Tusk: Orbánnal “teljesen másképp gondolkodunk a demokráciáról”

Orbán Viktor magyar kormányfő és Donald Tusk

Nagy vihart kavartak az Európai Néppárt elnökének szavai, melyben "korcs demokráciának" nevezte azt, ami Magyarországon épül. Donald Tusk a Szabad Európának adott interjúban részletesebben is beszélt a magyar helyzetről, a Fideszről és Orbán Viktor kormányfőről.

Okkal függesztették fel a Fidesz tagságát az Európai Néppártban – fogalmazott Donald Tusk a Szabad Európának adott interjúban. Az EPP elnöke elismerte, a szövetségen belül sem mindenki osztja az ő szigorú állásfoglalását, ugyanakkor hangsúlyozta, az álláspontja szerint a pártcsaládban “nincs helye egy korcs demokráciának”.

Donald Tusk szerint egy korcs demokrácia jellemzői “az egypártrendszer, a pártállam kiépítése, a jogállamiság megtörése iránti vágy, az államhatalom felhasználása a média alárendelt szerepének kialakítására”.

Az Európai Néppárt elnöke elismerte, noha nincs egyedül ezzel a kemény állásponttal, nehéz egyértelmű többséget szereznie hozzá a pártcsaládon belül, mert vannak, akiknek több időre van szükségük hozzáállásuk tisztázásához, aminek okait ő nehezen ugyan, de megérti.

Your browser doesn’t support HTML5

Tusk: "a Fidesz kérdése nem magyar ügy”

Donald Tusk a Brexitet és Donald Trump amerikai elnököt hozta még fel példaként, hangsúlyozva, hogy a Fidesz kérdése egyben az európai demokrácia jövőjéről is szól.

Your browser doesn’t support HTML5

Donald Tusk a demokráciáról

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne Orbán Viktornak, Donald Tusk azt mondta, már többször kifejtette a véleményét a magyar miniszterelnöknek.

Your browser doesn’t support HTML5

Tusk: Orbánnal “teljesen másképp gondolkodunk a demokráciáról”

Szijjártó: Tusk “pártvezetőként és emberként is kudarcot vallott”

A magyar külügyminiszter szerint az Európai Néppárt elnöke pártvezetőként és emberként is kudarcot vallott. Szijjártó Péter Donald Tusk Szabad Európának adott interjújára reagált.

“Elfogadhatatlan 'korcs'-nak nevezni a magyar demokráciát. Ezzel Donald Tusk a magyar nemzet teljesítményét vonja kétségbe, a magyar nemzet ugyanis egész történelme során, egészen harminc évvel ezelőttig harcolt azért, hogy szabadságban és demokráciában élhessen” – fogalmazott Facebook-oldalán a magyar külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Európai Néppárt elnöke “kudarcot vallott. Pártvezetőként és sajnos emberként is”.

A magyar politikus úgy fogalmazott, érti hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából, nem tud visszakerülni, és frusztrálja a lengyel és a magyar kormány jó együttműködése.

Szijjártó Péter szerint “Donald Tusk egyetlen lélegeztetőgép beszerzéséhez vagy egyetlen európai munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget”.

A Szabad Európa interjút kért a magyar külügyminisztertől, hogy részletesebben is reagálhasson az Európai Néppárt elnökének szavaira.