Leállnak a szűrések, a halasztható műtétek, kezdik a kórházi ágyak felszabadítását

Koronavírus elleni Pfizer-vakcinát adnak be egy kislánynak az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban 2021. november 6-án

Továbbra is száz fölött van Magyarországon a járvány napi halálos áldozatainak száma. Hétfőtől kezdik a kórházi ágyak kiürítését, húsz százalékot kell a covidos betegek részére felszabadítani. Zágrábban, Splitben és Csáktornyán is azonosították a koronavírus még fertőzőbb, delta plusz variánsát.

Csütörtök óta 8370 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 939 784 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 116 beteg, velük az elhunytak száma 31 867 főre emelkedett. A kormányzati járványportál szerint az aktív fertőzöttek száma 89 581. Kórházban 5147 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 509-en vannak lélegeztetőgépen.

Ehhez kapcsolódóan: December elején akár napi háromszáz halott is lehet, állítja a szakértő

Leállnak a szűrések, a halasztható műtétek, kezdik a kórházi ágyak felszabadítását

November 15-e, hétfőtől kezdik a kórházi ágyak szabaddá tételét. Az erről szóló miniszteri levél szerint 12.093 ágyat kell biztosítani a súlyos koronavírusos betegeknek. Ebből tíz százaléknak, 1209 ágynak az intenzív osztályokon kell rendelkezésre állnia – derül ki Kásler Miklós leveléből, amelyet a kórházigazgatóknak küldött és amelyet a Magyar Hang közölt.

Mint a levélből kiderül, hét budapesti és 23 vidéki Covid-kórházra vonatkozik az ágyak felszabadítása. Ismét megnyitja kapuit a kiskunhalasi mobil járványkórház is. Az egészségügyi szolgáltatók újranyitásáról májusban hozott rendelkezéseket visszavonta a miniszter. Így november 15-től az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozásokat el kell halasztani, és ismét leállnak a szűrővizsgálatok.

Ehhez kapcsolódóan: Miért nem volt járvány nyáron? – kérdezik az oltásellenesek

Megjelent a még fertőzőbb variáns

Horvátországban, Zágrábban, Splitben és Csáktornyán (Čakovec) is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát, amely tíz százalékkal gyorsabban terjed az eredeti delta-variánsnál.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 6987 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a vírus okozta Covid–19 betegségben hatvanhatan haltak meg. Kórházban 2008 beteget ápolnak, közülük 257-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 1 990 925-en kaptak védőoltást, közülük 1 837 846-an már a második adagot is felvették. Csütörtökre rekordot döntött az egy nap alatt beoltottak száma. Több mint 27 ezren vették fel a védőoltást, ebből 16 ezren valamelyik vakcina első adagját.

Az MTI idézi a horvát lapokat, amelyek szerint a növekvő oltakozási hajlandóság egyik oka, hogy drasztikusan emelkedtek az esetszámok és magas a halálozási arány. A másik ok, hogy a nemzeti válságstáb hétfőtől újabb szigorításokat vezet be. Kiterjesztik a Covid-igazolványok használatát minden állami és önkormányzati hivatalra, valamint az állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekre és kereskedelmi vállalatokra, köztük az oktatási intézményekre is.

Ehhez kapcsolódóan: Magyarországi adatokra hivatkozott a Szputnyikkal oltottakról az orosz miniszter

Itthon is jöhet az 5–11 évesek oltása

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy év végén elkezdhetik az 5–11 év közöttiek koronavírus elleni oltását Pfizer–BioNTech-vakcinával, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már az idén jóváhagyhatja. Mint mondta, az oltás elfogadását már kérvényezték, a döntés év végére várható.