Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Semmit nem tehet az EU, ha elcsalják a magyar választásokat


„Ha arról kérdez, hogy egy esetleges antidemokratikus vagy tisztességtelen választás esetén lesz-e válaszlépés, akkor azt mondanám, hogy nem látom, konkrétan mit lehetne tenni” – mondta a Szabad Európának az EB alelnöke
„Ha arról kérdez, hogy egy esetleges antidemokratikus vagy tisztességtelen választás esetén lesz-e válaszlépés, akkor azt mondanám, hogy nem látom, konkrétan mit lehetne tenni” – mondta a Szabad Európának az EB alelnöke

Legfontosabb híreink hétfő reggel: Az esztergomi fideszes jelölt elismerte, hogy feketén dolgoztatott és egyetemi vagy főiskolai diplomája sincs, helyette futballbírói „diplomával” rendelkezik. Ellenzéki győzelem esetén nem lenne vagyonadó, viszont a gazdagoknak többet kellene a közösbe tenniük – interjúban mesélt erről az ellenzéki összefogás szociális és esélyegyenlőségi programfelelőse.

A focibíróból lett fideszes jelölt

A Völner Pál helyett induló fideszes politikus cikkünk megjelenése után egy nappal reagált a lapunk által közöltekre. Azt írta: a könyvelője hibázott, a diplomáját pedig az MLSZ játékvezető-képzésén kapta. Erős Gábor Esztergom alpolgármestere, aki Völner Pál helyett indul az országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként. A politikus 2018-ban egyéni vállalkozóként került fel arra a jegyzékre, amelyen a NAV azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottat találnak.

Fizessenek a gazdagok!

Nagyinterjúnkban Kanász-Nagy Mátét, az ellenzéki összefogás szociális és esélyegyenlőségi programfelelősét a pártjáról és az ellenzéki listaállításról is kérdeztük. Röpködtek a száz- és ezer milliárd forintok, amikor az ellenzéki politikus a közös program költségvetési vonzatait ismertette. Főhet a pártok közgazdászainak feje, ha az esetleges új kormány mindezt nem hitelből szeretné fedezni, ahogy most a Fidesz teszi.

Semmit nem tehet az EU, ha nem lesz tiszta Magyarországon a választás

Az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke szerint a közösségnek valószínűleg nem lesz mozgástere, ha az áprilisi magyarországi választások nem felelnek meg a demokratikus követelményeknek. Vera Jourová február 3-án a Szabad Európának nyilatkozva azt mondta: reméli, hogy a választások szabadok és tisztességesek lesznek.

„De ha arról kérdez, hogy egy esetleges antidemokratikus vagy tisztességtelen választás esetén lesz-e válaszlépés, akkor azt mondanám, hogy nem látom, konkrétan mit lehetne tenni.”

Jourová szerint Magyarország egyedülálló helyzet elé állítja a huszonhét tagú közösséget, „mert mi mindig elismertük azokat a vezetőket, akik megnyerték a választásokat. Hozzá kell tennem, hogy ez alatt demokratikus választásokat értek.”

„Nem úgy kellene a migránsokról meg az emberekről beszélni, mint a leprásokról”

Hogyan lett az abonyi melós szülők gyerekéből vezető budapesti színész? Nem volt könnyű, de megcsinálta. Tinédzser korában világhírű focista akart lenni, de egy Fradiban eltöltött edzés után belátta, hogy mérhetetlen szakadék van a képzelt és a valós tudása között. Mucsi Zoltán géplakatosként kezdte felnőtt életét. Először Szolnokon virágoztatta fel a MÁV-ot, majd a Magyar Postát boldogította a tudásával. Közben estin elvégezte a gimnáziumot, és a Kőtövis amatőr színjátszó csoport tagja lett. Felvételizett a Szolnoki Szigligeti Színházba, ahol megcsillogtatta zseniális tánc- és énektudását. A többi már legenda. Interjú szorongásról, arról, hogyan élte meg eddig a pandémiát, és egy kicsit a politika is szóba kerül. De csak kicsit, mert most azt nem szereti.

Amikor az egész család börtönbe megy

Szombati, Szelfi című podcastunkban a Hazavárunk Alapítvány munkatársaival beszélgettünk, akik már tíz éve törődnek a börtönárvákkal és stigmatizált családjukkal. Hetven olyan családdal dolgoznak együtt, akiket egészen addig támogatnak, amíg a családtagjuk ki nem szabadul. Azt mondják: eddig azért nem tiltották ki az intézetekből őket, mert nem politizálnak.

Hazavárunk Alapítvány: „Börtön helyett azt mondják, a férjem elment külföldre dolgozni, vagy katonának”
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:44:26 0:00
Közvetlen elérés

Három nap, 234 halott

És végül a koronavírusról: az elmúlt három napban 33.716 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, és 234 ember halálát hozták összefüggésbe a járvánnyal. Rusvai Miklós virológus szerint a járvány ötödik hulláma az elmúlt hét második felében tetőzhetett a fővárosban, vidéken azonban még nem ért a csúcsra. A kormányzati járványportál adatai szerint a hétvégén igazolt új fertőzöttekkel együtt 1.650.562-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatoké 41.975-re.

Szép napot!

Báthory Róbert

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG