A Fidesz egyáltalán nem veszítette el a harminc év alattiakat – állítja egy friss, a négy visegrádi országot felmérő ifjúságkutatás. A magyar fiatalok végtelenül megosztottak, emellett elégedetlenek, passzívak és konformisták, viszont nagyon Európa-pártiak. Egyharmaduk szerint csak erőszakkal lehet leváltani a Fideszt, és több mint a felük gondolja azt, hogy erőskezű vezetőre van szüksége az országnak. Lapunknak Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa összegezte a Friedrich Ebert Alapítvány által finanszírozott kutatásuk tapasztalatait. Podcastunk szerkesztett, írott változata.
Azért nagyon érdekes ez a kutatás, mert egy olyan generációt vizsgál, amelynek a szocializációja már teljes mértékben Orbán Viktor alatt, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében történt. Össze lehet-e hasonlítani a 2010 előtti ifjúságkutatásokkal?
Nagyon szerencsések vagyunk, mert Magyarországon a kétezres évek legeleje óta folynak rendszeresen, azonos módszertannal nagy mintás ifjúsági vizsgálatok, tehát látjuk azt a változást, ahogy a magyar fiatalok gondolkodtak az elmúlt húsz évben. De mindig volt egy kis hiányérzetünk, hogy mit jelent ez itt, a régióban.
Ha le akarjuk írni ezt a tíz évet, hogy hogyan hatott az Orbán-éra a magyar fiatalok gondolkodására, akkor mondhatjuk, hogy az Orbán-kormány nagyon hatékonyan dolgozott. Ha az volt a célja, hogy nyomot hagyjon a fiatalok gondolkodásmódján, az sikerült.
Ezek szerint élesen elkülöníthető a 2010 előtti fiataloktól a 2010 utániak világképe?
Ha nem is élesen, de vannak olyan pontok, amelyek jól láthatóan különböznek a 2010 előtti világtól. A legfontosabb, hogy a fiatalok végtelenül megosztottak. Ez a fajta nagyon erős megosztottság, gyakorlatilag két külön világ észlelése nem látszott ennyire élesen a 2010 előtti vizsgálatokban.
Természetesen 2010 előtt is voltak konfliktusok az ifjúsági társadalomban, voltak elkülönült ifjúsági rétegek, de azok elsősorban társadalmi-szociális dimenziók mentén váltak el. Most viszont egyértelműen a politika különít el egy ilyet és egy olyat. Gyakorlatilag nem ugyanazt a világot látja egy ellenzéki beállítottságú fiatal, mint egy kormánypárti. Az oktatási rendszer megítélésétől kezdve a családi pozíciókon, a gyerekvállaláson, családalapításon át egészen odáig, hogyan ítélik meg a demokráciát: tökéletesen másképp látják a világot. Mintha más nyelven is mondanák el ugyanezeket a történeteket. Szerintem ez a legfontosabb lenyomata az elmúlt tíz évnek.
Ez nem jellemzi a másik három V4-es országot?
Természetesen mindenütt van megosztottság, ez általános jellemzője a mostani világnak. De a magyarországi szélsőséges polarizáció teljesen egyedülálló. Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában is van bizonyos eltérés azok között, akik inkább kormánypártiak és inkább ellenzékiek, baloldaliak vagy jobboldaliak, de az a szélsőségesen eltérő gondolkodás, hogy merőben másképpen látjuk a világot, leginkább Magyarországra jellemző.
Milyen következtetéseket kockáztatna meg levonni ebből a jövőre? Ha ez a generáció, a legfiatalabbak ennyire megosztottak, hogy lehet valamilyen – divatos szóval - nemzeti minimumot, valamilyen közös platformot kialakítani majd, ami az előző generációknak szemmel láthatóan nem sikerült?
Hazudnék, ha optimista lennék. Ez a polarizáció nem szüntethető meg egyik napról a másikra, hiába történne adott esetben kormányváltás, vagy akár maradna a jelenlegi kormány, de enyhébb irányvonallal. Annyira mélyek az ifjúsági társadalmon belüli törésvonalak, hogy el kell telnie egy egész generáció felnövekedésének, amíg ezeket az árkokat be lehet temetni.
A rendszerváltás hajnalán azt gondoltuk, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik: intézményi demokrácia van, innentől kezdve az emberek is demokratikusan fognak gondolkodni. De ez kudarcra volt ítélve akkor is és most is. Nekem fáj, hogy ennyire erős a megosztottság a fiatalok körében, ami ráadásul nagyon hamar elkezdődik. A 15–29 éveseket vizsgáltuk, és nemcsak a 18 éven felüli, már felnőtt állampolgároknál látszik, hanem már a középiskolás generációban is. Nyilvánvalóan – miután ebben az időszakban még nem kiforrott a politikai identitás – ezek még nem annyira eklatánsak, de azért már itt is nagyon szépen lehet látni az elkülönülést.
Ez nem csak az ő saruk. Hiszen a kutatásnak van egy olyan megállapítása, hogy a magyar fiatalok körében elég erős a politikai konformizmus a felmenőikhez. Nincs az a generációs elkülönülés, ami a hatvanas évek óta, amikor az ifjúsági kultúra megjelent a világban, egyik meghatározója a nyugati társadalmaknak. Ez a magyar társadalomban gyenge. Vagyis a megosztottságot a szüleiktől is öröklik.
Így van. A nagyfokú konformitás minden, 2000 óta készült ifjúságkutatásban kimutatható. Az is látszik, hogy ez a V4-országokon belül is kifejezetten nagy nálunk. A mi fiataljaink fogadják el leginkább a szülők nézeteit. Kritika nélkül átveszik, nem is jut eszükbe, hogy másképp is lehetne.
Ez nagyon érdekes és tulajdonképpen ellentmondásos, mert számukra már szabad a világ, nyitott az Európai Unió. Része a világképüknek, hogy ők már EU-állampolgárok. Mégsem azt vizsgálják, legalábbis e kutatás alapján, hogy mondjuk ez Nyugat-Európában hogy van, hanem a szomszédjukhoz, a barátjukhoz, a közvetlen életvilágukhoz hasonlítanak, és elfogadják, amit a szülők mondanak nekik.
Nem tudom, hogy a másik három vizsgált országban milyen, de Magyarországon a társadalmi mobilitást alacsony szintűnek mondják. Az anya iskolai végzettsége nagyon hajlamosít arra, hogy a gyereké is olyan legyen. A politikai világkép átöröklésének lehet ez az alacsony szintű mobilitás is az oka?
Ez fontos gondolat. Azt hiszem, hogy van összefüggés a kettő között. Nem tudom, hogy ok-okozati összefüggés-e, mert annak a bizonyítása bonyolultabb. De valószínűleg igaz, hogy van összefüggés aközött, hogy milyen alacsony Magyarországon a társadalmi mobilitás, ugyanakkor milyen erős a politikai integráció, vagyis hogy a politika mennyire tudja az embereket összevonni, összehúzni, egy tábora integrálni, és aközött, hogy a magyar fiatalok mennyire konformok.
De ha belegondolunk: az elmúlt harminc évben láttunk olyat, amikor a magyar társadalom valóban kiállt a saját érdekeiért? Néhány kivételtől eltekintve, amelyek óriási amplitúdójú tiltakozások voltak. Amikor egyik nap kint volt az utcán százezer ember, másnap meg már senki. Szerintem nem volt példa hosszú távú építkezésre, arra, hogy ki lehet állni a saját céljainkért, lehet szervezkedni, lehet közösségeket létrehozni és a közösségeken keresztül érvényesíteni az érdekeinket.
Ebből a kutatásból is az derül ki, hogy az egyéni érdekkijárásnak már a fiatalok között is megvan a gyökere, leginkább arra építkeznek. Rendkívül passzívak a magyar fiatalok. A V4-es országok között Magyarországon vannak a legtöbben azok, akik semmilyen politikai aktivitásban nem vesznek részt. Pontosan egyharmaduk, míg a többi V4-es országban ez tíz-tizenöt százalék. Minimum háromszoros különbség van a V4-es országok és a magyar fiatalok politikai részvétele között. Minden politikai részvételi formában a magyar fiatalok a legkevésbé aktívak, beleértve a választói részvételt is.
Ugyanakkor 2018-ban az akkor legalább 18 évesek, azaz már szavazati joggal rendelkezők 62 százaléka választott, legalábbis több mint két évvel később azt mondta, hogy ott volt a választáson. Persze, írják önök is, csalóka lehet ez a két évre visszatekintés.
2018-ban extrém magas, hetven százalék feletti volt a választási részvétel. Ehhez képest a 62 százalékos visszaemlékezés, ami legalább négy-öt százalékos torzítást jelent, alacsony.
A vizsgált országok közül nálunk a legalacsonyabb a politikai aktivitásuk, és szerepel a tanulmányban, hogy az érettebb, megszilárdultabb demokráciákban a fiatalok politikai és civil részvétele is magasabb. Akkor, összehasonlítva a másik három országgal, nálunk még éretlenebb, kiforratlanabb a demokrácia?
Nem szeretnék ennyire határozott kategóriákat használni, egy társadalomtudós ne mondjon ki semmit ennyire kategorikusan. Az biztos, hogy Magyarországon jól láthatóan nagyon erősen pacifikált az ifjúság, ami azt jelenti, hogy a politikai részvétele még a V4-es országokhoz képest sem magas.
Ha regionálisan hasonlítjuk össze, akkor mondhatjuk, hogy ez szörnyű, de van egy pici elmozdulás önmagukhoz képest 2018-at követően. A nagy mintás ifjúsági vizsgálat és ez a kutatás is azt mutatja, hogy növekedett a politikai és a közéleti érdeklődésük. Nem zárult be teljesen a politika irányába a fiatalok gondolkodásmódja, nem zárják be rögtön a fülüket, ha politikát hallanak, hanem egy picit magasabb lett a politikai érdeklődésük. És mintha a korábbi önmagukhoz képest egy hajszállal jobban aktivizálódnának is. Az általános passzivitáson belül egy réteg aktívabbá vált.
Mielőtt megkérdezné, már mondom is, hogy melyik ez a réteg. Elsősorban egyetemisták és egyetemet végzettek, illetve olyan középiskolába járók, amelyek a demokratikus állampolgári részvételt jobban át tudják adni a fiataloknak, mint a többi iskola.
Szerintem ennek lenyomatát láttuk az előválasztás során, 2021 őszén. Meglepődve tapasztalták az emberek, hogy fiatalok vannak az utcán. ’56 óta ha Magyarországon fiatalok jelennek meg az utcán, az rossz ómen. Másrészről miért ne jelenhetnének meg? Szerintem azok a fiatalok pontosan a vizsgálatban is látható fiatalok voltak. Van tehát egy rendkívül aktív, a politika iránt kifejezetten érdeklődő nagyon szűk rétege a magyar ifjúságnak.
Akkor ők többnyire ellenzékiek.
Igen.
A demokratikus társadalmak megfelelő működésének egyik kulcsa az intézményekbe vetett bizalom. Miért fontos, hogy mennyire bízunk meg az életünket körülvevő intézményekben?
Ugyan minden társadalom egyénekből épül föl, de ezek az egyének valahogy mégiscsak összeállnak egy társadalommá, valamiféle közösséggé. Minél lazább ez az összeállás, annál több feszültség van egy társadalomban. Egy társadalom nem élhet állandó feszültségben. Ha nem bízunk a másikban vagy nem bízunk az intézményekben, amelyek körbevesznek bennünket, ez a társadalmi feszültség folyamatosan ott van a levegőben. Érezzük, hogy valami nem stimmel, ami arra késztet bennünket, hogy az egyéni érdekkiállást próbáljuk meg mindenáron végigvinni. Mindent mi magunk próbáljunk elintézni egy kis pénzzel, minikorrupcióval, valahogy. Egyébként innentől kezdve a korrupció elfogadása értelemszerűen nőni fog a társadalomban, hiszen az egyén is érintett benne.
Másrészt az intézmények sem fognak tudni rendesen kommunikálni a társadalommal, mindig lesz egy fal közöttük. Ezt a falat nem fogja tudni átlépni, megreked a társadalom, a társadalomban lévő egyének és az intézmények, vagyis a politikai alrendszer egyes szereplői közötti kommunikáció. Egyirányúvá válik, és nem történik meg az intézmények irányába való visszacsatolás. Nagyon szépen látszik a kutatásban, hogy a magyar fiatalok nem bíznak a különböző demokratikus intézményekben.
Nálunk a legalacsonyabb a bizalmi szint.
Így van. Ha mégis valamit ki kell emelni, akkor a hadsereg iránt van meg a bizalom. Egyébként nemcsak az ifjúsági társadalomban, hanem általában a magyar társadalomban. Aztán a rendőrség, és a harmadik – ami nagyon érdekes – az Európai Unió, amiben hisznek a magyar fiatalok is.
Érdemes pár mondatot mondani az Európai Unióhoz való viszonyról. Mondtam az előbb, hogy 2004 óta, amióta teljes jogú tagjai vagyunk az uniónak, felnőtt egy olyan generáció, amelyiknek teljesen természetes, hogy mi magyarok is és európaiak is vagyunk. Tehát nincs éles különbség a nemzeti tudat és az európai uniós tudat között.
Ez hogy lehet? Hiszen csak a nemzeti indoktrináció működik, európai indoktrináció gyakorlatilag nincs.
Ezen mi is sokat gondolkoztunk. Ennek nem így kéne történnie, ha a propaganda minden módon bele tudna hatolni az életvilág szintjébe. De láthatóan mégis van valamilyen korlátja a propaganda működésének. Intenzív az Európai Unió elleni harc kormányzati kommunikációja, mégis jól láthatóan a magyar társadalom ezen a téren, de csak ezen a téren ellenáll a nyomásnak. Magyarországon bármilyen mérés azt mutatja, hogy nagyon magas az Európai Unó támogatottsága.
Mintha kicsit olyan lenne a helyzet – nem biztos, hogy ez a legjobb a hasonlat –, hogy ez lenne az utolsó mentsvár. Valamiben mindig kell bizakodni, kapaszkodni, és most mintha az Európai Unióban bizakodnának, abba kapaszkodnának az emberek.
A fiataloknak teljesen természetes, hogy maradnának az Európai Unióban. De –mindig van egy de – az unióval kapcsolatosan épp Magyarországon a legnagyobb a polarizáció. Tehát az elfogadó ellenzéki beállítódással szemben a kormánypárti fiatalok esetében jóval nagyobb az Európai Unió elutasítása. Ott mintha nagyobb táptalaja lenne a kormányzati propagandának. De még ott is túlnyomó többségben vannak az unió elfogadói.
Mielőtt ezt a beszélgetést elkezdtük, váltottunk pár szót a Political Capital 2018 decemberében publikált, három V4-es országot vizsgáló kutatásáról. Abban az európai identitás szempontjából markáns különbség látszik a két másik ország és a magyar fiatalok között. Persze kérdéses, hogy érdemes-e az identitást nézni. Az mást mutathat, mert az unió pragmatikusan is értékelhető mint mobilitás, munkavállalási lehetőség stb., ami különbözik az európai identitástól. A Political Capital kutatása szerint a magyar fiataloknak csak 58 százaléka vallotta az európait saját identitása részének, míg a szlovákoknál és a lengyeleknél ez 77-80 százalék volt.
Nagyon hasonlítanak a két kutatás eredményei, de igen, ezen a téren van eltérés közöttük. Mi most azt tapasztaltuk, hogy a magyar fiatalok körében jóval magasabb az európai identitás elfogadása. Nemcsak a pragmatikus, hanem kifejezetten az identitásszempontok is jóval erőteljesebbek, a magyar fiatalok jobban elfogadják az uniós identitást.
Pedig nyolc éve folyamatos a kormányzati brüsszelezés.
Valóban így van. Úgy fogalmazom meg magamnak, hogy ha egy fiatalnak folyamatosan próbálnak valamit a fejébe nyomni, akkor lehet, hogy egy idő után másképp fog gondolkodni.
Akkor ennek hadd mondjak ellent mindjárt a saját kutatásuk alapján, mert a bevándorlásellenesség elég magas a fiatalok körében.
Igen, ebben igaza van. De az is igaz, hogy az Európai Unió sokkal több pozitívumot ad fiataloknak.
Mint egy muszlim szomszéd.
Kétségtelenül vannak pragmatikus szempontok, ha más nem, akkor az ember Ausztriába át tud menni bevásárolni, ott tud dolgozni. Ne felejtsük el, hogy van annak egy nagyon erős lenyomata, hogy 2013 és 2018 között félmillió ember ment ki dolgozni a nyugati országokba. Nagyon sok embernek van közvetlen kapcsolata az Európai Unióval. A szomszéd, barát, rokon révén tud közvetlenül kapcsolódni hozzá, le tudja fordítani az Európai Uniót annak a tekintetében, hogy jól él kint a szomszédja, barátja, az ismerőse.
Egyébként – bár ez online kutatás volt – csak a Magyarországon élőket kutatták, vagy ezt a kiköltözött ötszázezret is be tudták fogni?
Nem, szigorúan a Magyarországon élő, magyarul beszélőket vizsgáltuk.
Abszolút számban mekkora tömegről van szó? Hány 15–29 éves van? Másfél millió?
Körülbelül 1,6 millió fiatal.
Annak a kivándorolt/kiköltözött ötszázezernek a kétharmada biztosan ebbe a generációba esik, de lehet, hogy még több. Nem torzít így a minta? Hiszen azokat nem érte el, akik valószínűleg kísérletezőbbek, okkal feltételezzük, hogy ellenzékiebbek, hogy európaiabbak?
Nagyon jogos kérdésfeltevés. Már a 2020-as nagy mintás ifjúsági vizsgálatnál is sok kritika ért bennünket, hogy nem tudjuk elérni a határon túl nyugati irányban lévő magyar fiatalokat – mert a külhoni magyar fiatalokat el lehet érni, de a Lajtán túliakat nem. Számtalan szociológiai kísérlet született arra, hogy elérjék őket, de – és ezt önkritikusan mondom – ezek többsége kudarcot vallott. Azért, mert nincs pontos ismeretünk az alapsokaságról, nem tudjuk megmondani darabra, hogy kik mentek el.
Nem tudják a reprezentativitást biztosítani.
Adóssága a magyar ifjúságszociológiának, hogy a Lajtán túl élő magyar fiatalokat is bemutassa.
Olyan kérdezési tengelyt nem állítottak fel, hogy kormánypárti–nem kormánypárti, csak olyat, hogy konzervatív–liberális, illetve baloldali–jobboldali és radikális–mérsékelt. De meg lehet-e mondani, hogy ennek az 1,6 milliós fiatal populációnak nagyjából hány százaléka tekinthető a kormánnyal szimpatizálónak és mennyi ellenzékinek, illetve bizonytalannak?
Pontos számokat nem tudok, de nagyon közel vannak egymáshoz.
Egyharmad-egyharmad-egyharmad?
Körülbelül ilyesmi. Viszonylag kiegyenlített az egyes szavazótáborok nagysága, mintha egy picivel több ellenzéki lenne.
Ez nagyjából megfelel az egész társadalom mostani állapotának.
Igen. Ha csak a bal–jobb-tengelyt nézzük, ami leginkább alkalmazható a kormány–ellenzék-tengelyre, akkor azt látjuk, hogy egy hajszállal több jobboldali van, mint baloldali. Viszont a jobboldalon jobban megoszlanak a szavazatok, mert ott nemcsak kormánypártiak, hanem ellenzékiek is vannak. Ezért mintha a fiatalok körében egy hajszállal, de csak tényleg egy hajszállal kicsit több lenne az ellenzékiek aránya. De nagyságrendileg azonos.
A magyar fiatalok döntő része tehát Európa-párti. Liberális szempontból nézve, tehát onnan, ahol fontos a szabadság és hogy minél kevésbé elnyomó államban éljen az ember, a kutatás adatai elkeserítők. A magyar fiatalok többsége, 57 százaléka szerint erőskezű vezetőre van szüksége az országnak. Ami, ahogy önök írják, kiugróan magas arány a térségben, a többi országban csak a fiatalok harmada, 29–35 százaléka gondolja ezt. A magyar fiatalok harmada, az ellenzékiek több mint fele szerint csak erőszakkal lehet leváltani a Fideszt. Kezdhetjük elölről a rendszerváltást?
Ha nem is elölről, de az látszik, hogy a fiatalok körében valami megtört az elmúlt harminc évben. Az 1989–90-es rendszerváltás időszakának illúziója volt, hogy demokrácianevelés nélkül lehet demokrácia. Sokak számára a demokráciára való nevelés valami szitokszó, ugyanaz, mint amikor marxizmus–leninizmusra neveltek az államszocializmus időszakában. De ez nem így van. Az állampolgári nevelés szakirodalma arról szól, hogy önmagában egy társadalom nem lesz demokratikusan gondolkodó. Pláne ha még tesznek is érte, hogy ne legyen az.
Világosan látszik az adatokból, hogy a fiatalok hozzászoktak ahhoz, hogy vezérdemokrácia van Magyarországon. Van egy nagyon erőskezű vezető, aki lényegében mindenért – is – felel, és ezt ki is mondja, hogy ő felel a nyugdíjtól a Covid elleni védekezés irányításán át mindenért. Ez átment a magyar fiatalokon, ennek az igénye jól láthatóan ott van bennük. Mert nem tapasztaltak az elmúlt tíz évben ezzel szemben egy olyan alternatívát, amelyik hitelesen mást tudott volna mondani. Nagyon fontos a hitelesség, az, ami nagyon hiányzott az elmúlt tíz évből. Volt az egyik oldalon valami, amit jól körbe lehet írni, és egy személyhez kötődik, és nem volt ezzel szemben hiteles alternatíva.
Azt is nagyon szépen mutatják az adatok, hogy a pártos polarizáció következtében az ellenzéki fiatalok mintha elkeseredettek lennének. Engem is megdöbbentett az az adat, hogy több mint a felük azt mondja, hogy csak erőszakkal tudják a Fideszt leváltani. Mert olyan mély csápokkal rendelkezik, a mélyállam, a deep state olyan mély, hogy azt már nem lehet másképp kitépni. Ők is érzékelik, hogy ezeket a gyökereket nem lehet kitépni, hanem egyszerűen el kell vágni.
Ez engem is elkeserít, hiszen a rendszerváltás vértelen, békés, megegyezéses volt. Ott voltam 1989-ben, amikor kikiáltották a köztársaságot. Azt gondoltam, hogy innentől természetes, hogy a demokrácia érték, és mindannyian fogunk rá ügyelni. Ez jól láthatóan valahol elcsúszott, megtört.
Nagyon végszógyanús, amit mond, de még kérdeznem kell. Volt egy másik döbbenetes szám: még a kormánypárti fiataloknak is csak hatvan százaléka gondolta azt, hogy Magyarországon a választások szabadok és tisztességesek. Az ellenzékieknél ez tíz százalék, ami talán nem annyira meglepő. De a kormánypárti fiatalok negyven százaléka is azt gondolja, hogy Magyarországon a választások nem tiszták. Akkor ez megint a demokrácia alapvető intézményének a negligálását jelenti? Hiszen hogy gondolhatják fontosnak a demokráciát ezek a kormánypárti fiatalok, ha természetes nekik, hogy a választásokon csalnak?
Nem látok a fejükbe, az adatokat látom. Itt komoly ellentmondás van önmagukkal szemben. Mert ha valóban úgy gondolja a negyven százalékuk, hogy a demokrácia legfontosabb alapintézménye, a választások sem teljesen rendben lévők, azt gondolná az ember, hogy ezt meg akarják változtatni. De hogy lehet megváltoztatni? Úgy, hogy cseréljük le azt, aki most hatalmon van. Másrészről viszont azt mondják, hogy ez a világok legjobbika. Ez egy nagyon komoly konfliktus…
Kognitív disszonancia.
Ez egy abszolút kognitív disszonancia. Tudom, hogy valami nem stimmel, de ugyanakkor azt gondolom, hogy egyébként minden más területen minden nagyon rendben van, és én részesülök a sikeréből. Ezért úgy oldják fel az ellentmondást, hogy akkor ezt most tegyük zárójelbe. Zárójelbe van téve, ami a személyiség szempontjából konfliktushoz vezethet, annak ellenére hogy tudják, hogy vannak problémák ezekkel.
Akkor végeredményben sikeresnek mutatják a számok a Fidesz radikális társadalomátalakítását? Konzervatívabbak lettek a magyar fiatalok?
Abból a szempontból feltétlenül sikeres, hogy megvan a hosszú távon az önmaga fennmaradását biztosító szocializációs háttér. Tehát vannak olyan fiatalok, akik hosszú távon a Fideszre fognak szavazni.
Tehát hiába szokás ellenzéki körökben reménykedve mondani, mégsem vesztette el a Fidesz a fiatalokat.
Az egy hamis tudat. Igenis megvan a Fidesznek egy nagyon világosan elkülöníthető, önmagát újratermelő társadalmi bázisa, méghozzá nagyszámú társadalmi bázisa az ifjúságon belül. Ezt mutatták a nagy mintás kutatások és ezt mutatja ez a kutatás is.
Elemzők ezt a generációt néha úgy nevezik, hogy narcisztikus nemzedék, amelyet csak a jogosultságai érdekelnek. Mások szerint ez nem így van, mert változik a környezet, mások lesznek a fiatalok elköteleződései, más, nem hagyományos részvételi formákban próbálnak megnyilvánulni. Ön mit gondol erről?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Az a legpontosabb, ha azt mondjuk, hogy nincs egységes ifjúság, nagyon sokfajta fiatal van. Abba a nagyon sokfajtába ez is belefér, meg az is, akinek igenis nagyon komoly elköteleződése van, mondjuk a környezeti problémák vagy a szegénység felszámolása iránt.
Az életutaknak olyan típusú pluralizmusa létezik a XXI. század fiataljainak körében, amit korábban soha nem tapasztaltunk. Régebben lehetett egységes ifjúságról beszélni, de szerintem ennek a kutatásnak is az a legfontosabb tanulsága, hogy nincsenek ilyenek, hogy mai fiatalok. Hanem nagyon sokfajta mai fiatal van, és ez valószínűleg már így is fog maradni. Az az ideáltipikus állapot, ha egyáltalán volt ilyen, amikor egységes tömbként lehetett leírni a hasonló életkorú fiatalokat, nem létezik.
Végeredményben röviden hogyan jellemezné a magyar fiatalok világlátását?
Próbáltunk pozitív végkicsengésű kifejezést találni a kutatás összefoglalójába, de nem állítom, hogy sikeresek lettünk volna. Mi a következő négy kifejezést használtuk: elégedetlenség, konformitás, passzivitás és polarizáció. Emellé jön az Európai Unió-pártiság. Ezzel próbáltuk ezt a négy, egyébként nem túl kellemes kifejezést ellensúlyozni, mert az európai identitás és az unió igenlése nagyon fontos közös eszmény. Egyébként pedig elégedetlenek, konformok, passzívak és nagyon erősen polarizáltak a fiatalok.
