Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb áttörés, a Moderna 94,5%-os hatékonyságú oltást jelentett be


A Moderna koronavírus elleni vakcináját adják be egy önkéntesnek Seattle-ben 2020. március 16-án.
A Moderna koronavírus elleni vakcináját adják be egy önkéntesnek Seattle-ben 2020. március 16-án.

A Moderna a nagymintás klinikai tesztek utáni részeredmények alapján jelentette be, hogy a kísérleti vakcinájuk jó hatékonysággal működik.

A Moderna gyógyszercég a klinikai vizsgálatok időközi eredményei alapján bejelentette, hogy az oltásuk 94,5 százalékos hatékonysággal akdályozza meg a COVID-19 betegséget, írja a Reuters.

"Meglesz nekünk az oltás, ami meg tudja állítani a COVID-19-et."

- jelentette be a cég vezetője, Stephen Hoge elnök egy telefonos inrerjúban.

A gyógyszertesztelés utolsó fázisában 30 ezer önkéntes vett részt. Felük kapta meg az igazi vakcinát, a másik felük pedig placebót, azt pedig értelemszerűen nem árulták el a jelentkezőknek, hogy ki melyiket kapta. Ennek fontossága egyébként közelmúltbeli magyar gyógyszertesztelés kapcsán is előkerült.

A megfigyelt emberek közül 95 lett koronavírusos, közülük 11 főnek lettek súlyos panaszai, de mind a 11-en placebót kaptak. Az igazi oltást megkapók közül öt ember fertőződött meg.

A Moderna kísérleti oltása ugyanúgy az mRNS-en alapul, mint ahogy az először sikeresnek tűnő vakcinát kifejlesztő Pfizer és Biontech gyógyszere.

Leegyszerűsítve, az mRNS technológiánál nem a legyengített vírust teszik az emberekbe, ezért soha senki nem is kaphatja el a betegséget ettől. Hanem csak egy olyan információdarabot, ami által az immunrendszer ellenségesként fogja azonosítani a koronavírus fehérjetüskéit.

Egy koronavírus-vakcina a korai teszteken hatékonynak bizonyult
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:04 0:00

A Moderna készítménye két oltást jelent, a másodikat 28 nap késéssel kell beadni egy páciensnek. Azt még ma sem a Pfizer, sem a Moderna oltásánál nem tudni, hogy mennyi időre biztosítanak védettséget, teszi hozzá az AP.

A cég abban bízik, hogy a jövő hétre meglesz az összes adatuk ahhoz, hogy sürgősséggel engedélyezzék a gyógyszerüket az USA-ban. Majd a következő hetekben hasonlóképp engedélyeztetnék az EU-ban is.

Azt mondják, jobban eláll

A Moderna azt is állítja, hogy az ő készíményüket könnyebb tárolni, mint a rivális Pfizerét. Előbbit ugyanis egy sima hűtőben (2-8 Celsiuson) is el lehet tartani 30 napig, -20 fokon pedig egy fél évig is.

A Pfizer oltását jóval hidegebben kell tartani, -70 fokon tartva lehet szállítani, egy hűtőben pedig csak öt napig garantálható a minősége.

"Sokkal több adatra és egy teljes jelentésre vagy publikációra lesz szükségünk ahhoz, hogy megítéljük, hogy az eredmények azonosak-e minden csoportban, különösen az időseknél"

- mondta Stephen Evans epidemiológus, a London School of Hygiene & Tropical Medicine professzora. "De ez kétségtelenül bíztató előrelépés."

Jól hangzik, de a terjedést is megállítja?

Azt nem tudni még, hogy az új vakcina megállítja-e a vírus terjedését is.

Eleanor Riley, a University of Edinburgh immunológia professzora szerint azok a gyógyszerek, amik megakadályozzák a tüneteket, azok jellemzően a betegség hosszát és fertőzőképességét is csökkentik.

"De azt nem tudjuk egyelőre, hogy ez a hatás elég nagy lesz-e ahhoz, hogy érdemi különbséget jelentsen a vírus terjedésénél"

- mondta Riley.

Előfordultak azonban mellékhatások is, ezek jellemzően gyengék vagy közepesek voltak. Az önkéntesek 9 százaléka számolt be fájdalmakról a második oltás után, tíz százalékuknál pedig olyan fáradtság jelentkezett, ami már befolyásolta a napi tevékenységeiket. Ezek a mellékhatások a Moderna szerint jellemőzen rövid ideig jelentkeztek csak.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG