Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: közszereplővé léphetnek elő Putyin eddig titkolt lányai


Felnőttek a lányok, és hosszú rejtőzködés után most színre léptek.

A legfontosabb cikkeink hétfő reggel: a gazdasági tényezők erősebbek voltak az ellenzéki szerepnél a szovjet csapatkivonásban, nem volt arányos a zeneipar gazdasági súlyával a járvány idején kapott állami segítség, közszereplővé léphetnek elő Putyin eddig titkolt lányai.

A hétvégén volt a harmincadik évfordulója, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. A csapatkivonásról őrzött emlékeit osztotta meg egy videóban a kivonulást levezénylő, most Ukrajnában élő Silov altábornagy, aki szerint a gorbacsovi nyomás miatt elképzelhetetlen lett volna a folyamat leállítása. Holott ez volt az akkori magyar ellenzék egyik legnagyobb félelme, ezek szerint alaptalanul – derült ki a Mink András történésszel, szintén az évfordulóra készített podcastunkból. A beszélgetésben felfejtjük a szovjet megszállás valós okait, az ezzel megnövekedett katonai kockázatokat és az ellenzék igazi szerepét a kivonulásban.

Rendhagyó epizóddal jelentkezett a Nemzeti Együttműködés Rendszerét bemutató sorozatunk. Az Élet a NER-ben podcast 10. részében Balogh Attila cigány költőt kértük szubjektív értékelésre romákról és magyarokról. Beszélt gyerekkora idealizált cigánytelepéről, suttogó rasszizmusról és önazonosságról, és ezen keresztül próbáltuk megragadni a magyarországi – vagy inkább magyar - romák életének változásait.

A járvány nyomában

Természeti csapásként érte a járvány a magyar zeneipart, 30-40 ezer ember lába alól szaladt ki a talaj – mondta a Szelfiben az emblematikus zenekarokat, köztük például a Quimbyt nyolc éven át menedzselő Podlovics Péter. Ő maga is zenésznek készült, amíg azt gondolta, hogy a gitározás művészete nem lép túl az első öt akkord megtanulásán. Innen indulva lett belőle a zenekarok támogatásában és események szervezésében jeleskedő háttérember, aki kimondja: a gazdasághoz adott hozzájárulását tekintve kevés segítséget kapott az ágazat a járvány idején.

Csökkent tovább a kórházi ápolásra és a lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos fertőzöttek száma, és a hétvége alatt elhunyt 9 újabb közvetlen áldozat is. A járvány közvetlen áldozatainak száma így 29 959 főnél jár Magyarországon. A hétvégén 202 újabb fertőzést is regisztráltak. Az oltási tempó maradt lassú, az egészségügyi bérfeszültség pedig belátható időn belül robbanhat.

Bár mi most a járvány levonultának örülhetünk, máshol még valós a koronavírus terjedésének fenyegetése. A szegény országok többsége eddig megúszta. De most az új vírusvariánsok, a meredeken emelkedő esetszámok, a maszkviselés népszerűtlensége és a déli féltekén beköszöntő tél nagyot változtatott a helyzeten. Közben Afrikában és a szegényebb karibi országokban akadoznak a vakcinaszállítmányok.

Futball-Eb: lehet-e gondtalanul ünnepelni?
please wait

No media source currently available

0:00 0:02:35 0:00

Eltűnt egy tengerészgyalogos Oroszországban

Holtan találtak Oroszországban egy fiatal amerikai nőt, aki egyetemi képzésen vett részt. Az utolsó információ az volt róla, hogy beszállt egy ismeretlen autójába. Anyja szerint lánya egy klinikára próbált gyorsan eljutni, ahol egy fizetést kellett elintéznie, ezért fogadhatta el a fuvart egy idegen férfitól. A fiatal nő korábban tengerészgyalogosként is szolgált Afganisztánban. Az orosz hatóságok gyilkosság miatt nyomoznak, és őrizetbe vettek egy korábban már több bűncselekmény miatt elítélt férfit.

Vlagyimir Putyin orosz elnökről közismert, mennyire kerüli, hogy a gyerekeiről beszéljen, így azt sem lehetett tőle hallani, valójában hányan is vannak. Most viszont két nő – akiket széles körben a lányainak tartanak – megjelent egy rendezvényen. Vezető elemzők rögtön találgatni kezdték, vajon ez arra utal-e, hogy prominensebb közszereplőkké lépnek elő.

Végül a hűsítően könnyed kvízünket ajánlom figyelmébe ebben a hőségben: felismeri-e a képeken látható fürdőhelyeket?

Kellemes árnyékot kívánok,

Vovesz Tibor

XS
SM
MD
LG