Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Felgyújtotta magát egy férfi a belarusz fővárosban


Az esetről készült felvétel egyik képkockája.

Súlyosan megégett és eszméletlen az a férfi, aki Minszk központjában felgyújtotta magát. Egyelőre még nem tudni, hogy mi volt az indítéka.

Súlyos sérülésekkel került kórházba az a férfi, aki felgyújtotta magát Minszk központjában, a Függetlenség téren, ahol augusztus óta zajlanak az Aljakszandr Lukasenka lemondását követelő tüntetések. Az esetről videófelvétel is készült, amelyen azt látni, hogy egy férfit körül ölelnek a lángok miközben a földön fetreng hosszú másodperceken át, a férfi mellett egy flakont is látni, abban volt feltehetően az éghető anyag, amit magára locsolt.

A rendőrök próbálták eloltani

Egy másik az esetről készült felvételen azt is látni, hogy a rendőrök megpróbálják egy takaróval kioltani a tüzet. A incidens azon a környéken történt, ahol számos kormányzati épület, a parlament, a városi tanács és a városháza is található. Minszk városának kormányzati hivatala azt írta egy nyilatkozatban, hogy kivizsgálják az ügyet.

A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy „ezen a ponton lehetetlen részletes információkat közölni az esetről”, elmondásuk szerint már folyik a nyomozás a helyszínen. Az egészségügyi minisztérium tisztségviselői elmondták, hogy a meg nem nevezett férfi nincs eszméleténél, és a teste 50 százalékán megégett.

Az országban hónapok óta tiltakozások vannak

Belaruszban példátlan tüntetéssorozat kezdődött a vitatott augusztus 9-ei választásokat követően, a kormány pedig brutális keménységgel reagált a tiltakozásokra. A 66 éves Lukasenka egyre nagyobb nemzetközi nyomás alatt áll, a nyugati országok, köztük az Egyesült Államok, Kanada, és az Európai Unió, nem hajlandók őt elismerni Belarusz törvényesen megválasztott vezetőjének.

A nyugati országok szankciókat vezettek be Lukasenka és más vezető belarusz tisztségviselők ellen, mivel vélhetően szerepük volt a választások elcsalásában és a tüntetők elleni erőszakban.

XS
SM
MD
LG