Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Futárszolgálat hozta a drogot, amit chatszobán keresztül terítettek magyar fiatalok


Rendőrségi fotó a házkutatáson lefoglalt "könyvelésről" 2020. november 21-én.
Rendőrségi fotó a házkutatáson lefoglalt "könyvelésről" 2020. november 21-én.

Egyszerre 15 helyszínen ütöttek rajta a rendőrök a főként budapesti huszonévesekből álló bandán, több kiló drogot találtak náluk, volt közte marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin és kokain is.

A kábítószert az interneten keresztül szerezték be, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, a drog futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között a chatszobában egyeztetve folyamatosan adták-vették - olvasható a rendőrség közleményében.

Lőfegyvert is találtak a múlt csütörtöki akció során a készenléti rendőrök. A beszámoló szerint a csoport alapítója egy 27 éves, budapesti lakhellyel rendelkező férfi, aki közel húsz főből álló hálózatot hozott létre. A tagoknak egy internetes applikáció segítségével árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek, ők is online egyeztettek egymás között a kábítószer adásvételéről.

A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többségének nincs igazolható munkaviszonya, így a nyomozók azt feltételezik, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát! Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG