Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A járvány közvetlen áldozatainak száma átlépte a 25 ezer főt


A Nógrád megyei Sóshartyán temetője 2021. március 5-én.

Kétszáz felett a napi áldozatok száma, viszont egyre kevesebben vannak kórházban. Lehet nagyjából 150 ezer regisztrált idős, akiket még mindig nem kaptak oltást, hiába voltak papíron az elsők közt a prioritási listán.

A járvány több mint kétszáz halottját jelentette az állam hétvégén is mindkét nap. A szombati 217 áldozat és a vasárnapi 205 elhunyt azt is jelenti, hogy összesen már több mint 25 ezer közvetlen áldozatát regisztrálták a vírusnak Magyarországon.

A járványügyi adminisztráció azonban hétvégén kevésbé gyorsan működik, ezért a több napos átlagok hitelesebb képet adnak a járvány alakulásáról, mint a hétvégi napi adatok.

Folyamatos csökkenésnek tekinthető viszont, hogy vasárnapra 8445 kórházban ápolt koronavírusos beteget jelentett az állami tájékoztatás. Közülük 1 051 beteg állapota olyan súlyos, hogy lélegeztetőgéppel küzdenek az életükért. Merkely Béla egyébként decemberben arról beszélt, hogy "békeidőben" csak ezer koronavírusos beteg számára volt meg a kapacitás az elfogadható színvonalú lélegeztetésre.

Kimaradt százezernyi idős regisztrált, de a fiatalok oltása halad

Szombatra nagyjából 70 ezer , vasárnapra újabb 40 ezer kapta meg az első oltását Magyaroroszágon. Így a legalább egy oltást kapottak száma 3,25 milló felett jár Magyarországon, összesen pedig eddig nagyjából 4,2 millió ember regisztrált állami oltásért.

Szombaton közülte az állam azt is, hogy a regisztrált idősek 10 százaléka még mindig nem kapott egy oltást sem. Bár a kormány eddig még nem árulta el részletesen a regisztráltak összetételét , az eddig elhangzottak alapján nagyjából 150 ezer idős regisztráltról lehet szó. Erről alább olvashat bővebben.

Hétfőtől iskolába küldenék a legkisebbeket

A kormány rendeletben szabta meg, hogy a járványhelyzettől függetlenül, április 19-től kinyitnak az óvodák, és be kell járni az általános iskolákba és középiskolákba is. Ezt attól tették függővé, hogy a 2,5 millió ember kapott-e legalább egy oltást az országban.

Majd április 9-én először a középiskolák nyitását tolták három héttel későbbre. Aztán néhány nappal később bejelentette a kormány, hogy az általános iskolák felsőseinek is csak május 10-én kezdődik a tantermi oktatás. Noha a legalább egy oltást kapottak száma már bőven 3 millió felett jár.

Egy szülő sem kötelezhető azonban arra, hogy egy világjárvány alatt beküldje az iskolába a gyerekét. Csak egy kérvényt kell írnia ilyenkor a szülőnek, a tévhitekkel ellentétben pedig jelen helyzetben az iskolaigazgatónak nincs mérlegelési jogköre ebben a kérdésben. A témáról alább bővebben is olvashat.

A Magyar Orvosok Szakszervezete csütörtökön nyílt levélben kérte a kormányt ,hogy halassza el az alsó tagozatosok iskolába küldését is. Szerintük a súlyos járványhelyzet nem teszi még lehetővé az ilyen szintű lazítást. Nem kizárólag azért, mert a kisgyerekek is belehalhatnak a járványba.

"A kevésbé súlyos eseteket követően kialakuló poszt-covid szindróma hosszú időre, akár életre szólóan egészségkárosodást alakíthat ki, krónikus beteggé teheti a covid19-fertőzésen átesetteket. A poszt-covid szindróma kialakulásának esélyét egyes szakértők 30-50% közé is teszik. Ennek következményei a legfiatalabb gyermekek, fiatal felnőttek korosztályánál is beláthatatlanok, egy egész generáció egészségét és jövőjét pecsételheti meg, ha a gyermekek és szüleik között a jelenleginél is nagyobb mértékben tör előre a járvány"

- írták.

Orbán Viktor pénteki közrádiós tájékoztatása során arról beszélt, hogy bár a szülők szerinte azt hiszik, hogy fertőzött gyermekek százai vannak kórházban, 14 évnél fiatalabb gyerekek közül csak 27 fertőzött van kórházban, és közülük is csak két gyerek van épp lélegeztetőgépen.

Ezután pénteken az ellenzék is közösen kérte a kormányt, hogy halasszák el a legkisebbek iskolanyitását is, ne a tanárokra és a szülőkre tolja a kormány ezt a felelősséget.

XS
SM
MD
LG