Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Visszatekert kilométerórák okoznak káoszt a műszaki vizsgán


Gépkocsi alvázát ellenőrzik a műszaki vizsga előtt.
Gépkocsi alvázát ellenőrzik a műszaki vizsga előtt.

Egy homályosan fogalmazó, 2018-as rendelet miatt nem egyértelmű, hogy mit kell csinálni egy korábban visszatekert kilométerórájú autó műszaki vizsgáztatása során. Van, akit arra kényszerített a vizsgaállomás, hogy tekerje előre az órát.

Nem tudjuk levizsgáztatni az autóját, mert nem stimmel a kilométeróra állása. Nem hitt a fülének Péter (nevét megváltoztattuk), aki 2018-ban vásárolt, egy akkor már 14 éves személygépkocsit. A kocsit friss műszakival vette meg, de csak később derült ki, hogy az előző tulajdonos visszatekerte a kilométerórát. Ezt onnan lehet tudni, hogy létezik egy állami adatbázis, a Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP), ahol ügyfélkapus bejelentkezést követően, rendszám alapján bármilyen magyarországi autó futásteljesítménye ellenőrizhető. Igaz, csak 2012-ig visszamenőleg, mert ekkortól kötelező a műszaki vizsgák alkalmával feljegyezni az autó kilométeróra-állását.

Százezer kilométer alatt nem érdemes tekerni

Nem volt szemtelen, aki Péter autójának a kilométeróráját manipulálta, hiszen 371 ezer kilométerről „csak” 281 ezerre, vagyis 90 ezerrel kilométerrel tekerte vissza az órát. Ebben a szakmában dolgozó szakértő azt mondta a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének, hogyha tekerés van, akkor legalább 100-150 ezer kilométerrel csökkentik az óra szerinti futásteljesítményt. „Ez alatt, sok idősebb autó esetében egyszerűen nincs értelme hozzányúlni az órához” – mondta.

Péter, amikor megjelent a vizsgaállomáson, közölték vele, hogy nem fogják átengedni a műszaki vizsgán, mert a kocsi kilométer-számláló óráját visszatekerték. Azt tanácsolták neki, hogy tekerje előre a kilométerórát, hogy többet mutasson, mint a 2018-as műszaki vizsgán feljegyzett futásteljesítmény. Vagy szerezzen be egy bontóból egy számlát, mintha műszerhiba miatt kicserélte volna a kilométerórát az autójában. „Mindkét tanács abszurdnak hangzott, nem lehet valakit bűncselekmény elkövetésére kényszeríteni” – mondta Péter.

„Nálunk itt Pest megyében ezért ölnek”

A Büntető törvénykönyv szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki a gépjármű kilométer-számláló műszerét meghamisítja. Felhívtam azt a céget, ahol Péter akart vizsgázni, hogy tekert órájú autó műszaki vizsgával kapcsolatos lehetőségeiről érdeklődjem. A telefonban nem tanácsolta azt a szerviz vezetője, hogy tekerjem előre az órát, vagy csináljak úgy, mintha kicserélték volna az órát. Csak annyit mondott, hogy nem vállalja az autó levizsgáztatását. „Nálunk itt Pest megyében ezért ölnek” – mondta a vizsgaállomás vezetője. Szerinte, ha beállna egy tekert órájú kocsi a vizsgapadra, akkor fel kellene jelentenie a rendőrségen. „Van, aki megcsinálja a vizsgát egy-két megyével odébb, mi nem megyünk bele ilyenbe” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, mit kell tenni ilyen esetben. „Mindenki máshogy csinálja, minket seggbe rúgnak ezért, úgyhogy mi nem merjük megcsinálni” – mondta.

Mehet a vizsga, vagy mégsem?

A műszaki vizsgákat szabályozó rendelet egyébként közvetlenül nem tiltja meg a tekert órájú gépjárművek vizsgáztatását. Sőt, még csak nem is feltétel a hibátlan pedigré, manipulált órával is át lehet menni a műszakin, azonban van egy-két homályos rész. „A kilométer-számlálót rendeleti szintű szabályozás alapján, annak 2018. májusi hatályba lépése óta ellenőrzik a műszaki vizsgálatokon. Az e körben feltárt hibák – egyértelműen manipulálták vagy nem működik – komoly hiányosságot eredményeznek” – közölte szerkesztőségünkkel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca szerint ilyen esetben úgy kell tekinteni, hogy a jármű nem felelt meg a műszaki vizsgán, de az első vizsgálatot követő két hónapon belül ismételt vizsgálatot kell végezni. Ez az általános szabály arra vonatkozik, hogy a nem túl komoly hibák kijavítására kap az autó tulajdonosa két hónap haladékot. A kilométer-óra állása azonban nem fog két hónap alatt megjavulni, vagyis nagy kérdés, hogy mi történik ilyen esetben.

„Megjegyzéssel, de átengedem”

Egy vizsgabiztos azt mondta a Szabad Európának, hogy ő mindig átengedi a tekert órájú autót, de a vizsgalapon megjegyzésként leírja, hogy mit tapasztalt. Úgy tűnik, sokan követik a példáját. Az ITM adatai szerint 2018-ban 32 esetben, 2019-ben 176, tavaly pedig már 221 bejegyzést rögzítettek a rendszerben.

Ettől függetlenül nagy a bizonytalanság, sok vizsgaállomás nem tudja, hogyan kellene reagálnia a 2018 májusától érvényes szigorúbb szabályokhoz. A Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP)nagy előnye, hogy valaki rendszám alapján le tudja kérdezni a megvásárolni tervezett autó előéletét. Az is pozitívum, hogy a műszaki vizsgákon készült fotókat is megnézheti.

A rendszer nagy hibája ugyanakkor, hogy a műszaki vizsgaállomásokon simán be lehet gépelni a korábbinál kisebb óraállást. Nem riaszt a számítógép, pedig csak így lehetne kiszűrni a csalókat. Nincsenek 2012 előtti adatok a rendszerben, és a külföldről, frissen behozott autók esetében sem megbízható. Az autók kilométeróráját jellemzően a magyarországi honosítás előtt tekerik vissza, így a JSZP-be már az alacsonyabb óraállást rögzítik.

Velejéig korrupt a rendszer

A magyar műszaki vizsgarendszer egyébként is igen korrupt. Tavaly 1,58 millió műszaki vizsgát folytattak le. Hiába közelit a 15 évhez a hazai autóállomány átlagos életkora, a műszaki vizsgák eredményén ez nem tükröződik: 99,9 százalékos volt az elmúlt évben a sikeres vizsgák aránya. A korrupt viszonyok megszűnésében az sem segített, hogy a kormány lényegében teljesen privatizálta a műszaki vizsgáztatást.

Korábban választhatott az autós, hogy magánszervizben vagy állami vizsgaállomásokon újítja meg a műszakit, 2016 óta viszont már a legtöbb esetben csak hatósági engedéllyel rendelkező magánszervizeknél vizsgáztathatja le az autóját. (Állami vizsgahelyre akkor kell vinni az gépkocsit, ha külföldről hozták be, vagy a járművet átalakították, például mozgásukban korlátozott sofőr számára).

Mire a teljes liberalizáció végbement a sikertelen vizsgák aránya is lecsökkent. Míg 2010-ben több mint 3200 autó bukott meg a műszakin, addig 2018-ra ez a szám 790-re zuhant úgy, hogy ez idő alatt a vizsgák száma több mint 300 ezerrel növekedett. 2018-ra odajutottunk, hogy egy kis túlzással bármilyen autó megkapta a friss műszakit, amely képes volt saját lábán eljutni a vizsgaállomásra.

A magánszervizekben komoly műszaki hiba esetén felajánlják, hogy kicserélik a hibás alkatrészt, vagy plusz pénzért egyszerűen átlökik a kocsit javítás nélkül a műszakin. Leginkább ez utóbbi a jellemzőbb, vagyis azzal, hogy az átlagautósok csak magánszervizekben műszakiztathatják le a gépjárműveiket, szinte rutin lett a korrupció. És ez nemcsak a magánszervizek sajátossága. Tavaly a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata miatt zár alá vették a legnagyobb állami a vizsgaállomást Budapesten a Mozaik utcában. Az ügyészség szerint a vizsgaállomás emberei összefonódtak az autós alvilággal, 250 millió forint összértékű lefoglalásról, tizenkét belsős érintettről, több kormányhivatalnokról és összesen húsz gyanúsítottról szóltak akkor a hírek.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG