkásként az újszentiváni önkormányzatnak.

„Két napot dolgoztam, kemény két napot, bementem a harmadik nap reggelén, és akkor mondtam a polgármesternek, hogy én máshol akarok dolgozni. Azt mondja, hát hogy? Hát mondom úgy, hogy el akarok menni, fel akarok mondani. És akkor mondta, hogy ne mondjak fel, mert jól járok, mert lesz egy kis TB-d, meg egy kis tüsikéd. Ennyi volt, és ugye én nem dolgoztam ott három hónapot, csak papíron”

-mesélte még korábban a Szabad Európának Lőrincz Gábor, akit azóta feljelentett a polgármester Putnik Lázár.

Az ügyben december 10-én megtartott tárgyaláson a polgármester eltekintett volna a további eljárástól, pereskedéstől, ha a korábbi kamuközmunkás bocsánatot kér tőle és helyreigazítást kér a Szabad Európától, mondván: Lőrincz Gábort megtévesztették, ezért valótlanul nyilatkozott a sajtónak, vagyis nem az igazat írtuk meg.

„Természetesen ügyfelem nem fogadta el az ajánlatot, nem kér bocsánatot és helyreigazítást, tekintettel arra, hogy teljes mértékben az igazságot mondta el a Szabad Európának arról, hogy őt hogyan foglalkoztatta közmunkásként az önkormányzat”

-mondta el Tenke Anna ügyvéd, aki szerint Lőrincz Gábor kapcsán is bizonyítható, hogy mennyi ideig volt közmunkásként foglalkoztatva, ha a hatóságok megküldik részére a közfoglalkoztatással kapcsolatos iratokat. Rusin Rolanddal kapcsolatban már most világosan látszik az ügy minden részlete, amely kapcsán a NAV is nyomoz költségvetési csalás, közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen.

Egy túlárazott munkásszálló vissza nem térítendő támogatása

Azt már korábban a Magyar Hang is megírta, hogy a 2020 márciusában átadott munkásszálló is furcsa körülmények között épült meg. A 80 férőhelyes szállóra a polgármester szerint óriási szükség volt. Olyannyira, hogy az építkezés eredetileg lakóparknak indult, csak időközben egy része munkásszállóvá alakult.

„Újszentivánon folyamatosan nő a vállalkozások száma. A településen gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, a Vajdaságból többen is naponta érkeznek dolgozni Újszentivánra a jelenleg reggel 7 és 19 óra között működő tiszaszigeti határátkelőhelyen keresztül”

-mondta Putnik Lázár polgármester még a munkásszálló ünnepélyes átadásán.

Csakhogy ebben az ügyben is nyomoz a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás miatt ismeretlen tettes ellen.

A gyanú szerint ugyanis a munkásszálló épületeit súlyosan túlárazva építették meg. A négy épület 371 millió forintba került, amiből 222 milliót a magyar állam fizetett. A generál kivitelező egy egyszemélyes budapesti cég, a Városliget-Bau Kft. volt. A cég tevékenysége széles skálán mozog: az élelmiszer-kereskedéstől a közvélemény-kutatásig sok mindenben érdekelt.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának jegyzőkönyvéből kiderül, hogy:

„A tényleges munkát végző Globál 21 Kft. nagyságrendileg 203 millió forintértékben végezte el a kivitelezést, ezzel szemben (…) a Városliget Bau Kft. 373 millió forintot számlázott az önkormányzatnak, és a két összeg közötti több mint 150 millió forint különbség jogalapja megkérdőjelezhető, hiszen ennyi nem lehet a beruházásban tényleges munkát nem végző generálkivitelező haszna".

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága a fantomközmunkások és a munkásszálló ügyét egyesítették, és többek között okirathamisítás és költségvetési csalás miatt nyomoznak ismereten tettes ellen.

Kerestük a Városliget-Bau Kft tulajdonosát, Krémer Zoltán Szabolcsot és Újszentiván polgármesterét, Putnik Lázárt is, amint válaszolnak a kérdéseinkre frissítjük cikkünket.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!