Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU-riporter

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen beszédét mondja az Európai Unió helyzetéről tartott vitán az Európai Parlamentben, Strasbourgban. 2021. szeptember 15.

A fontosabb beszédekben nem mindig a hangzatos idézetek és a címekbe illő bejelentések az érdekesek. Néha az a lényeg, ami kimondatlan marad vagy alig jön át.

Amikor az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szeptember 15-én megtartotta „Az Európai Unió helyzetéről” szóló éves beszédét az Európai Parlament előtt Strasbourgban, sikerült neki az a bravúr, hogy a pódiumon töltött 60 percben egyáltalán nem hozta szóba Oroszországot.

A többi keleti szomszédot éppen csak megemlítette és a Nyugat-Balkánnak is csak egy könnyed mondat jutott.

Lehet, hogy hangosan és egyértelműen azt ígérte két évvel ezelőtti hivatalba lépésekor, hogy az általa vezetett Bizottság „geopolitikai” lesz, most valahogy úgy tűnik, nem az járt a fejében, hogy az unió közvetlen szomszédságával foglalkozik majd, amikor kitalálta ezt a kifejezést.

Szerénytelenül amerikai mintára

A Bizottság elnökének éves beszéde általában a brüsszeli politikai szezon nyitányát jelenti egy olyan hosszú nyári szünet után, amelyet csak az eurokraták tudnak jó szívvel elfogadni.

Az egy évtizede indult hagyomány alapja a mindenkori amerikai elnök a Kongresszus előtt a naptári év elején tartott "Az unió állapotáról" szóló beszéde volt. Ez persze meglehetősen szerénytelen összehasonlítás, mivel a politikai világ nagy részét tökéletesen áthatja minden egyes szó, amit bármely amerikai vezető mond, míg az európai változat nagyjából észrevétlen marad a "brüsszeli buborékon" kívül.

Mindazonáltal kínál néhány fontos iránymutatást arra vonatkozóan, hogy milyen állapotban van az Európai Unió az adott pillanatban. És mióta Afganisztán a múlt hónapban a tálibok kezébe került, sokan végeztek önvizsgálatot, ami elárulja, milyen kényelmetlenül érzi magát az EU a világban elfoglalt helye miatt.

Von der Leyen beszédének talán az egyetlen, Moszkvát bíráló mondatában szépen összefoglalta: "A hiper-versenyképesség új korszakába lépünk. Egy olyan korszakba, amelyben egyeseket semmi sem állít meg abban, hogy oltási ígéretek vagy éppen dezinformáció révén szerezzenek befolyást. A regionális rivalizálás korszakába, amikor a nagyhatalmak egymásra összpontosítják figyelmüket.”

Érdemben sem Oroszországról, sem Kínáról

Mit tesz tehát az EU, hogy nyomot hagyjon ezen a márkán, az új világrenden? Nos, újabb 100 millió euró segélyt ígért Afganisztánnak, 200 millió Covid-19 vakcinát készül szétosztani főleg Afrikában és von der Leyen körvonalazta a szerencsétlen nevű "European Chips Act" intézkedést, melynek célja az uniós részesedés növelése a jövedelmező és alapvető fontosságú félvezető üzletben.

A kétes elnevezésű kezdeményezések témájánál maradva bemutatta a "Global Gateway"-t is, Európa válaszaként a kínai "Egy övezet, egy út" kezdeményezésre. És bár az az állítása, hogy „jók vagyunk az utak finanszírozásában. De nincs értelme annak, hogy Európa tökéletes utat építsen egy kínai tulajdonú rézbánya és egy kínai tulajdonú kikötő között" a legemlékezetesebb idézetei közé tartozik, kevés részlet hangzott el arról, hogy Brüsszel hogyan veszi fel a harcot Pekinggel.

Mit ér a haderő politikai akarat nélkül?

Természetesen többen is arra szólították fel az EU -t, hogy legyen aktívabb a védelmi kérdésekben, különösen a franciák követelnek nagyobb „európai stratégiai autonómiát” Kabul eleste után.

A várakozásoknak és a papírformának megfelelően von der Leyen és Emmanuel Macron francia elnök jövőre közösen lesznek a házigazdái egy európai védelmi csúcstalálkozónak, és a bizottsági elnök megemlítette az európai expedíciós erők létrehozásának, valamint az áfa elengedésének lehetőségét is az Európában kifejlesztett és gyártott védelmi felszerelések vásárlása esetén.

De fején találta a szöget, amikor felvázolta, mi az igazi probléma Európában, ha bármilyen katonai dologról van szó: „A világ legfejlettebb haderői felett rendelkezhetsz, de ha soha nem állsz készen ezek használatára, mi a hasznuk? Ami eddig visszatartott minket, az nem csak kapacitáshiány. Ez a politikai akarat hiánya.”

Ez a megállapítás Brüsszelre és környékére is igaz.

Vészharangok a keleti szomszédoknál és a Nyugat-Balkánon

Ezen a téren ő és bizottsága egyformán bűnös az alulteljesítésben. Ha nem lett volna elég rossz említést sem tenni Oroszország destabilizáló magatartásáról az egész kontinensen, von der Leyen homályos ígérete, hogy „fokozza a részvételt a keleti partnerségben", és annak említése, hogy a hónap végi nyugat-balkáni útja "erőteljes jelzést küld a csatlakozási folyamat iránti elkötelezettségünkről” egyszerűen azt mutatja, hogy Brüsszel mindkét térségben kifogyott az ötletekből.

A ténynek, hogy ez a legjobb, amit ki tud találni abban az évben, amikor Brüsszel csúcstalálkozót szervez a nyugat-balkáni országokkal, később pedig a keleti partnerség államaival, vészharangokat kellene kongatnia Koszovótól Kijevig.

Ha közvetlenül idáig ér, akkor számíthatunk akcióra

De Ursula von der Leyen legalább elítélte Alekszandr Lukasenka rendszerét Belaruszban, amiért az „hibrid támadást indított Európa destabilizálása érdekében” azzal, hogy migránsokat küldött az EU határaira. Ha közvetlen veszély fenyegeti az uniót, akkor számíthatunk némi akcióra. Ellenkező esetben elégedjünk meg a hosszú, ám végeredményben üres beszédekkel.

Egy tálib fegyveres sétál Kabul Mandavi piacán, 2021. szeptember 1-jén

Az elmúlt napokban Európában a figyelem középpontjában a külföldi polgárok és azon afgánok evakuálása állt, akik a különböző külföldi nagykövetségeknek és misszióknak segítettek. A tálib hatalomátvétel véglegessé válásával változott az EU retorikája és változnak a lépései is.

Mostantól az Európai Unió a migrációs válság elkerülésére és arra fog összpontosítani, hogy illegális bevándorlók ne jussanak be az „Európa erődbe”.

A kerítés- és falépítés olyan tevékenységek, amelyeket általában a jobboldali populistákhoz szoktak kötni, most viszont ez lett az egykor magát büszkén humanitárius szuperhatalomként meghatározó Európai Unió közös témája.

"Egyszerűbb lett volna azt mondani: nem látjuk szívesen a migránsokat"

Elég, ha pillantást vetünk arra a közös nyilatkozatra, amelyet a 27 uniós belügyminiszter a hét elején Brüsszelben tartott rendkívüli ülés után fogadott el az afganisztáni helyzetről.

Egy bekezdés minden másnál jobban jellemzi az új, keményvonalas EU-t:

„A tanulságok alapján az EU és tagállamai eltökéltek abban, hogy a múltban tapasztalt ellenőrizetlen, nagyszabású illegális migrációs mozgások megismétlődésének megelőzése érdekében összehangolt és rendezett válaszlépések előkészítésével, közösen lépjenek fel. El kell kerülni az illegális migráció ösztönzését.”

A szöveg ezután megemlíti, hogy szükség van „az Afganisztán közvetlen szomszédságában lévő országok támogatására annak biztosítása érdekében, hogy a rászorulók elsősorban a régióban kapjanak megfelelő védelmet”, valamint célzott tájékoztató kampányokat kell indítani „az embercsempészek által – többek között online – terjesztett narratívákkal szemben, mert ezek arra ösztönzik az embereket, hogy veszélyes és illegális útra induljanak Európa felé”.

Lehet, hogy egyszerűbb lett volna csak egy olyan nyilatkozatot kiadni, amely szerint „nem látjuk szívesen a migránsokat” – jegyezte meg maró gúnnyal egy uniós diplomata.

Amikor már egy skandináv szocdem is bezárná a kaput

Vagy gondoljunk csak Ylva Johansson, az EU belügyi biztosának megjegyzéseire, aki a találkozó után rámutatott: „a migrációs válság elkerülésének legjobb módja a humanitárius válság elkerülése. Ezért kell támogatnunk az afgánokat Afganisztánban.”

Hozzátette: „Azt hiszem, fontos tisztázni, hogy a genfi egyezmény, amely jogot ad az embereknek arra, hogy menedékjogot kérjenek, nem ugyanaz, mint [azt mondani], hogy mindenki, aki nemzetközi védelemre szorul, jöhet az Európai Unióba, és itt védelmet kaphat.”

Nos, Ylva Johansson nem az olyan szókimondóan migránsellenes pártok, mint a magyar Fidesz vagy a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) tagja. Svéd szociáldemokrata, és prominens tisztviselője volt annak a svéd kormánynak, amely még 2015 őszén több újonnan érkezőt fogadott be egy főre vetítve, mint bármely más uniós tagállam.

Mégis világos, hogy a 2015-ös viharos ősz szelleme még mindig kísérti a klubot.

Az akkori migrációs hullám az egész kontinensen felbátorította a populistákat, és olyan csúnya vitákhoz vezetett, amelyek majdnem szétszakították az egész uniós projektet.

A V4-ek nyertek - a falépítés már nem vált ki felháborodást

Szembeállított számos, a tehermegosztáshoz ragaszkodó nyugat-európai országot a visegrádi négyekkel, amelyek nem szívesen láttak újonnan érkezőket a területükön. Hat évvel később elmondható, hogy a vitát az utóbbi csoport nyerte meg. Ma már senki sem vonja fel a szemöldökét, amikor falakat és szögesdrótot húznak fel az EU külső határai mentén.

Az igazsághoz tartozik, hogy nem minden az afgánok érkezésének megakadályozásáról szól.

Johansson maga is megjegyezte, hogy az egyes tagállamok még mindig dolgoznak afgán nők, újságírók, aktivisták és nem kormányzati szervezetek munkatársainak kimenekítésén és befogadásán. Bár az EU egésze nem fog akkora számú embert beengedni, mint Kanada vagy az Egyesült Királyság, a blokk később, szeptemberben letelepítési fórumot tart és Brüsszel siet rámutatni: a kemény retorika ellenére a blokk 2020-ban háromszázezer embernek adott menedéket a világ minden tájáról.

A "török recepttel" akarják a migránsok befogadására venni Közép-Ázsiát

Az Afganisztánnak és a szomszédos országoknak szánt pénzek is jelentősen emelkedni fognak. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég jelentette be, hogy 2021-ben humanitárius segítségnyújtásra kétszázmillió eurót kap Afganisztán. Az afgánokat befogadó környező országok és a pletykák szerint ez az összeg hamarosan hatszázmillióra emelkedik.

Végső soron úgy tűnik, Brüsszel úgy véli, az lesz a legjobb módja a migránsok és menekültek visszatartásának, ha pénzt öntenek a szomszédságába. Nem véletlen, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-fiókja tele van olyan képekkel, amelyeken az elmúlt napokban több közép-ázsiai ország, valamint India vezetőjével beszél telefonon.

Az uniós vezetők természetesen hevesen tiltakozhatnak, ha az újságírók „új török megállapodást” emlegetnek. Pedig Brüsszel fausti alkut kötött 2016 elején Recep Tayyip Erdoğan kormányával, amivel tulajdonképpen véget vetett az akkori válságnak.

Az EU-tól kapott hatmilliárd euróért cserébe a török határőrök gondoskodtak arról, hogy az elmúlt években nagyon kevés migráns keljen át az Égei-tengeren Görögországba. Ne lepődjünk meg, ha az EU a nem túl távoli jövőben hasonló alkukat köt az Afganisztánnal szomszédos országokkal, vagy még több pénzt ad Ankarának.

Ez persze lehetővé tette Törökország számára, hogy fegyverként használja a migránsokat, és többször is azzal fenyegetőzzön, hogy felrúgja az alkut, és az uniós határ felé küldi az Európába vágyókat.

Amikor az EU azzal szembesült, hogy ilyen fegyvert tartanak a halántékához, Brüsszel csak szelíd válaszokat adott az összes geopolitikai provokációra, amelyekkel Erdoğan a Földközi-tenger keleti medencéjében és máshol előállt.

Ezért érthető, hogy az EU hamarosan újabb szankciókkal sújthatja a belarusz Lukasenka-rezsimet, amiért hasonló taktikát alkalmaz Lettországgal, Litvániával és Lengyelországgal szemben. Brüsszel ezzel demonstrálni kívánja, hogy nem tűr el több zsarolást.

Az új EU-t lehet cinikusnak és szívtelennek nevezni, de ettől még a közeljövőben nem tűnnek el az akadályok és a szankciók és nem állnak le azzal sem, hogy az uniós adófizetők pénzét a többé-kevésbé tekintélyelvű rezsimeknek juttassák, hogy azok elvégezzék Európának a piszkos munkát.

Egyszerűen ez van, így fog kinézni az EU Afganisztánnal kapcsolatos jövőbeni politikája.

“Hatalmi vákuum” Kabulban: élet a tálib uralom idején
please wait

No media source currently available

0:00 0:02:56 0:00

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG