Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU-riporter

2021. április 12., hétfő

Naptár
2021. április
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b), Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Ankarában, 2021. április 6-án

Pocsék éve van az Európai Uniónak: lemaradt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mögött a Covid-19 védőoltási programban, aminek nyomán egyes tagállamokban feltették a kérdést: mi haszna Brüsszelnek? Néhány héttel ezelőtt az unió nevében külpolitikai főmegbízottja, Josep Borrell kapott egy pofont Moszkvában, ahol lekezelően bántak vele.

És most még itt van a „kanapé-gate” is.

Ursula von der Leyen, az EU Bizottság, és Charles Michel az Európai Tanács elnöke a héten Ankarában járt. A vizitet azzal harangozták be, hogy az az EU‒török kapcsolatok újraindítása lesz.

A felek az ezt megelőző hónapokban rendre beszóltak egymásnak Ciprus, a migránsok és egyéb témák miatt.

A két uniós vezető tehát reménykedett, de csalódnia kellett: Recep Tayyip Erdoğan elnökkel folytatott találkozójuk ismét megalázó helyzetbe hozta őket.

A két férfi gyorsan leült... a nő állva maradt

A találkozóról nyilvánosságra került videófelvételeken két széket látni egymás közelében, mögöttük az EU és török zászlóval. Ahogy Erdoğan belépett a terembe, gyorsan le is ültek a székekbe, míg Von der Leyen zavarodottan állva maradt, és látszólag nem volt hová leülnie.

A bizottsági főnök láthatóan frusztrált volt, gesztikulált és valami olyasmit morgott az orra alatt, hogy „aha” vagy „ööö”. A következő felvételen már az látható, hogy megjuhászodva ül a két férfitől jóval távolabb található kanapén, szemben vele pedig a török külügyminisztert látni, aki a diplomáciai protokoll szerint jóval alacsonyabb rangú, mint ő.

Az elmúlt napokban ezeket a felvételeket újra és újra megnézték Brüsszelben, és a vélemény ugyanolyan lesújtó volt, mint Borrell idei moszkvai sajtótájékoztatója után: egy autokrata rezsim a tévékamerák előtt már megint csúfot űzött az EU-ból, zavarodottnak és inkompetensnek állítva be a klubot.

Volt egy erős szexista íze

Ami még inkább dühítő volt: az egész jelenetből áradt a szexizmus áporodott szaga. Törökország a látogatás előtt jelentette be, hogy kilép az Isztambuli Egyezményből, melynek célja a nők és gyerekek elleni erőszak megakadályozása.

Most pedig egy kanapéra sorolták hátra az Európai Bizottság első női elnökét, miközben a fiúk elmerültek a nagypolitikában. Megalázó volt a látvány.

Több európai illetékes és volt diplomata is megjegyezte, hogy az ilyen fontos látogatások minden egyes mozzanatát az apró részletekig koreografálják és semmit sem hagynak a véletlenre.

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter ennek ellenére harciasan tagadta azt a vádat, hogy szándékosan alázták meg Von der Leyent, és azzal vágott vissza, hogy „protokollosaink időben összeültek és teljesítették az Európai Unió javaslatait és kéréseit”.

EU: Von der Leyen igyekezett a lényegre koncentrálni

A következő nap, Von der Leyen szóvivője, Eric Mamer 45 percen át állta a sarat és próbálta meg elterelni a kínos kérdéseket.

Nem volt hajlandó válaszolni például arra, hogy szerinte mi lehetett a feltételezett sértés hátterében, de elismerte: a bizottsági elnököt „nyilvánvalóan meglepte”, ami történt, és hogy protokollcsapata a Covid-19 nyomán bevezetett korlátozások miatt nem kísérte el az útra.

Majd hozzátette: Von der Leyent ugyanúgy kellett volna leültetni, mint az Európai Tanács elnökét és Recep Tayyip Erdoğan török elnököt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy „Von der Leyen úgy döntött: a lényegre koncentrál és nem a protokollra, ahogy az európai polgárok is bizonyosan elvárták tőle”.

Miért nem volt előzékeny Michel?

A harag ezután Michel, avagy ahogy újabban néhány diplomata hívja, „Gentleman Charlie” felé fordult. Miért nem mondott vagy tett valamit? Nem kérhetett volna egy extra széket? Vagy miért nem tette, ami helyes: miért nem engedte, hogy Von der Leyen foglaljon helyet Erdoğan mellett?

Michel egy idő után a Facebookon közzétett egy francia nyelvű nyilatkozatot. Ebben se nem vállalta a felelősséget, se nem kért bocsánatot. Ehelyett azt hajtogatta, hogy a képek hamis képzetet keltettek.

Azt mondta „kétszeresen felzaklatták a történtek”. Először, mert úgy tűnt, érzéketlenül fogadta „az Ursulával szembeni protokoll-hibát”. Másodszor, mert az epizód „elterelte a figyelmet arról a jelentős és hasznos geopolitikai munkáról, amelyet Ankarával együtt elértünk”.

Michel még rátett egy lapáttal, és megpróbált feminista színekben feltűnni. Arról beszélt, micsoda megtiszteltetés a számára, hogy része lehet az európai projektnek, amelyben nők vezetnek négyből két fontos intézményt. (A Bizottság mellett a másik az Európai Központi Bank, amelynek Christine Lagarde a főnöke. Michelt pedig Sophie Wilmes váltotta fel a belga kormányfői poszton, és ő lett az ország első női miniszterelnöke.)

Lehet, hogy ez csak forradalom volt egy kanál vízben, de a kedélyek egy darabig valószínűleg nem csillapodnak le. Az Európai Parlament, amely kapva kap a lehetőségen, amikor össztűz alá veheti a Bizottságot vagy a Tanácsot, plenáris ülést akar tartani a kérdésről Michel és Von der Leyen szereplésével.

Még a tavasz közepére sem értünk, de már most úgy tűnik, az idei egy annus horribilis lesz az EU történetében.

Lehet, hogy jobb lenne neki, ha a kanapén összegömbölyödve kivárná a naposabb időket.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, és Matteo Salvini, az olasz Északi Liga párt vezére egy budapesti sajtótájékoztatón, 2021. április 1-én

Azt követően, hogy a Fidesz távozott az Európai Néppártból (EPP), Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten látta vendégül lengyel kollégáját, Mateusz Morawieckit és Matteo Salvinit, az olasz Északi Liga vezérét. A múlt heti találkozó nem zárult bejelentéssel, hogy máris új európai nacionalista pártszövetség jött volna létre.

De egyre nagyobbak az esélyek, hogy létrejön az új mini-klub, különösen azért, mert az EPP-exit után a Fidesz kétségbeesetten keres magának új otthont.

Ami akadály lehet: nincs közös álláspont Oroszországgal kapcsolatban és az egyéb, egymástól versengő elképzeléseik is zátonyra futtathatják a szoros szövetséget.

Vegyük észre, láttunk már erre példát. A legutóbbi és leglátványosabb kísérlet a tarka társaság egyesítésére Donald Trump amerikai exelnök volt ideológiai guruja, Steve Bannon nevéhez fűződik. Ő volt az, aki a 2019-es európai parlamenti választások előtt egy reménytelen kísérletet tett, hogy összeboronálja ezeket az erőket.

A frigynek papíron működnie kéne. A legtöbb párt hasonlóan gondolkodik, és a családi értékekre, kereszténységre, nemzeti szuverenitásra, a liberális „woke” elitekkel, a migrációval és Brüsszelnek átadott további jogkörökkel szembeni ellenállásra épülő Európát vizionál.

Azért, hogy lemossák magukról az antiszemitizmus vádját, sokan közülük megpróbálták magukat a zsidóság barátjának beállítani, miközben nyíltan és hangosan bírálták az iszlámot.

Hasonló ideológia, széthúzó erők

Mégis, a Fidesz, a lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PiS) és az Északi Liga három különböző pártcsaládban vágott neki a 2019-es megmérettetésnek.

Salviniék épp akkor hozták létre az Identitás és Demokrácia (ID) csoportot az Európai Parlamentben. Ide tartozik Marine Le Pen Nemzeti Gyűlése, és a német AfD. Ez a szövetség összesen 75 helyet szerzett a 705 férőhelyes parlamentben, és a tiszteletre méltó negyedik helyen végzett.

A PiS közben a náluk mérsékeltebben euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoport tagja maradt. Ők mindössze 62 mandátumot gyűjtöttek be a brexit után a sátorfájukat szedő brit toryk horrorként megélt távozása nyomán.

Már akkor is nagyon ellentmondásos módon a Fidesz még mindig az EPP, a legnagyobb és legbefolyásosabb frakció padsoraiban ült, pedig Orbán Viktornak már évekkel korábban meggyűlt velük a baja.

A Fidesz exitje felkavarta az állóvizet

Egészen mostanáig ez volt a status quo. Az viszont, hogy a Fidesz és az EPP rácsukták egymásra az ajtót, megrázkódtatta az európai jobboldalt. Az ID és az ECR is szeretné magához édesgetni a Fideszt és hirtelen a magukat a függetlenek között találó 12 európai parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor azonban egy új „szuperfrakcióról” álmodik, amely a két képviselőcsoport összeolvadásából és talán néhány további beolvasztásából jönne létre. Ezzel a kontinens balközép és liberális erőinél is nagyobb csoportosulás ölthetne formát.

Az akadályok azonban még mindig ugyanazok, mint legutóbb voltak.

Miért nem biztos, hogy összenő, ami összenőhetne?

Az első akadály: a két blokkon belül több párt harciasan rivalizál egymással otthon, a nemzeti politikában. Példa erre az ID-ben helyet foglaló Északi Liga, és az ECR-ben megtalálható Fratelli d’Italia (Olaszország Testvérei).

Lehet, hogy politikai szempontból körülbelül ugyanazt szeretnék, de ugyanazokat a szavazókat is akarják. Ezért olyan nem lehet, hogy együtt lássák őket, arról meg végképp nem lehet szó, hogy az európai politika szintjén „ágyastársakká” váljanak.

Ugyanez igaz a belga NVA-ra is, akik Flandria fokozatos kiválását akarják elérni – szemben a harcias flamand nacionalista Vlaams Belanggal (Flamand Érdek). Hasonló a helyzet a Brüsszel iránt toleránsabb cseh ODS-sel és az unió-gyűlölő SPD-vel. Úgy tűnik, nem hiába van választóvonal az ECR és az ID között.

A második akadály: az európai nacionalizmus kelet-nyugati választóvonala. Az összes nacionalista párt tart a nem-európai migránsoktól, de a nyugati pártok az EU szabad mozgást biztosító elve miatt is húzzák a szájukat, amely lehetővé teszi, hogy az unió keleti polgárai a gazdagabb nyugati tagállamokban élhessenek és vállaljanak munkát.

Fából vaskarikának tűnik tehát együttműködni a Fidesszel és a PiS-szel, de közben a honi munkahelyeket ellopó magyarok vagy lengyelek ellen agitálni és így megpróbálni szavazatokat szerezni.

A PiS, mint kulcsszereplő

Mégis, a legnagyobb akadályt a PiS, illetve a párt döntése jelentheti, hogy milyen játszmára adja a fejét.

A lengyel kormánypárt az ECR domináns ereje. Annak ellenére, hogy elég kicsi frakcióról van szó, még mindig az uniós mainstreamhez sorolják, mindig konzultálnak vele a készülő törvényekről – ahogy a konszenzusos európai parlamenti politikában ez szokás.

Egy nagyobb és markánsan populistább csoportban a PiS csak egy lesz a sok közül és kevesebb lesz a befolyása, miközben a többi parlamenti frakció egyfajta karanténba zárja majd Európa új „érinthetetlenjeit”.

Amiben nem értenek egyet: lehet-e barátkozni az oroszokkal?

És akkor még ott van Oroszország. A PiS számára Moszkva vörös posztóval ér fel. Salvini, Orbán és Le Pen társaságában viszont olyanokra lelnének, akik potenciálisan szorosabb kapcsolatot szeretnének a Kremllel.

Hogyan reagál minderre Amerika? Washington a lengyelek Vlagyimir Putyinnal szembeni kemény kiállása miatt egyelőre úgy csinál, mintha nem venné észre, hogy az EU a jogállamiság kérdései miatt szorongatja Varsót. De igazolható marad-e ez a hozzáállása, ha a lengyelek nyílt szövetségre lépnek Putyin európai segítőivel?

Elég beszédes volt, ahogy Jacek Saryusz-Wolski, a PiS egyik külpolitikai nagyágyúja Moszkvához méltó relativizálásba kezdett a Financial Times hasábjain a budapesti találkozó előtt.

A politikus megjegyezte, hogy a fősodorba tartozó balközép és jobbközép pártok azért nevezhetők inkább Kreml-barátnak, mert nem ellenzik a Németországba orosz földgázt szállító, még épülő Északi Áramlat 2 vezetéket:

A Szocialisták és a Demokraták és az EPP inkább oroszbarátok, mert úgy üzletelnek Oroszországgal, mintha mi sem történt volna. De míg Salvini és Le Pen moszkvapárti szöveget nyomnak, a többiek moszkvapárti módon cselekszenek” – írta.

Hogy a vélemény a PiS álláspontját tükrözi-e a kérdésben, azt majd meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy az európai politika tektonikus lemezei ismét mozgásba lendültek.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG