Csaknem másfél év után az európai uniós tagállamok vezetői e heti csúcstalálkozójukon a koronavírus-válság kezelése mellett végre érdemben egyeztettek más, hagyományosabb politikai kérdésekről is.
Az első napon közel 14 órán keresztül tartott az ülés, a vitát egy friss magyar törvény, valamint egy Moszkvának kedvező, utolsó pillanatban benyújtott francia–német javaslat uralta. Mindkét kérdésben heves, érzelmektől sem mentes eszmecsere alakult ki.
Kevesen maradhattak ki az úgynevezett LGBT-ellenes törvénnyel kapcsolatos viharból az elmúlt napokban, amely még a jelenleg zajló labdarúgó-Európa-bajnokságra is begyűrűzött. A jogszabályt, amelyről a magyar kormány azt állítja, hogy pusztán a gyermekek védelmét célozza, a legtöbb EU-tagállamban a szexuális kisebbségek kirívó diszkriminációjának tartják.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki általában kerüli a nemzetközi sajtót a brüsszeli csúcstalálkozókon, harciasnak mutatkozott, és a vádakra reagálva szabadságharcosként állította be magát, aki a szocializmus idején kiállt a melegjogokért. Kijelentette, hogy a többi vezető egyszerűen nem olvasta vagy nem értette meg az új törvényt.
Éles bírálatok
Az ülésen záporoztak felé a bírálatok, jellemzően a nyugat-európai tagállamok vezetői részéről. Mark Rutte holland kormányfő, aki már többször konfliktust vállalt magyar kollégájával számos ügyben, egyenes megkérdezte, hogy miért is nem lép ki Budapest a közösségből. Luxemburg nyíltan meleg miniszterelnöke, Xavier Bettel bennfentes források szerint szenvedélyesen beszélt családja küzdelmeiről a szexuális orientációja elfogadását illetően. Rámutatott a fiatal LMBTI emberek körében regisztrált magas öngyilkossági arányra, és leszögezte, hogy most átléptek egy határt. Még egyes közép- és kelet-európai országok is felszólaltak a törvény ellen, habár Lengyelország és Szlovénia a jelek szerint támogatta Budapestet, mások pedig feltűnően csöndben maradtak.
Az igazság ugyanakkor az, hogy nem sokat tehetnek az ügyben. Nem született hivatalos zárónyilatkozat erről a napirendi kérdésről, az ehhez hasonló társadalmi ügyek a tagállamok kompetenciájába tartoznak, ezért is térnek el annyira az LMBTI-közösség jogai országonként. Az Európai Bizottság nagy valószínűséggel kötelezettségszegési eljárást fog indítani a jogszabály vizsgálatát követően, az Európai Bíróság pedig majd véleményt mond róla egyszer, de ez nem mostanában lesz. Van még emellett az EU új költségvetéséhez kapcsolt jogállamisági mechanizmus, de mielőtt alkalmazni kezdhetnék, erről is meg kell hoznia ítéletét a luxembourgi bírói testületnek. Az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás, amelynek nyomán Magyarországot elméletileg megfoszthatnák szavazati jogától az Európai Unió Tanácsában, már évek óta blokkolva van, mivel Varsó és Budapest kölcsönösen védelmezik egymást, ugyanis minden határozathoz egyhangú döntésre van szükség.
Ha a magyar vita demonstrálta, hogy milyen erőtlen az EU, amikor egy tagállam úgy dönt, hogy rossz útra tér, az ezt követő egyeztetés Oroszországról rámutatott, hogy mennyire gyenge és megosztott a klub Moszkva zaklatásával szemben.
Orosz kérdés
Ami a májusi EU-csúcson folytatott szívélyes eszmecserét és a Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő által kiadott ártalmatlan dokumentumot követően egyszerű megbeszélésnek ígérkezett arra vonatkozólag, hogy Brüsszelnek miként kellene kezelnie hatalmas keleti szomszédját, végül a feje tetejére állt, miután Franciaország és Németország egy nappal az ülés előtt olyan zárónyilatkozatra tett javaslatot, amely gyakorlatilag újraindítaná az EU–Oroszország-csúcstalálkozókat.
Emmanuel Macron francia elnök azzal érvelt, hogy szükséges a párbeszéd a kontinens stabilitása érdekében, Angela Merkel német kancellár pedig az amerikai és az orosz elnök közelmúltbeli genfi csúcstalálkozójára utalt, és kijelentette, hogy „a párbeszéd a konfliktusok megoldásának legjobb módja”.
Egyes diplomaták megjegyezték, hogy ha Joe Biden amerikai elnök leülhetett négy órára tárgyalni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, akkor az EU vezetőinek is le kellene. És ha az EU más országokkal, például Brazíliával, Kínával, Japánnal és Indiával csúcsértekezleteket tart, akkor Oroszországgal miért ne?
A szövegtervezetet mégsem fogadták túl kedvezően, különösen a balti államok és Lengyelország. Először is feldühítette őket a hirtelen irányváltás, illetve az, hogy az EU két legnagyobb tagállama a többiek háta mögött dolgozott ki valamit. Egyesek azzal érveltek, hogy bármelyik ország szabadon tarthat kétoldalú találkozókat Putyinnal, ahogyan azt Párizs és Berlin is elég gyakran teszi.
A kérdésnek vannak szimbolikus aspektusai is, például az, hogy az EU–Oroszország-csúcstalálkozókat 2014-ben szüntették be, ez volt az első európai uniós szankció a Krím félsziget Oroszország általi bekebelezésére válaszul. Sokak szerint furcsa lenne az intézkedések lazítása éppen most, amikor záporoznak a negatív hírek Alekszej Navalnijról, kibertámadásokról, a vrběticei lőszerraktár felrobbantásáról, az Ukrajnához közeli csapatösszevonásokról, Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök támogatásáról.
A végül éjfél után elfogadott zárónyilatkozatba mindössze annyit írtak, hogy „az Európai Tanács tanulmányozni fogja az Oroszországgal való párbeszéd lehetséges feltételeit és formátumait”. Ez győzelmet jelent az Oroszország ügyében határozott fellépést pártolók számára, mindazonáltal egyesek azon bosszankodtak, hogy miután annyit beszéltek arról, hogy Moszkva állítólag beszivárgott Bécsbe, Nicosiába vagy Budapestre, végül Franciaország és Németország volt az, aki visszaállította volna a rendes ügymenetet Oroszországgal. Vagy ahogy egy diplomata cinikusan megfogalmazta: „Azok az országok, amelyek a vita egyik részében élesen bírálták Magyarországot a melegjogok miatt, a másik részében keblükre akarták ölelni Oroszországot, a hasonló törvény ősforrását.”
