Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tanárokat kezdtek el zaklatni, amióta a kormány kampánytémává tette az LMBT+-jogokat


A budapesti Pride résztvevői 2021. július 24-én
A budapesti Pride résztvevői 2021. július 24-én

Jelentősen nőtt az LMBT+ emberek elleni erőszakos incidensek száma, sok helyen már tanárokat kezdtek el fenyegetni, amióta a kormány meleg- és transzellenes kampányba kezdett – számolt be tapasztalataikról a Háttér Társaság ügyvezetője. Átadták az ombudsmannak petíciójukat 130 ezer aláírással, de most sem történt semmi.

„Iskolapszichológusok, tanárok jelezték a törvény óta, hogy nagyon komoly nyomásnak, akár fenyegetéseknek lettek kitéve, hogy ne beszéljenek erről a témáról az iskolában. Volt olyan is, aki órán sosem beszélt ilyesmiről, de a közösségi médiában posztolt LMBT+-témában, őt kirúgással fenyegették emiatt” – mondta el a Szabad Európa kérdésére Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. Az iskolai tabutémákról egyébként alább olvashatja interjúnkat Urbán Róberttel, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszékének vezetőjével.

Dombos elmondása szerint a Háttér Társaság jogsegélyvonalán jelentősen megnőtt az aktivitás, „elsősorban a propagandatörvény végrehajtásához” kapcsolódó panaszok és kérdések ügyében, de erőszakosabb esetek kapcsán is.

„Azt látjuk sajnos, hogy az LMBT+-ellenes diszkriminatív incidensek, gyűlölet-bűncselekmények, erőszakos támadások is sokasodtak, legalábbis a hozzánk érkező bejelentések száma alapján mindenképpen.”

Dombos olyan eseteket hozott fel erre példaként, amikor egy leszbikus pár kézen fogva sétált az utcán, de elkezdtek üvöltözni velük, és belökték őket az autók közé. Mást tojással dobtak meg egy ablakból, miután a párjával csókolózott. Olyan is előfordult, hogy valakinek a lakásába próbáltak betörni, hogy leszedjék a szivárványszínű zászlót az ablakából.

A szervezet szerint gyakoribbá váltak az ilyen típusú incidensek, amióta a kormány – ahogy a Háttér fogalmaz – homofób és transzfób kampányba kezdett, a két dolog pedig nem független egymástól.

Dombos úgy látja, a kormányközeli sajtóban vagy a kormányzati szereplők megszólalásaiban szinte mindennap előhozzák ezt a témát, ezt szeretnék napirenden tartani, a választási kampány fő témájává tennék.

„A társadalom egy részének tagjai pedig – jellemzően akiknek korábban is voltak ilyen érzései – most felhatalmazva érzik magukat, hogy érvényt szerezzenek ezeknek a véleményeknek, akár erőszakos módon is” – tette hozzá.

Gyerekek játszanak a podgoricai Pride-felvonuláson Montenegróban 2018. november 17-én
Gyerekek játszanak a podgoricai Pride-felvonuláson Montenegróban 2018. november 17-én

Felkérték az ombudsmant, úgy tűnik, ismét hiába

Az ügyvivő elmondta, hogy formális panaszt nem adtak be Kozma Ákoshoz, az alapvető jogok biztosához, készítettek viszont egy petíciót, amelyet nagyjából 130 ezren aláírtak, és ezt is átnyújtva kérték Kozma Ákost, hogy vizsgálja meg az ügyet.

„Hivatalos, szervezeti formában felkértük az ombudsmant arra, hogy vizsgálja ezt a jogszabályt. Erre az ombudsmantól semmilyen érdemi reakció nem érkezett. De olyan ügyekben sem reagált az ombudsman, amikor formális panaszt adtunk be, például egyes események körüli rendőri fellépések ügyében vagy mondjuk a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő jogszabály kapcsán” – mondta el Dombos Tamás.

Az emberek többségét legfeljebb csak rövid ideig lehet bepörgetni a melegek ellen

Amióta csak mérik a fejlett országokban, az emberek egyre elfogadóbbak a melegjogokkal kapcsolatban. Ezt a trendet soha semmilyen politikai csoport nem tudta tartósan megtörni.

David Shor adattudós, Barack Obama 2012-es kampányának egyik fő közvélemény-kutatója beszélt tavalyi interjújában erről a témáról a politikai kampányok kapcsán.

Ő azt hozta fel, hogy egy kivétel volt, amikor 2004-ben Bush elnök kampánytémává tette az azonos neműek házasságát, és bejelentette, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége. A hosszú távú trendet a kampánnyal se tudta megváltoztatni, de ha az embereknek muszáj volt összekötniük a párszimpátiájukat a melegházasság elítélésével, akkor ez rövid távon tudta növelni a kevésbé elfogadók arányát.

A kormány idén nyáron tett váratlanul LMBT+-jogokat korlátozó módosításokat a pedofilokról szóló törvényéhez, összemosva a két csoportot. A kormánypárt emellett úgy intézte, hogy a képviselők nem szavazhattak külön a pedofíliát büntető és az LMBT+ kisebbséget súlyosan hátrányos helyzetbe hozó javaslatokról. A módosítást senki nem vette a nevére, csak annyi volt odaírva, hogy kormánypárti tagok javasolták.

A törvény elég homályosan fogalmaz, nehezen tűnik bárhogy betarthatónak. Megtiltották egyebek között a 18 év alattiak számára a homoszexualitás „népszerűsítését” és bemutatását, a regisztrált előadóhoz kötött szexuális felvilágosításból pedig gyakorlatilag kizárnák a civilek egy részét.

A törvény ellen, amelyet az ellenzéki pártok közül a Jobbik is megszavazott, ezrek tüntettek a Kossuth téren. A törvénnyel a kormány jelentősen erősítette a magyar jogállam működése kapcsán egyre sűrűbben megfogalmazott uniós kritikákat is.

A témában kerestük az ombudsmani hivatalt, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG