Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Egyre súlyosabb a járványhelyzet Európa-szerte


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Angela Merkel drámainak nevezte a németországi koronavírus-helyzetet, és az Európai Unió számos más tagállamában is egyre súlyosabb állapotok uralkodnak a járvány miatt.

A német kancellár a harmadik, emlékeztető oltás beadásának felgyorsítására szólított fel, illetve azokhoz próbált szólni, akik eddig ódzkodtak az immunizációtól.

„Nem túl késő felvenni az első oltást. Aki beoltatja magát, az maga mellett másokat is véd. Kiutat jelent a járványból, ha elég ember dönt így” – mondta.

A Robert Koch Intézet szerdai adatai szerint egy nap alatt 52 826 új fertőzöttet azonosítottak Németországban.

Eközben Ausztriában rekordot döntött a napi esetszám (14 416). Ez a harmadik napja annak, hogy országos lezárást rendeltek el az oltatlanok számára. Az osztrák lakosság nagyjából 65 százaléka számít teljesen oltottnak, ez a legalacsonyabbak között van Nyugat-Európában, miközben itt az egyik legmagasabb a fertőzési arány a kontinensen.

Már tíz nappal ezelőtt oltási igazolványhoz kötötték az éttermek, szállodák, színházak és egyéb helyek látogatását. A friss intézkedés értelmében azonban az a mintegy kétmillió ember, aki nincs teljesen beoltva, csak meghatározott okokból hagyhatja el az otthonát. Például munkába járás, bevásárlás céljából, illetve azért, hogy „kinyújtóztassa a lábát”. Utóbbi ugyanakkor sem időben, sem lakhelytől való távolságban nincs limitálva, ezért sokaknak kételyeik vannak a rendelet hatékonyságával kapcsolatban.

További szigorítások

Csúcsot döntött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma kedden Csehországban is (22 479) – közölte a prágai egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint ez 54 százalékos emelkedést mutat az egy héttel ezelőtti adatokhoz képest.

A csehekre a korábbiakhoz képest viszonylag enyhe korlátozások vonatkoztak eddig a járvány negyedik hulláma során. A kormány ígéretet is tett rá, hogy nyitva maradnak az iskolák, és nem fognak lezárásokat elrendelni, ehelyett az oltási kampányra helyezik a hangsúlyt.

Az országban negatív vírusteszt vagy oltási igazolvány felmutatásához kötötték a belépést az éttermekbe és a bárokba, és maszkot kell viselni beltéren. Elemzők szerint azonban a romló járványhelyzet miatt elképzelhető a szigorítás. Erről csütörtökön tárgyal majd a kormány.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök arról számolt be, hogy csütörtökön dönteni fognak bizonyos szolgáltatások korlátozásáról az oltatlanok számára, miután az országban a kórházak leterheltsége kritikus szintet ért el.

Az 5,5 milliós Szlovákiából az utóbbi időben naponta körülbelül 6500 új esetet jelentettek. A hatóságok tájékoztatása szerint már csak húsz olyan kórházi ágy van szabadon, amelynél lehetőség van gépi lélegeztetésre.

„Jelentősen szigorítanunk kell a korlátásokat a következő három hétben a kórházak helyzetének enyhítése érdekében” – mondta a kormányfő.

Mint közölte, csak a teljesen beoltottak vagy a védettnek számító emberek számára lesznek látogathatók a nagyobb rendezvények, ahogyan a nem alapvető fontosságú termékeket áruló üzletek, a szállodák, a sportlétesítmények és egyéb helyek is.

Sokan nem bíznak a romániai kórházakban, inkább otthon vészelik át a koronavírusos betegséget
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:04:38 0:00
Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG