Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tucatnyi vadászgépet tervez átadni Lengyelország Ukrajnának


Az ukrán légierő MiG–29-esei Vaszilkiv felett 2016. augusztus 3-án
Az ukrán légierő MiG–29-esei Vaszilkiv felett 2016. augusztus 3-án

Szovjet gyártmányú MiG–29-esek átadására készül Lengyelország, amely ezzel a legelső, Ukrajnának harci repülőgépeket átadó NATO-szövetséges lehet – jelentette be a lengyel elnök.

Andrzej Duda közölte, hogy országa néhány napon belül négy gépet adna át, a többi még karbantartást igényel, így azokat később szállítanák. A lengyel szó, amelyet a MiG-ek számára használt, bármit jelenthet 11 és 19 között.

„Működőképességük utolsó éveiben járnak, de jó állapotban vannak” – mondta.

Majd hozzátette, hogy a csereérett repülőgépeket csúcstechnológiás dél-koreai FA–50-es és amerikai F–35-ös gépekkel fogják felváltani.

Azt még nem tudni, hogy ezzel párhuzamosan más országok is terveznek-e ilyen lépést, habár Szlovákia is tett hasonló bejelentést korábban.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő szerdán arról beszélt, hogy más országok is tettek ilyen felajánlást, de neveket nem árult el.

Ehhez kapcsolódóan: Szlovákia az ukrajnai háborúval érezte meg igazán a NATO-tagság előnyeit

Lengyelország élen járt a harckocsik átadása terén is, elsőként Varsó döntött német Leopard 2 típusú tankok szállításáról.

A kijevi vezetés egyre sürgetőbben kéri a nyugati államokat vadászrepülőgépek átadására, ez azonban mindeddig nem történt meg.

Ehhez kapcsolódóan: Kijev kérése a vadászrepülőgépek szállítására megterheli a nyugati egységet

A háború tavalyi kitörése előtt Ukrajna többtucatnyi MiG–29-essel rendelkezett még a szovjet korszak hagyatékaként, de nem tudni, hogy ebből hány van még használható állapotban.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG