Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A néppárti kötődés rontja a Fidesz párkeresését


A legfontosabb cikkeink szerda reggel: fideszes keringő az európai tánctéren, a magyar mintát kutatja az EP a lengyel és szlovén médiapiacon, svájci gyógyszercég jelentkezett az orosz vakcina gyártására.

Nagy erővel folyik a Fidesz helykeresése az európai politikai palettán. Míg az Európai Néppártban érezhetően fellélegeztek a fideszesek távozásával, a konzervatív, nemzeti radikális, populista oldalon élénk szervezkedés folyik – egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy mi lesz mindennek a kimenetele. Mindenesetre a Fideszt leginkább a felfüggesztett néppárti párttagsága akadályozza a szövetségkötésben, írja brüsszeli tudósítónk.

Szerdán az Európai Parlament képviselői a tanácsi és bizottsági tisztviselőkkel együtt vitáznak a lengyel, a magyar és a szlovén hatóságok független média elhallgattatására irányuló kísérleteiről. A magyar helyzettel már többször is foglalkozott a Szabad Európa (a közmédia viszonyai, a Médiatanács működése vagy a Klubrádió kapcsán), most pedig azt mutatjuk be, miért lehet téma Lengyelország és Szlovénia is.

Oltások, vakcinák

Határozottan erősödik a járvány, szerda reggelre 178 újabb áldozatról számolt be az állam. Ezzel párhuzamosan egyre többen kerülnek kórházba is, 8 348 koronavírusos beteget ápolnak az intézményekben, közülük 844 ember állapota annyira súlyos, hogy lélegeztetőgéppel tartják őket életben.Hiába ígért a kormány szerdáig 400 ezer új beoltottat, a valóságban 150 ezer lett belőle, igaz, az ütem gyorsulni látszik.

Fertőzhetnek-e az oltottak? - válaszol az infektológus
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:37:09 0:00

Az orosz Covid-19 vakcina fejlesztéséért és terjesztéséért felelős RDIF orosz állami tőkealap és a svájci székhelyű Adienne gyógyszercég megállapodása nyomán az Európai Unióban is gyárthatják a Szputnyik V terméket. Mindez azt mutatja, hogy egyes cégek nem akarják kivárni, amíg az Európai Gyógyszerügynökség, az EMA biztonságosnak minősíti az orosz fejlesztésű készítmény használatát. És már most lépéseket tesznek, hogy a mielőbb elkezdhessék majd gyártáni a hatóanyagot.

Tiltott helyek

Franciaország Európa-ügyi minisztere, Clement Beaune azt mondja: a lengyel hatóságok lebeszélték arról, hogy civil jogok védelmében tett útján ellátogasson egy úgynevezett LMBT-mentes zónába. "A lengyel hatóságok azt mondták nekem, nem állt módjukban beütemezni ezt a látogatást, és ez mélységesen sajnálatos" – mondta Beaune. Mindazonáltal a lengyel kormány tagadja, hogy a francia minisztertől, Emmanuel Macron elnök közeli szövetségesétől megtagadták volna az odajutást.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszautasította Aljakszandr Lukasenka idősebbik fiának, Viktarnak az elismerését a belarusz nemzeti olimpiai bizottság új elnökeként. A NOB arról is beszámolt, hogy nem fogadja el a belarusz jégkorong-szövetség új elnökének, Dzmitry Baskaunak tagságát sem a belarusz olimpiai bizottságban. A két férfit továbbra is kizárják minden NOB-eseményről, beleértve az olimpiai játékokat is.

Végül infografikánkat is figyelmébe ajánlom, amelyből kiderül, hol a legjobb nőként dolgozni.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG