Meglepő módon Georgia lett az új otthona a Kreml nyomása elől menekülő több száz orosz politikai aktivistának. Néhányan azon tűnődnek, hogy a perifériákon növekvő orosz befolyás nem jelent-e újfajta fenyegetést.
Egy vasárnap két tucat politikai aktivista, ügyvéd és oknyomozó újságíró gyűlt össze a gyönyörű, türkizkék vizű, a hegyvidéki Georgia szívében fekvő Bateti-tó mellett.
Ezek az orosz emberek elhagyták a hazájukat, mert a munkájuk miatt zaklatással és esetleges börtönbüntetéssel kellett szembenézniük. A tűlevelű örökzöldek árnyékában az orosz politikai menekültek más száműzöttek társaságát keresték, és olyan kapcsolatokat próbáltak építeni, amelyek segítenek hozzászokni a váratlanul jött külföldi élethez.
„Leültünk a vízpartra, tüzet gyújtottunk és összeismerkedtük” – mondta az egyik résztvevő, Marija Kuznyecova, aki nyáron érkezett Tbiliszibe, mert megtorlástól tartott a betiltott Nyílt Oroszország nevű ellenzéki csoportban való részvétele miatt.
A Kreml-ellenes Alekszej Navalnij januári bebörtönzése óta indított átfogó fellépés miatt több száz ellenzéki aktivista menekült el Oroszországból, és keresett menedéket a szomszédos volt szovjet államokban, ahol orosz ajkú kisebbség él és ahol a külpolitika kritikus Moszkvával szemben.
Néhányan Ukrajnában és a balti államokban, mások nyugatabbra telepedtek le. Nem hivatalos becslések szerint mintegy háromszáz aktivista érkezett Georgiába, egy olyan országba, amely alacsony megélhetési költségei és laza bevándorlási törvényei miatt a kevés könnyen elérhető célpontok egyike a pandémia idején.
Georgiában feléledt a szolidaritás
Tbilisziben, az 1,1 milliós georgiai fővárosban sok orosz száműzött azt mondja, hogy elkezdték ápolni azt a fajta szolidaritást és együttműködést, amely Moszkvában lehetetlennek tűnt.
„Van egy olyan érzésünk, hogy a következő néhány évben nagy politikai változás történhet Oroszországban, amire fel kell készülnünk – mondta Jaroszlav Konvej, az orosz Szabadságpárt 23 éves vezetője, aki azután menekült el, hogy a hatóságok elkezdték zaklatni a párt tagjait. – A távozók – az újságírók, aktivisták, ügyvédek – célja, hogy olyan civil társadalmi struktúrákat készítsenek elő, amelyek képesek kihasználni egy ilyen pillanatot” – tette hozzá.
Egy évszázaddal ezelőtt több mint kétszázhúsz kiemelkedő értelmiségit száműztek el erőszakkal Oroszországból. Alig néhány héttel a Szovjetunió 1922 decemberi hivatalos megalakulása előtt úgynevezett filozófushajókra pakolták és Németországba vagy más európai államokba szállították őket.
A hatóságok a következő évtizedekben folytatták a másként gondolkodók kiutasítását. Az orosz ellenzék ma Putyin-exodusról beszél – a művelt polgárok tömeges kivándorlásáról, amely felgyorsult, miután a 2000 óta hatalmon lévő államfő 2012-ben harmadik elnöki ciklusára visszatért a hatalomba.
„Ma már nem hajón, hanem repülőn távozunk” – viccelődött Ivan Pavlov ügyvéd, aki szeptember elején hagyta el Oroszországot, miután büntetőeljárással fenyegették, mert nyilvánosságra hozta egy orosz újságíró elleni hazaárulási ügy részleteit.
Kifinomultabb módszerek: már nem kell a fizikai kényszer
Ő és száműzött társai szerint ma az a különbség, hogy Putyin kormánya ritkán vet be kényszert, hogy elüldözze ellenfeleit az országból.
Ehelyett hagyja, hogy saját elhatározásukból távozzanak. Az emberek inkább a kivándorlást választják a további házkutatások, a börtön vagy még rosszabb helyett. A menekülő aktivisták azzal érvelnek, hogy száműzetésben többet érhetnek el, mint ostrom alatt vagy rácsok mögött.
Miután áprilisban átkutatták Pavlov szentpétervári lakását, a nyomozók számos tárgyat lefoglaltak, de az irodájában az íróasztalon hagyott útlevelét nem bántották. Az ellene felhozott vádakat felsoroló hivatalos dokumentumok nem korlátozták a mozgását. Az üzenet – szerinte – világos volt: Itt a lehetőség, hogy távozz!
„Túl sok politikai fogoly nem tesz jót az államnak. Túl nagy lesz a nemzetközi nyomás, hogy engedjék szabadon őket” – mondta Pavlov, akit két ismeretlen férfi követett a szentpétervári repülőtérre.
A férfiak rögzítették a mozgását, de nem tettek erőfeszítést, hogy megállítsák. „A szovjet időkben aktívan kiszorították az embereket. De ez az út gazdaságilag és politikailag előnyösebb számukra.”
Anton Mihalcsuk, a Nyitott Oroszország korábbi koordinátora, aki 2019-ben azért költözött Georgiába, mert otthon célkeresztbe került amiatt, hogy „nemkívánatosnak” tartott szervezettel dolgozott, azt mondta, hogy az állam végső célja, hogy „kizárja az embereket a rendszerből”.
Aki külföldre kerül, nem lehet vezető és nem jelent fenyegetést
„A fő cél a szervezetek megsemmisítése és mindenki eltávolítása, aki képes vezető pozíciót betölteni – mondta. – Amikor egy ilyen ember elhagyja Oroszországot, gyakorlatilag többé nem jelent fenyegetést. Blogolhat, videókat tehet közzé, na és akkor mi van? Az állam számára a fő veszélyt az utcai tiltakozás jelenti. Aki elhagyta Oroszországot, nem tud az utcán tiltakozni” - mondta Mihalcsuk.
Sok megfigyelő úgy véli, hogy a Kreml azt akarta, hogy Navalnij külföldön maradjon, hiszen a majdnem halálos idegmérgezés után amúgy is Németországban lábadozott. Amikor januárban mégis visszatért Oroszországba, letartóztatták, még mielőtt átjutott volna a vámon, és most börtönben sínylődik.
Azok, akik hallgattak az állam finomabb vagy durvább jelzéseire, és odáig jutottak, hogy kénytelen voltak otthonukat, családjukat és azt az országot elhagyni, amelyet meg akartak változtatni, gyakran úgy érkeznek Georgiába, hogy nemcsak munka- és otthonkeresésben szorulnak sürgős segítségre, de pszichológiai értelemben is.
Az egykori ellenzéki koordinátor, aki most a Szabad Oroszország Alapítvány nevű civil szervezet munkatársaként segíti a Georgiába újonnan érkezőket, azt mondja, sokan azután érkeztek, hogy hónapokon át menekültek az orosz bűnüldözés elől, és most idegesen és rendkívül bizalmatlanul járják Tbiliszi utcáit, és minden georgiai rendőrben potenciális ellenséget látnak.
„Elég ijesztő, amikor az ember beleütközik abba az államgépezettbe, amelynek feladata lényegében az, hogy tönkretegye, megfossza az élethez szükséges dolgaitól, nyomást gyakoroljon rá, razziát tartson az otthonában, valamint rokonai és barátai otthonában – mondta. – Ez óriási stressz, megtöri az embereket, és összetörve érkeznek meg Georgiába.”
A Kreml-ellenes aktivisták még Oroszországon kívül is találkozhatnak az államgépezettel. Az Interpol tisztjei néha megállítják őket a nagyobb nemzetközi repülőtereken, az orosz állami televízió stábjai ellátogatnak Tbiliszibe, hogy propagandariportokat készítsenek, amelyekben a száműzött közösséget nyugati strómanoknak állítják be. Kuznyecova elmondta, hogy egy riporter, aki nemrég egy tbiliszi bárban próbált információt kicsikarni orosz ellenzékiektől, bezárkózott a mosdóba, miután a pultos azzal fenyegetőzött, hogy hívja a rendőrséget.
A Szabad Európa által Georgiában megkérdezett száműzöttek, akik közül többen névtelenséget kértek azt mondták, hogy nem találkoztak ellenséges érzelmekkel a helyi lakosság részéről, bár sokan megjegyezték, hogy nehezen találnak munkát és értelmet az életüknek egy olyan országban, ahol a helyi nyelv ismerete elengedhetetlen feltétele a munkavállalásnak.
Tbiliszi nem akarja összeakasztani a bajuszt Moszkvával
Néhányan visszhangozták a georgiai ellenzéki politikusok félelmeit is, akik szerint a georgiai kormány egyre inkább ki van téve Moszkva befolyásának, amely 2019 júniusában, a növekvő feszültségek közepette, betiltotta a Georgiába irányuló közvetlen légi járatokat.
Az LMBT-aktivisták elleni júliusi erőszakos tömeges támadások, a megfigyelési felvételek kiszivárogtatása és a korábbi elnök, Miheil Szaakasvili a hónap elején történő letartóztatása tovább táplálta a kritikusok ama meggyőződését, hogy az ország, ahol nagy az euroatlanti integráció támogatottsága, visszalépett a demokrácia terén.
„Ha Putyin akarná, kényszeríthetné Georgiát, hogy adja ki ezeket az embereket – mondta a Szabad Európának Giorgi Kandelaki, a georgiai parlament egyik ellenzéki tagja. – Georgiának segítenie kellene nekik. De ennek a kormánynak ők kellemetlen vendégek.”
A georgiai külügyminisztérium nem válaszolt a megkeresésre. Ghia Nodia volt oktatási miniszter, aki jelenleg politikai elemzőként dolgozik, azt mondta, hogy a georgiai hatóságok inkább csendben maradnak és nem vesznek tudomást az orosz emigránsok jelenlétéről, mivel nyilvánosan elítélni vagy támogatni őket politikai kockázatokkal járna.
„Nem akarják semmilyen módon bosszantani az orosz kormányt – mondta Nodia a Szabad Európának. – De ellenségesnek sem akarnak tűnni a demokratikus meggyőződésű emberekkel szemben.”
Ez talán biztonságosabb úti céllá teszi Georgiát, mint más országokat. Az egyéves vízummentesség és az alacsony lakbér sokaknak biztosít lehetőséget a feltöltődésre és a gondolkodásra. Néhányan azonban Georgiában csupán átszállóhelyet látnak a nagyobb szakmai és oktatási lehetőségeket kínáló EU-tagállamok felé vezető úton. A lehetőségre azonban továbbra is várniuk kell, mivel a járvány miatt sok külföldi előtt lezárták a határokat.
A Tbilisziben tartózkodó másként gondolkodók abban reménykedtek, hogy a múlt havi parlamenti választások után – amelyeken a kormánykritikusok nem indulhattak és a Putyin-párti Egységes Oroszország párt csalási vádak által övezve, de megtartotta vezető pozícióját – enyhül a Kreml folyamatos nyomása.
„Ha megváltoznak a körülmények Oroszországban, és tudom, hogy biztonságban végezhetem a munkám, az első elérhető járattal visszatérek” – mondta az ügyvéd, Pavlov.
A bűnüldöző szervek azonban országszerte folytatják a házkutatásokat az aktivisták otthonában, és egyre több személyt minősítenek „külföldi ügynöknek” és az állam ellenségének.
Mindezek fényében a Georgiába és máshová tartó exodus nem mérséklődik.
„Nagyszerű érzés, hogy nem kell reggel 5:50-kor felkelni, hogy válaszoljak a kopogtatásra. Itt könnyebb lélegzethez jutni – mondta Konvej. – Sokan közülünk kezdetben azt gondolták, hogy a választási időszak végéig maradunk. Most már látom, hogy valószínűleg Putyin uralma végéig maradunk.”
