Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Élesen bírálta Magyarországot a luxemburgi miniszterelnök az LMBTQ-jogok ügyében


Xavier Bettel a brüsszeli EU-csúcson 2023. március 24-én
Xavier Bettel a brüsszeli EU-csúcson 2023. március 24-én

Xavier Bettel határozottan kiállt a szexuális kisebbségek jogai mellett az Európai Parlament plenáris ülésén, komoly bírálatokat fogalmazva meg a magyarországi folyamatokkal kapcsolatban.

„Ha van, aki ebben a házban azt hiszi, hogy a tévénézéstől és a zenehallgatástól valaki homoszexuálissá válhat, akkor az nem értett meg semmit. A legnehezebb dolog egy homoszexuális számára épp önmaga elfogadása” – jelentette ki Luxemburg nyíltan meleg kormányfője.

Bettel az utóbbi években többször megszólalt hasonló ügyekben, így korábban élesen kikelt a sokak által homofóbnak tartott „gyermekvédelmi törvény” ellen is. A Magyarországon 2021-ben elfogadott jogszabály megtiltotta az olyan médiatartalmak terjesztését a 18 év alattiak körében, amelyek a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jelenítik meg.

A törvény ügyében az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen.

Ehhez kapcsolódóan: Pedofiltörvény – Magyarország perben-haragban uniós partnereivel

Beszédében a luxemburgi miniszterelnök rámutatott, hogy Magyarország teljesen leszakadt több más EU-tagállamról ebben a kérdésben, illetve hangsúlyozta, hogy a melegek súlyos veszélyekkel néznek szembe számos országban az Európai Unión kívül.

„Én is börtönbe kerülhetnék, életfogytiglani szabadságvesztést kaphatnék, és talán nemsokára majd egy európai uniós országban is csak titokban beszélhetnék erről, mert a fiatal generáció megrontásával vádolnának meg” – mondta.

„Szégyellem magam amiatt, hogy egyes kollégák a kisebbségek kárára akarnak szavazatokat szerezni. Láttunk már ilyet a történelmünkben” – tette hozzá.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG