Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem sajnálják a pénzt albérletre a parlamenti képviselők, az elkölthető keretük a fizetésüknél is jobban nő


Az országgyűlési képviselők fizetése évente automatikusan emelkedik. A képviselők lakás- és irodabérletre is több mint kétszer annyit költhetnek, mint nyolc éve. Egyesek igyekeznek jól kihasználni ezt: előfordul, hogy ugyanazért az ingatlanért néhány hónappal később akár másfélszer többet fizetnek.

Mindig az előző évi bruttó átlagkereset (tavaly 438,2 ezer forint) háromszorosa az alap az országgyűlési képviselők fizetése meghatározásakor. Ez az összeg 2014 óta közel a duplájára nőtt.

Erre jön még a különböző tisztségek alapján járó pluszpénz. Ha a bruttó átlagkereset húszezer forinttal nő, a következő évben hatvanezer forinttal több lesz a képviselői alapfizetés.

A képviselők a fizetésükön túl egyes kiadásaikra is kérhetnek térítést: például lakásbérletre az alapilletmény 35 százalékát, mobiltelefon-költségekre pedig öt százalékát költhetik. Érdekes részlet rajzolódik ki a parlamenti adatbázisból: május óta, új szerződés alapján ugyanazért a lakásért sok esetben jóval nagyobb bérleti díjat fizetnek egyes képviselők.

A bérelt lakások díjának emelkedését részben a piaci helyzet is magyarázza: évek óta emelkednek az árak. A KSH adatai szerint idén májusban az előző hónaphoz képest országosan 2,6, Budapesten 2,5 százalékkal nőttek a bérleti díjak. Budapesten a kínálati díjak átlagosan 21 százalékkal haladták meg az előző évit, a pesti belső kerületekben volt a legnagyobb mértékű (24 százalékos) emelkedés.

A képviselők nemcsak lakást bérelhetnek közpénzből, hanem – akár több – irodát is. Vannak, akik ezt a lehetőséget maximálisan, akár fillérre pontosan használják ki. Mások szerényebb irodával is megelégszenek.

A parlamenti adatbázisból az is látszik, hogy a lakások bérleti díjához hasonlóan május óta az irodabérleti díjak is nagyon megemelkedtek. Az irodák esetében – mint a bérelt lakásoknál – is előfordul, hogy több esetben ugyanazért az ingatlanért jóval többet fizetnek.

A parlament oldalán nyilvánosan elérhető adatbázis nem csak a képviselői lakás- és irodabérletekről árulkodik. Kiderül többek között az is, hogy Novák Katalin köztársasági elnök részére havonta közel félmillió forintért (407.670 forintért) béreltek – 2022. januártól – egy 42 négyzetméteres irodát a több támogatást is elnyert, kormánybarát Batthyány Lajos Alapítványtól. Ez a szerződés, amit "képviselői kérésre" kötöttek, az új Országgyűlés megalakulása után felmondásra került – tájékoztatta a Szabad Európa szerkesztőségét a Sándor-palota Kommunikációs igazgatósága. Arra a kérdésünkre, hogy melyik képviselő kérte korábban a szerződés megkötését, e cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

  • 16x9 Image

    Németh Dóra

    Németh Dóra a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének infografikusa, grafikusa. Korábban a Pesti Hírlap munkatársa volt, számos könyv, weboldal grafikai tervezésében, illusztrálásában működött közre. 

XS
SM
MD
LG