Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem sugározhat műsort Nagy-Britanniában a kínai állami tévé angol nyelvű csatornája


A CGTN pekingi székháza 2021. február 4-én.
A CGTN pekingi székháza 2021. február 4-én.

A brit médiafelügyelet megvonta a műsorszolgáltatási jogot a CGTN kínai állami tévécsatornától. Az indoklás a szerkesztői ellenőrzés hiányát és a kormányzó kínai Kommunista Párttal való kapcsolatokat említette.

Az Ofcom, a brit médiahatóság közölte, hogy nem sugározhatják a szigetországban a China Global Television Network (CGTN) nevű, angol nyelvű kínai állami csatorna műsorait.

A CGTN ingyenes és fizetős platformokon volt elérhető az Egyesült Királyságban. Az tévé vezetése egyelőre nem válaszolt a megkeresésekre.

Emberi jogi panasz miatt vizsgálták őket

A brit szabályozó hatóság azután kezdte vizsgálni a tévéadót, hogy panaszt nyújtott be a Safeguards Defenders nevű emberi jogi csoport. Ők azt szerették volna, hogy vizsgálják meg a csatorna tulajdoni hátterét.

Az Ofcom emellett egy sor további panaszt vizsgál, amelyek szerint a CGTN műsorai elfogultak és pontatlanok voltak. Az egyik a panaszt a hongkongi brit konzulátus korábbi alkalmazottja nyújtotta. Ő azt sérelmezte, hogy őrizetbe vette és megkínozta a kínai rendőrség, hogy információkat adjon át a demokráciapárti tüntetőkről, erőszakkal kicsikart vallomását pedig leadta a CGTN.

Ugyancsak panaszt emelt egy brit vállalati nyomozó, aki szerint fogva tartották Kínában és az erőszakkal hatására adott vallomását szintén leadta a CGTN. Peter Humphrey két évet töltött börtönben, miután illegálisan gyűjtött adatokat személyes adatokat egyes kínai állampolgárokról. A CGTN nem válaszolt az megkeresésre, hogy kommentálja az állításokat, miközben az Ofcom megerősítette, hogy a döntés még nem végleges.

Ki felel a CGTN szerkesztői irányvonaláért?

A csütörtöki határozatban a hatóság megállapította, hogy a csatorna sugárzási engedélyét birtokló szervezetnek, a Star China Media Limited-nek nem volt szerkesztői befolyása a CGTN adásaira, annak ellenére, hogy ez a műsorszórási engedély feltétele. A Star China csupán a csatorna terjesztője volt és nem volt munkaadója a CGTN napi szintű működtetésében vagy a döntéshozatalban érintett dolgozóinak.

Az Ofcom „lényegi információ hiányára” hivatkozva elutasította azt a kérelmet, hogy a sugárzási engedélyt egy tervezett szerkezeti átalakítás részeként a China Global Television Network Corporation nevére írják át.

Az ötlet azért is vallott kudarcot, mert az Ofcom szerint a CGTN „nem lenne jogosult a sugárzási engedélyre, mert egy olyan szerv irányítja, amely a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt áll”.

Alapos megfontolás és az összes tény mérlegelése, valamint a csatorna és a nézők véleménynyilvánítási jogának figyelembe vételével úgy döntöttünk, helyénvaló bevonni a CGTN nagy-britanniai sugárzási engedélyét” – áll az Ofcom-nyilatkozatban.

Kína hatalmas pénzt költött londoni médiaközpontjára

A brit engedély elvesztése komoly csapás a kínai állami csatornának, mert az fontos része volt a kínai kormány „puha diplomáciájának” és külföldi országimázs-politikájának. Az adó a London nyugati részében fekvő „médiafaluban” hozta létre európai központját és jelentős összegeket költött új személyzet és újságírók felvételére.

Általánosságban pedig az ügynek köze van a hírmédiát övező, Kína és a nyugat közti feszültséghez.

Az Egyesült Államok tavaly külföldi diplomáciai képviseletté minősített öt, Amerikában működő kínai műsorszolgáltatót, amivel kötelezték őket, hogy regisztrálják ottani ingatlanjaikat és alkalmazottaikat. Néhány nappal később Peking megvonta a Wall Street Journal három riporterének akkreditációját egy olyan véleménycikk miatt, ami a kínai kormány szerint rasszista hangvételű volt.

Az Ofcom nem először vonja meg külföldi állami tévé nagy-britanniai sugárzási engedélyét. 2012-ben a felügyelőszerv az iráni Press TV licencét vette el, miután egy panasz szerint előre megírt forgatókönyv alapján felvett interjút adott le egy őrizetbe vett és kivégzéssel fenyegetett újságíróval.

Készült az AP jelentése alapján.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG