Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elrajtolt az amerikai elnökválasztás


Egy szavazó megáll egy pillanatra az Egyesült Államok nemzeti lobogója előtt, mielőtt leadná a szavazatát egy hillsboroi szavazóhelységben, Virginia államban 2020. november 3-án.
Egy szavazó megáll egy pillanatra az Egyesült Államok nemzeti lobogója előtt, mielőtt leadná a szavazatát egy hillsboroi szavazóhelységben, Virginia államban 2020. november 3-án.

Magyar idő szerint kedden délután egy órakor kezdetét vette az amerikai elnökválasztás. Évtizedek óta nem volt akkora tétje amerikai választásnak, mint idén. A szavazók két élesen eltérő jelölt közül választhatnak, miközben a világban járvány tombol.

Donald Trump, a jelenlegi elnök – aki kívülállóként érkezett a republikánus pártba, és egy igen sajátos konzervativizmust hozott magával – az újraválasztásért küzd. Kihívója az a Joe Biden, korábbi demokrata alelnök, aki egész életét a politikának szentelte. Biden, aki munkás felmenők leszármazottja, az ország egyesítését és a járvány legyőzését ígéri.

A szavazófülkék elsőnek a közel két tucat keleti parti államban nyitnak meg, helyi idő szerint reggel 7-kor, magyar idő szerint délután 1 órakor. A délelőtt során az időzónáknak megfelelően sorra megnyitnak a szavazóhelyiségek a többi államban is, és leadhatják a szavazatukat, akik eddig még nem tették meg – az Egyesült Államokban ugyanis egyes államokban a szavazás napja előtt is lehet voksolni.

97 millió ember előre szavazott

A koronavírus-járvány miatt rekordszámú szavazó, körülbelül 97 millió ember már előre leadta a szavazatát, vagy levélben szavazott. Sok állam kibővítette a korai szavazás lehetőségét, hogy elkerülje a torlódást az urnáknál, és csökkentse a fertőzés kockázatát

A korai szavazatok magas aránya, és a közhangulat is afelé mutat, hogy a 2020-as részvételi arány jóval magasabb lehet, mint ami 2016-ban volt, amikor a szavazásra jogosultak 55 százaléka vett részt a választásokon.

Michael McDonald a választást rendszeresen monitorozó U.S. Election projekt kutatója azt mondta a Szabad Európának, hogy ő úgy jósolja, nagyjából 160 millió ember fog az idén szavazni. Ez 67 százalékos részvételi arányt jelentene, amelyre az 50-es évek óta nem volt példa.

Elhúzódhat az eredményhirdetés

McDonald és más szakértők is arra számítanak, hogy eltarthat majd egy ideig, mire kiderül, ki nyerte a választást. Normál esetben már a választás éjjelén egyértelmű, hogy ki szerezte meg az elnökséghez szükséges 270 elektori szavazatot, azonban ez az idén sokak szerint nem így lesz. A levélszavazatokat ugyanis sokáig tart összesíteni, ráadásul egyes államokban, beleértve a kulcsfontosságú Pennsylvaniát is, nem szabad a választás napja előtt megkezdeni a levélben korábban beérkezett szavazatok összesítését.

Jim Kenney, Philadelphia polgármestere (ez Pennsylvania legnagyobb városa), arra figyelmeztetett, hogy napokig is eltarthat majd a szavazatok összesítése, és az emberek türelmét kérte. Több városban is a tulajdonosok bedeszkázták az üzleteik ablakait arra az esetre, ha esetleg erőszakos zavargások törnének ki a késlekedő eredmény miatt.

“Még soha ennyi ember nem adta le levélben a szavazatát ennek a városnak a történelmében” – írta november 2-án egy nyílt levélben a polgármester. Washingtonban pedig védőkerítést telepítettek a Fehér Ház köré elővigyázatosságként az esetleges tiltakozások miatt.

Félrevezetőek lehetnek a részeredmények

Azért is szükség lehet az emberek türelmére, mivel a részeredmények az olyan kulcsfontosságú államokban, mint amilyen Pennsylvania is, félrevezetőek lehetnek.

Az olyan államok, ahol előre összeszámolják a levélszavazatokat, kezdetben valószínűleg Biden felé húznak majd, mivel a közvélemény-kutatások szerint a demokraták nagyobb arányban szavaztak levélben, mint a republikánusok. Ezzel szemben azokban az államokban – ilyen Pennsylvania is – ahol november 3-áig nem számolják meg a szavazatokat, van rá esély, hogy először Trump fog az élre törni.

Az elemzők arra számítanak, hogy ezek az anomáliák kisimulnak, ahogy növekszik a feldolgozottság. Michael McDonald az U.S. Election projekt kutatója mindezek ellenére azt mondja, hogy szerinte a 29 elektori szavazattal rendelkező Florida “egy megbízható jel” lesz arra nézve, mi lesz a választás végeredménye.

Trump vagy Biden?

Trump vagy Biden?

Indítsa el a kvízt, ha többet akar megtudni

Egy szoros eredmény hosszú jogi vitát szülhet

Marc Thiessen, az American Enterprise Institute munkatársa szerint Florida olyan lesz mint a “kanári a szénbányában”, és nagy valószínűséggel meg fogja mutatni, hogy merre húz majd Pennsylvania is. Thiessen elmondta, hogy Flordiában már elkezdték a szavazatszámlálást, és hamar vége is lesz majd.

“Ha Donald Trump elveszti Floridát, akkor nagy valószínűséggel a választást is. Ha Donald Trump 3 százalékponttal nyeri Floridát, ami jelentős előny, akkor valószínűleg megnyeri Pennsylvaniát, Wisconsint és Michigant is” – mondta Thiessen.

“Másfelől viszont, ha a floridai eredmény sokkal szorosabb lesz, akkor lehet, hogy hónapokig tartó jogi viták következnek” – mondta Thiessen a Fox News műsorában. Ezzel a konzervatív politikai szakértő arra a lehetőségre utalt, hogy esetleg egy bírósági döntés, vagy maga a Legfelsőbb Bíróság, amelynek a három legújabb tagját Trump nevezte ki, dönti el majd a választás végkimenetelét.

A koronavírus körül forog minden

Sok amerikai örül, hogy végre véget ér a kampány, ami a koronavírus mellett hónapok óta uralja a híreket az országban. Azonban azzal is tisztában vannak, hogy a kampánnyal a koronavírusnak még nem lesz vége, és a sebeknek is idő kell a gyógyuláshoz. Az amerikai munkanélküliségi ráta majdnem 8 százalék, és legalább 10 millió állást tehetett tönkre a koronavírus.

A koronavírus több mint 9 millió amerikait fertőzött meg és 230 ezer életet követelt az országban, mindkét szám a világon a legmagasabb. És a járvány továbbra is tombol, átlagosan napi 80 ezer új esetet regisztrálnak az Egyesült Államokban. A koronavírus felülírt minden más témát, és sok olyan szavazót mozgósított, akik úgy érezték, Trump rosszul védekezett a járvány ellen.

De a 74 éves elnök, aki októberben maga is elkapta a betegséget, és három napot kórházban töltött, jónak értékelte kormánya járványkezelését, és azt mondta, sokkal több ember halt volna meg, ha nincsenek az intézkedései.

Trump azt mondta a szavazóknak, hogy az ország mindjárt túl van a nehezén, és nemsokára elérhető lesz a védőoltás a betegség ellen. Az elnök kampányának az volt a fő üzenete, hogy visszahozza a járvány előtti erős gazdaságot, és élesen elzárkózott attól, hogy lezárásokat vezessen be, amik szerinte ártanak a gazdaságnak.

Trump a 2016-os szavazóira számíthat

Az elnök kültéri tömegrendezvényeket tartott több tízezer ember részvételével még az olyan államokban is, ahol a vírus terjedőfélben volt, hogy mozgósítani tudja a szavazóbázisát, amely főleg hagyományos konzervatívokból, kékgallérosokból, vidéki szavazókból, az evangéliumi egyházak híveiből, és gazdag amerikaiakból áll, akik kulcsszerepet játszottak a 2016-os meglepetés-győzelmében is.

A közvélemény-kutatások szerint sok szavazója kitart Trump mellet, de nem világos hogy elegen lesznek-e hozzá, hogy ellensúlyozzák azokat, akik kiábrándultak Trump szokatlan és harcias stílusából.

A 77 éves Joe Biden sok szavazónak szimpatikus, az emberek ugyanis azt látják benne, hogy stabilabban irányítaná az országot mint a mostani elnök. A demokrata jelölt azt ígérte, hogy egy összeszedettebb megközelítést fog alkalmazni a járvánnyal szemben, és fellép az egészségügyben tapasztalható egyenlőtlenségek ellen is.

A korai szavazás lehetőségével él egy marylandi állampolgár Laurel városában 2020. november 2-án.
A korai szavazás lehetőségével él egy marylandi állampolgár Laurel városában 2020. november 2-án.

Biden győzelmét jósolják

Bár sokan óvatosak a közvélemény-kutatásokkal, miután 2016-ban tévesen azt jósolták, hogy Hillary Clinton fog nyerni Trumppal szemben, a legtöbb felmérés azt mutatja az idén, hogy Biden az esélyesebb, és Trump csak nehezen kerülhet be egy második ciklusra is a Fehér Házba.

A Real Clear Politics úgy becsüli, hogy a Biden és az alelnökjelöltje, Kamala Harris 216 elektori szavazatot fog biztosan elnyerni, ez azokat az államokat jelenti, ahol a felmérések szerint nagyon valószínű vagy inkább valószínű a győzelmük. Azok az államok, amelyeknél republikánus győzelmet valószínűsítenek a közvélemény-kutatások, 125 elektori szavazatot hozhatnak Trumpnak és az alelnökjelöltjének, Mike Pencenek.

A maradék 197 szavazat sorsa bizonytalan, de még az olyan államokban is vannak baljós jelek az elnök számára, amelyeket négy éve könnyedén megnyert, mint Arizona és Texas. A győzelemhez 270 elektori szavazatra van szükség.

A szenátusi többséget is megszerezhetik a demokraták

A Fehér Házért folyó harc mellett képviselőket is választanak az amerikaiak, valamint a 100 fős szenátus 35 helye felől is most szavaznak, ebből a 35 helyből jelenleg 23 republikánus és 12 demokrata. Ezeken felül még állami és helyi tisztségekről is döntenek a szavazók november 3-án.

A szenátusban jelenleg 53-47 arányban a republikánusoknak van többsége, de ez a többség veszélybe került, mivel bizonyos republikánus szenátorok nagyon szoros versenynek néznek elébe. A többséghez négy helyet kell megszerezniük a demokratáknak a republikánusoktól, de ha Biden lesz az elnök, három hely megszerzése is elég, mivel döntetlen esetén az alelnöké a döntő szó a Szenátusban. A 435 fős képviselőházban jelenleg a demokratáknak van többsége, és a várakozások szerint meg is tartják ezt a többséget.

XS
SM
MD
LG