Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Terrortámadás veszélyére figyelmeztetnek a kabuli reptéren


Dél-koreaiaknál dolgozó afgánok felszállnak egy dél -koreai katonai repülőgépre a kabuli repülőtéren, 2021. augusztus 25 -én
Dél-koreaiaknál dolgozó afgánok felszállnak egy dél -koreai katonai repülőgépre a kabuli repülőtéren, 2021. augusztus 25 -én

Az Egyesült Államok és más nyugati országok arra figyelmeztették polgáraikat, hogy haladéktalanul hagyják el a kabuli repülőteret körülvevő területet, miután „nagyon hiteles” fenyegetések futottak be egy lehetséges terrortámadásról. Még most is emberek ezrei tolonganak a repülőtéren.

Az egyetlen, Afganisztánban még nyitva álló kijutási pont környéke „hihetetlenül zsúfolt” – mondta el a repülőtéren egy nyugati diplomata augusztus 26-án, miközben a figyelmeztetések ellenére továbbra is rengeteg ember tolong a repülőtér kapui körül.

Nem világos, hány távozni akaró nyugati van még Kabulban, de egy nyugati tisztviselő azt közölte, hogy becslések szerint ezerötszáz amerikai útlevél- és vízumtulajdonos próbál bejutni a repülőtérre. Ezt a számot említette Antony Blinken külügyminiszter is augusztus 25-én.

Pillanatokon belül megtörténhet

A korábbi figyelmeztetések egyre sürgetőbbé válnak. James Heappey, a brit fegyveres erők minisztere augusztus 26-án kijelentette: „nagyon hiteles” hírszerzési információjuk van arról, hogy a fegyveresek támadást terveznek a kabuli repülőtérnél gyülekezők ellen.

„Nagyon-nagyon hiteles hírek érkeztek egy küszöbönálló támadásról, ezért változtatta meg este a külügyminisztérium a korábbi tanácsát. Azt javasolja, hogy az emberek ne jöjjenek a kabuli reptérre, inkább menjenek biztonságos helyre, és ott várjanak a további utasításokra” – mondta Heappey a BBC rádiónak.

„Azt hiszem, a sorukra várók közül sokan hajlandók kockáztatni, de ez tényleg nagyon hiteles fenyegetés. Valóban a küszöbön áll a (támadás) lehetősége” – közölte Heappey.

Mindenki menjen biztonságos helyre!

Az Egyesült Államok kabuli nagykövetsége augusztus 25-én este kiadott figyelmeztetésében azt tanácsolta az amerikai állampolgároknak, hogy kerüljék a repülőtérre utazást, azok pedig, akik már a kapuknál vannak, haladéktalanul távozzanak a biztonsági fenyegetések miatt.

A brit külügyminisztérium hasonló tanácsot adott: felszólította a repülőtér közelében lévő embereket, hogy „menjenek biztonságos helyre”, hozzátéve, hogy „fennáll egy terrortámadás nagyon is erős veszélye”.

Ausztrália is arra hívta fel polgárait és az ausztrál vízummal rendelkezőket, hogy hagyják el a környéket, egy „terrortámadás nagyon nagy veszélyére” figyelmeztetett.

„Ne menjenek a Kabul Hámid Karzai nemzetközi repülőtérre! Ha a repülőtér környékén tartózkodnak, menjenek biztonságos helyre, és várjanak a további tanácsokra” – szól az ausztrál kormány figyelmeztetése.

Lassan leállnak

A figyelmeztetések hátterében az áll, hogy külföldi állampolgárok és családjaik, valamint néhány afgán, akik az Egyesült Államok hadseregének vagy más NATO-országoknak dolgoztak, tömegével próbálnak elmenekülni a keményvonalas tálibok uralma elől.

Egyre többen gyűlnek össze a repülőtéren és környékén, az emberek egyre kétségbeesettebbek az augusztus 31-i határidő miatt. Akkor vetnek véget a kimenekítésnek és vonják ki az evakuálást felügyelő amerikai csapatokat.

Augusztus 26-án Franciaország azt közölte, hogy augusztus 27-e estéjétől már nem tudja elvinni az embereket Afganisztánból, míg Magyarország bejelentette, hogy az utolsó két katonai járat Kabulból biztonságosan landolt Budapesten.

Az Iszlám Állam fenyeget

Joe Biden amerikai elnök az Iszlám Állam regionális csoportjának „akut” terrorfenyegetésével indokolta a határidő könyörtelen betartását.

Az Iszlám Állam afganisztáni–pakisztáni csoportja volt a felelős a legtöbb halálos áldozattal járó támadásért ezekben az országokban az elmúlt években.

Miközben a nyugati csapatok a repülőtéren belül dolgoznak a lehető leggyorsabban evakuáláson, a reptér környékét tálib harcosok őrzik.

Inkább az életüket kockáztatják

Ahmedullah Rafiqzai, a kabuli repülőtér Polgári Repülési Igazgatóságának afgán tisztviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy egy öngyilkos merénylő könnyedén végre tud hajtani egy támadást a folyosókon, erre már többször figyelmeztettek. De kételkedik abban, hogy az emberek figyelnének rájuk.

„Annyira eltökélték, hogy elhagyják az országot, hogy nem félnek meghalni sem. Mindenki az életét kockáztatja” – mondta.

A Fehér Ház közölte, hogy Bident augusztus 25-én tájékoztatták az Iszlám Állam fenyegetéséről, valamint az evakuálásra vonatkozó készenléti tervekről. Biden minden katonát hazarendelt Afganisztánból a tálibokkal kötött megállapodás értelmében.

Amióta a tálibok augusztus 15-én elsöprő offenzíva után betörtek Kabulba, az Egyesült Államok és szövetségesei több mint 88 ezer embert repítettek el, 19 ezret közülük az elmúlt 24 órában. Az amerikai hadsereg szerint a repülőgépek átlagban 39 percenként szállnak fel.

Azt ígérik, később is elmehetnek, de nem hisznek nekik

Blinken egy washingtoni sajtótájékoztatón azt mondta: nincs határidő arra, hogy meddig segítik a távozni akaró embereket, legyenek azok amerikaiak vagy mások. Az erőfeszítéseket addig folytatják, „ameddig szükséges”.

A tálibok szerint a külföldi csapatoknak a hónap végére ki kell vonulniuk, kizárt a határidő meghosszabbítása. Arra biztatták az afgánokat, hogy maradjanak, miközben azt mondták, hogy azok, akiknek engedélyük van a távozásra, elmehetnek majd, ha újraindulnak a kereskedelmi járatok.

A tálibok a korábbinál kevésbé kemény kormányzást ígértek, de sok afgán fél attól, hogy újból brutálisan értelmezik és alkalmazzák majd a saríát, és erőszakkal torolják meg az együttműködést a külföldi katonasággal, a nyugati missziókkal vagy az Egyesült Államok által támogatott kormánnyal.

A nők különösen aggódnak, miután 1996–2001-es uralmuk alatt a tálibok nagyrészt eltiltották őket az oktatástól és a foglalkoztatástól.

Készült a Reuters, az AP és az AFP tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG