Sokakat aggaszt egy szélsőjobboldali politikus várható kormányzati szerepe Izraelben

Itamar Ben-Gvir a damaszkuszi kapunál, Jeruzsálem óvárosában 2021. június 15-én

A jelek szerint mérsékeltebb képet próbál festeni magáról a Vallásos Cionisták nevű ultranacionalista pártszövetség vezetője, akinek hatalomra kerülésétől sokan tartanak. Itamar Ben-Gvir kijelentette, hogy mostanra „felnőtt, megértette, hogy az élet összetettebb”.

Hétfőn megjelentetett írásában a 46 éves politikus jogaik garantálásáról biztosította a kisebbségeket, azonban a magukat különösen fenyegetve érző palesztinokról egyáltalán nem tett említést.

Négy éven belül már az ötödik választást tartották előző héten a zsidó államban, aminek nyomán ismét kormányra kerülhet a Benjámín Netanjáhú vezette jobboldali tömb. A volt miniszterelnök legerősebb szövetségese a ciszjordániai ultranacionalista telepesek pártjának számító Vallásos Cionisták.

E politikai csoportosulás egyik vezetője, Itamar Ben-Gvir éles bírálatok kereszttüzébe került, miután fiatalon annyira szélsőséges nézetei voltak, hogy a hadsereg eltiltotta a kötelező katonai szolgálattól. Az arabellenes uszítás miatt elítélt férfi akkor vált országosan ismertté, amikor 1995-ben megrongálta az akkori miniszterelnök, Jichák Rabin autóját.

„Felnőttem, mérsékeltebbé váltam, és megértettem, hogy az élet összetettebb” – mondta az ország legnagyobb példányszámú napilapja, az Iszráel Hajom (Izrael Ma) által közzétett cikkében.

Ehhez kapcsolódóan: Visszatérhet a hatalomba Izraelben Benjámín Netanjáhú

Erre egy nappal azt követően került sor, hogy a párt másik vezetője utalást tett arra, hogy az államnak köze volt Rabin meggyilkolásához. Az egykori izraeli kormányfő ellen 1995. november 4-én követett el merényletet egy zsidó szélsőséges, aki ellenezte a békekötést a palesztinokkal.

Bezalel Szmotrics egy parlamenti megemlékezésen kijelentette, hogy a jobboldalnak igaza volt, amikor tiltakozott Jichák Rabin politikája ellen. Szavai szerint a biztonsági szolgálatok „felelőtlen manipulációt alkalmaztak a merénylet bátorítására, amit a mai napig nem tártak fel teljes mértékben”.

Ezzel arra az összeesküvés-elméletre célozhatott, miszerint az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét egyik ügynöke provokátorként beépült a szélsőjobboldali körökbe, hogy elősegítse a gyilkosságot.

Ehhez kapcsolódóan: Élre tört egy szélsőséges politikus a választások előtt Izraelben

A Vallásos Cionisták más jobboldali pártokhoz hasonlóan határozottan ellenzi a palesztin államiságot, Ben-Gvir egyenesen a ciszjordániai területek egy részén kormányzó Palesztin Hatóság feloszlatását sürgette, ami gyakorlatilag visszatérést jelentene a korábbi teljes izraeli uralomhoz.

A politikus, aki a rendőrséget is felügyelő közbiztonsági minisztérium vezetésére pályázik, azt írta, hogy fel kíván lépni az izraeli arab közösségeket sújtó bűncselekmények ellen.

Aláhúzta: az ügyek kilencven százalékában egyetértés van közte és a liberálisok között, így nem kívánna vallásos törvénykezést bevezetni, nem akarná korlátozni a szabadságjogokat, sőt a melegfelvonuláson részt vevők biztonságát is szavatolni szeretné.

Ehhez kapcsolódóan: Golyóálló „Bibi buszból” kampányol Izraelben Netanjáhú
Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.