A fundamentalista csoport számos etnikai és politikai csoportot háttérbe szorítva monopolizálta a hatalmat. Bebörtönöztek és megvertek újságírókat és jogvédőket, akik tiltakoztak a nők jogaira és a sajtószabadságra vonatkozó szigorú korlátozások ellen.
A tálib uralommal szembeni kis létszámú, bár tartós ellenállásnak nem sikerült jelentős eredményeket elérnie. Eközben a harcosok véres háborút vívtak a rivális Iszlám Állam-Horászán (IS-K) szélsőséges csoport ellen. A tálibok kampánya gyengítette, de nem győzte le az IS-K-t, amely továbbra is halálos merényleteket hajt végre a nagyobb városokban.
Szakértők szerint a tálibokat fenyegető legnagyobb veszélyt a növekvő széthúzás jelenti. A szakadék tovább nőtt, mivel a rivális frakciók a politikai hatalomért és a gazdasági erőforrásokért küzdenek.
Egyetlen ország sem ismerte el a tálibokat. A nyugati hatalmak azonban, amelyek kemény politikájuk enyhítésére és az afganisztáni humanitárius katasztrófa elkerülésére törekszenek, párbeszédet folytatnak a szélsőséges csoporttal. Megfigyelők szerint az a vád, hogy a tálibok rejtegették az al-Káida vezetőjét, Ajmán az-Zavahirit, akit egy Kabulban végrehajtott amerikai dróncsapás ölt meg, veszélyeztette a csoport célját, hogy nemzetközi legitimitást és segítséget szerezzen.
Fegyveres és fegyvertelen ellenzék
„A tálibok számára nagyon nagy dolog, hogy a jelenlegi kormányuk az egyetlen olyan rezsim Afganisztán elmúlt négy évtizedes történetében, amely az egész országot irányítja” – mondta Szami Juszafzáj veterán afgán újságíró és kommentátor, aki a tálibok kilencvenes évekbeli megjelenése óta követi a tevékenységüket.
Szerinte a tálibok területi dominanciája valószínűleg megakadályoz egy olyan polgárháborút, mint amely a kilencvenes években dúlt, amikor a szomszédos országok felfegyverezték a rivális afgán frakciókat, amelyek az ország különböző részeit tartották hatalmuk alatt. A tálibok még az 1996-os polgárháborúban aratott győzelem után sem tudták meghódítani egész Afganisztánt, mielőtt az Egyesült Államok vezette 2001-es inváziót követően megdöntötték a hatalmukat.
„Afganisztán szomszédait meglepte a tálibok katonai ereje, annak ellenére hogy gazdaságilag sebezhetők voltak – mondta Juszafzáj. – Mindannyian tudják, hogy egy újabb polgárháború Afganisztánban nem old meg semmit, hanem egy újabb Pandora szelencéjét nyitja ki.”
Az ország különböző régióiban maroknyi kisebb fegyveres csoport szegül szembe a tálibok uralmával. De továbbra is gyengék, megosztottak és nincs menedékük vagy külső segítségük – mondták szakértők.
„Többnyire csak bosszúságot jelentenek, nem fenyegetést a tálib rezsimre” – mondta Marvin Weinbaum, a washingtoni Middle East Institute agytröszt Afganisztán- és Pakisztán-tanulmányok-igazgatója.
A legerősebb tálibellenes csoport a Nemzeti Ellenállási Front (NRF), amelyet Ahmad Maszúd vezet, aki a volt legendás mudzsahedin parancsnok, Ahmad Sah Maszúd fia. Az idősebb Maszúd a nyolcvanas években a szovjet erők, a kilencvenes években pedig a tálibok elleni harc során az észak-afganisztáni Pandzsír-völgyet használta bázisnak.
Az NRF halálos, szórványos támadásokat hajtott végre a tálibok ellen, de nem tudta átvenni a völgy ellenőrzését. A militáns csoport nyers erőszakot alkalmazott az ellenállás leverésére, beleértve az ellenálló harcosok állítólagos megölését és kínzását, valamint civilek fogva tartását és veréseket.
Weinbaum szerint Afganisztán szomszédai és a külföldi hatalmak nem érdekeltek abban, hogy az ellenálló csoportok felfegyverzésével szélesebb körű polgárháborút robbantsanak ki.
„Jobban szeretnék, ha Kabulban egy olyan kormány lenne, amely elég stabil ahhoz, hogy megkönnyítse a nemzetközi erőfeszítéseket egy olyan humanitárius válság kezelésére, amely menekültek áradatát szabadítaná rájuk” – mondta, hozzátéve, hogy a nemzetközi közösség az olyan transznacionális militáns csoportok, mint az IS-K által jelentett fenyegetést is szeretné megfékezni Afganisztánban.
A tálibok erőszakkal elfojtották az uralmukkal szembeni békés ellenzéket is.
Emberi jogi aktivisták azzal vádolják a tálibokat, hogy a másként gondolkodók eltiprására tett erőfeszítéseik részeként bírósági ítélet nélküli kivégzéseket, önkényes letartóztatásokat, erőszakos kínzásokat és vallomások kikényszerítését hajtják végre, továbbá embereket tüntetnek el. A harcosok célpontjai emberi jogi aktivisták, női aktivisták, újságírók és értelmiségiek.
A tálibok erőszakkal oszlatták fel az alapvető jogaikért küzdő nők békés tüntetéseit. Az egykor élénk afgán médiát is nagyrészt elhallgattatták úgy, hogy megfélemlítették, letartóztatták vagy megverték a riportereket.
Belső törések
A szakértők szerint a tálibokat fenyegető legnagyobb veszélyt a belső repedések jelentik. Miközben a tálibok a hatalom átvétele után megpróbáltak a felkelőkből létrehozni egy működőképes kormányt, egyre több jelentés érkezett a harcoló csoporton belüli belharcokról.
A hatalom és a gazdasági erőforrások elosztása körüli civakodások még erőszakba is torkolltak. A tálibok júniusban halálos katonai hadjáratot indítottak egy ellenálló parancsnok ellen Afganisztán északi részén. Megfigyelők szerint a harcok a jövedelmező szénbányák ellenőrzéséért folytak.
Szakértők szerint a túlnyomórészt pastukból álló tálibok megosztottak etnikai, regionális és törzsi vonalak mentén. A harcosok között a politikát illetően is vannak nézeteltérések – mondták.
Úgy vélik, hogy egyre nagyobb a versengés a Hakkáni-hálózat – egy keleti tálib frakció – és az ország déli részén élő tálib társalapítók frakciója között. Van egy kisebb és kevésbé erős frakció is, amely tádzsik és üzbég tálib parancsnokokból áll, akik Afganisztán északi részén állomásoznak.
A tálibok viszonylag pragmatikus politikai személyiségei, a keményvonalas harctéri parancsnokok és az iszlám törvények fundamentalista értelmezésének végrehajtására törekvő radikális imámok között is törés alakult ki.
Weinbaum szerint a rivális tálib frakciók között erősek nézeteltérések, de szerinte a déli tálib vezetők frakciójáé a végső szó.
„Úgy tűnik, tudatosan törekszenek arra, hogy elkerüljék az olyan jellegű töréseket, amelyek alááshatnák a rezsim hatalmi befolyását, ezért erősen ösztönzik a nézeteltérések kibékítését” – mondta.
Bot a küllők között
Szakértők szerint az-Zavahiri július 31-i megölése fordulópontot jelenthet a tálibok számára.
A gyilkosságot követően az Egyesült Államok azzal vádolta meg a tálibokat, hogy a 2020-as dohai megállapodást megsértve bújtatták az-Zavahirit. Az egyezmény értelmében, amely előkészítette a külföldi csapatok Afganisztánból való kivonását, a tálibok vállalták, hogy nem adnak menedéket a terroristahálózatnak. A tálibok azt állították, hogy nem tudtak az-Zavahiri kabuli jelenlétéről.
Az Egyesült Államok azután szállta meg Afganisztánt, hogy a tálibok nem voltak hajlandók átadni az al-Káida vezetőit, akiket Washington felelősnek tartott a 9/11-es terrortámadásokért.
„Az-Zavahiri felfedezése Kabul belvárosában megnehezíti a tálibok azon erőfeszítéseit, hogy legitimitást és segítséget kapjanak a nyugati világtól – mondta Asfandyar Mir, az Egyesült Államok Békeintézete washingtoni agytrösztjének vezető elemzője. – Úgy gondolom, hogy ez a tálibok számára a jövőben komoly kihívást jelent majd.”
Graeme Smith, az International Crisis Group nevű nemzetközi civil szervezet és elemzőműhely afganisztáni elemzője szerint az az-Zavahiri halálát okozó, horizonton túli amerikai művelet valószínűleg egyszeri alkalom volt. Nem képzel szélesebb körű amerikai katonai hadjáratot az Afganisztánban állomásozó terroristák ellen.
Smith hozzátette, hogy az-Zavahiri megölése megnehezítette a tálibokkal való nyugati együttműködést. Utalt az amerikai tisztviselők és a tálibok közötti tárgyalások felfüggesztésére a 3,5 milliárd dollárnyi befagyasztott afgán központi banki tartalékról, amelyről Washington azt mondta, hogy fel tudná szabadítani az afganisztáni makrogazdasági stabilitás támogatása érdekében.
„A bizalmatlanság csak mélyül, amikor a tálibok egyáltalán nem őszinték az al-Káida helyi fenyegetésével kapcsolatban” – mondta Smith.
