Újabb ukrán harctéri sikerek, Putyin aláírta az annektálást

Ukrán katonák Izjum és Liman között 2022. október 4-én

Az ukrán hadsereg újabb településeket foglalt vissza az orosz inváziós erőktől, ami kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Moszkva meddig tudja ellenőrzés alatt tartani azon területeket, amelyek törvénytelen elcsatolásához Vlagyimir Putyin elnök szerdán megadta a végső jóváhagyást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző esti videóüzenetében közölte, hogy a hadsereg „gyorsan és erőteljesen” nyomul előre a déli országrészben, és csak ezen a héten települések tucatjaiból űzte ki a megszállókat.

Tájékoztatása szerint Donyeck, Luhanszk és Herszon régióban is foglaltak vissza területeket a biztonsági erők. E három megyében, illetve Zaporizzsjában tartottak álreferendumot az oroszbarát hatóságok az Oroszországhoz csatlakozásról, amit a nemzetközi közösség törvénytelennek tart.

Az államfő konkrétan nyolc herszoni települést említett, de hangsúlyozta, hogy közel sem csak ennyiről van szó.

Az ukrán harctéri sikereket látszik igazolni, hogy a moszkvai védelmi minisztérium keddi eligazításában szereplő térképen a korábbinál már jóval hátrébb húzódik az orosz kézen lévő területek határa délen és keleten. E szerint az inváziós erők csaknem teljesen kivonultak az Oszkil folyó keleti partjáról, ahol a brit hírszerzés szerint az ukránok mára jelentős területek felett szilárdították meg az ellenőrzésüket.

„Az ukrán alakulatok az Oszkil folyótól húsz kilométerre előrenyomultak az orosz védelmi övezetben, a Szvatove városban lévő utánpótlási csomópont felé” – írta jelentésében a brit védelmi minisztérium.

„Az orosz vezetőket valószínűleg aggodalommal tölti el, hogy az ukrán egységek az Oroszország állítása szerint hivatalosan annektált Luhanszk régió határai felé közelítenek” – emelték ki.

Ehhez kapcsolódóan: Szemmel láthatók az orosz veszteségek a felszabadított Limanban

Folytatódó orosz támadások

Eközben a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy a fővárostól délnyugatra egy ember megsebesült egy iráni, pilóta nélküli repülőgéppel végrehajtott orosz támadásban.

„Az éjszaka folyamán az ellenség csapásokat mért Shahed–136-os kamikazedrónokkal Bila Cerkvában” – tudatta szerdán Olekszij Kuleba.

Egy nappal korábban az orosz haderő ismét Harkiv energetikai infrastruktúráját támadta. Ihor Terehov, a város polgármestere szerint szándékosan lövik a transzformátorokat és egyéb eszközöket, hogy áramszüneteket okozzanak, és megnehezítsék a lakosság mindennapjait.

Vlagyimir Putyin szerda reggel aláírta Herszon, Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja régió Oroszországhoz csatolását, amit a törvényhozás már jóváhagyott.

Kritikus a helyzet a felszabadított ukrán településeken

Újabb amerikai fegyverek

Az Egyesült Államok további 625 millió dollár értékű katonai segítségnyújtást jelentett be Ukrajna számára. A csomagban egyebek mellett HIMARS rakéta-sorozatvetők, lőszerek és páncélosok lesznek.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden elnök ismét ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok amíg csak szükséges, támogatni fogja Ukrajnát abban, hogy megvédje magát az orosz agressziótól. Emellett arra is kitért, hogy készek szigorú szankciókat elfogadni az orosz annexiót támogató minden ország, entitás és személy ellen.

Ezzel már 17,5 milliárd dollárra nőtt az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segítségnyújtás értéke az elnök tavaly januári hivatalba lépése óta.

Ehhez kapcsolódóan: Amerikai tisztségviselők nem látják jelét készülő orosz atomcsapásnak

A Kreml ezzel kapcsolatban figyelmeztetett, hogy a fegyverszállítás fokozza a közvetlen összecsapások veszélyét Oroszország és a Nyugat között, illetve elnyújtja a vérontást Ukrajnában.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet „a provokatív lépések” beszüntetésére szólította fel az amerikai kormányt, ezek ugyanis szerinte „súlyos következményekkel” járhatnak.

„Közvetlen fenyegetésként tekintünk erre országunk stratégiai érdekeire nézve” – írta Telegramon.

Volodimir Zelenszkij kedden rendeletet írt alá, amely hivatalosan is lehetetlennek nyilvánítja, hogy Ukrajna bármikor is tárgyalásokat folytasson Vlagyimir Putyinnal.

Az orosz hatóságok közölték, hogy a részleges mozgósítás tíz nappal ezelőtti elrendelése óta már behívtak kétszázezer tartalékost.