Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Halálozási rekord lehet Magyarországon


Gyertya egy síron az egri temetőben 2012. november 2-án, mindenszentekkor
Gyertya egy síron az egri temetőben 2012. november 2-án, mindenszentekkor

Visszavetette az évek óta javuló halálozási mutatókat Magyarországon a koronavírus-járvány, és még nem látni, csak sejteni, hogyan hat ez majd az idei számokra. Ha lesz negyedik hullám, annak lesújtó lehet a következménye.

Húszéves csúcsra emelte az elhunytak számát a koronavírus-járvány Magyarországon. A Portfólió elemzi a Központi Statisztikai Hivatal adatait, amelyekből az derül ki, hogy a rendszerváltozás óta nem volt példa ekkora zuhanásra a várható élettartamban, mint amit a járvány most okozott.

Az adatok szerint

  • Tavaly 143 ezren haltak meg, ez több mint tízezerrel több, mint a megelőző években.
  • A születéskor várható élettartam tavaly 75,52 évre esett az előző évi 76,16 évről, ez 0,64 éves mérséklődésnek felel meg.
  • Noha az elemzés szerint Magyarországon nem lehet tudni, hogy az egyes megyékben mennyien haltak meg a koronavírussal összefüggésben, annyi biztos, hogy a várható élettartamot mindenhol negatívan befolyásolta a járvány.

Kiderült, hogy melyik megyében haltak meg a legtöbben

A Szabad Európa is beszámolt arról, hogy a K-Monitor adatigénylése révén kiderült az elhunytak települések szerinti eloszlása, amelyet a Telex portál térképre vitt. Csak március 4-ig szóló adatokat sikerült megszerezni, ami azért problémás, mert míg 2020. március 4. és 2021. március 4. között 15 476 ember halt meg koronavírusban Magyarországon, addig 2021. március 4-től június elejéig, vagyis három hónap alatt majdnem még egyszer ennyi, 14 257 halálos áldozata volt a járványnak.

A térkép megmutatja például, hogy tízezer lakosra vetítve a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken hányan haltak meg. Kiderül belőle, hogy a halálozást tekintve kiemelkedő települések azok, ahol idősotthonok működnek, így például Lajosmizse, Kiskunfélegyháza, Tiszakécske és Balassagyarmat – ez utóbbiban járványkórház is működött.

A Portfólió elemzésében felhívja a figyelmet arra, hogy az adatok alapján már most biztos: a 2021-es év a harmadik hullám ismert számai és a negyedik hullám bizonytalanságai miatt kedvezőtlen statisztikákat hoz majd.

Javulásra jövőre lehet számítani. A várható élettartam visszaemelkedése nagyban múlhat azon, milyen gyorsan tudja maga mögött hagyni az ország a pandémia kedvezőtlen hatásait.

Azt is megjegyzik az elemzők, hogy a 2020–21-ben születetteknek pont olyan jók lehetnek az életkilátásaik, mint a 2018–19-ben születetteké volt, illetve a 2022 után születetteké lesz.

XS
SM
MD
LG