Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Keleti szél fúj a világgazdaságban


Orbán Viktor miniszterelnök koszorúz a pekingi Tienanmen téren 2017. május 13-án
Orbán Viktor miniszterelnök koszorúz a pekingi Tienanmen téren 2017. május 13-án

Ezt mondta 2009 decemberében az akkor még néhány hónapig ellenzékben lévő Fidesz elnökeként Orbán Viktor Pekingben, amikor pártja hivatalosan felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal (KKP), és gazdasági tárgyalásokat is kezdett. Tizenöt évvel később Budapestre látogat a kínai elnök. Ebből az alkalomból vettük számba az Orbán-kormányok és a kínai vezetők jelentősebb találkozóit.

Hszi Csin-ping hivatalosan Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezik Magyarországra május 8-án. A tervek szerint két napot tölt itt, miután Franciaországban és Szerbiában tárgyalt.

A Szabad Európa írta meg elsőként április elején, hogy májusban több európai országban tesz látogatást a kínai elnök, ennek során Budapestre is eljöhet. Értesülésünket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter április 25-én megerősítette a Kormányinfón, akkor már a pontos dátumot is bejelentve.

Ehhez kapcsolódóan: Salát Gergely: Ízlés kérdése, hogy ki milyen kapcsolatokat ápol Kínával

Húsz éve nem járt kínai elnök Magyarországon. Hszi Csin-ping látogatása egybeesik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 75. évfordulójával. A két ország 1949. október 4-től számítja a diplomáciai kapcsolatok létrejöttét, akkortól, amikor a Rákosi Mátyás vezette Magyarország az elsők között ismerte el a három nappal korábban a Kínai Kommunista Párt (KKP) által kikiáltott Kínai Népköztársaságot.

Cikkünkben az Orbán-kormányok és a kínai vezetők fontosabb diplomáciai találkozóit mutatjuk meg, de néhány mondatban érdemes felidézni a rendszerváltozás és a 2009 közötti időszakot is. Magyar államfő először 1994-ben látogatott Kínába Göncz Árpád személyében, majd egy évvel később Csiang Cö-min államelnök-pártfőtitkár érkezett Magyarországra.

Medgyessy Péter miniszterelnök, aki prioritásnak tekintette a kínai kapcsolatok fejlesztését, 2003 augusztusában utazott Kínába, 2004 júniusában pedig Hu Csin-tao államelnök-pártfőtitkár jött Magyarországra.

  • 1990-ben újranyílt a sanghaji magyar főkonzulátus,
  • 2004-ben közvetlen repülőjáratot indított Budapest és Peking között a Haian és a Malév,
  • 2004-ben magyar–kínai két tannyelvű általános iskola nyílt Budapesten,
  • 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Vásár díszvendége Kína volt,
  • Kína Magyarország tizedik legfontosabb export-import partnerévé vált.

2005 szeptemberében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kínai hivatalos látogatásán első magyar kormányfőként kereste fel Hongkongot, mások mellett tárgyalt a Kínai Fejlesztési Bank elnökével is.

2007 szeptemberétől 2008 tavaszáig – főként a gazdasági kapcsolatokat élénkítendő – magyar évadot tartottak Kínában. Az eseményt megnyitó Gyurcsány Ferenc első magyar kormányfőként Sanghajba is ellátogatott. Gyurcsány a 2008-as pekingi olimpia megnyitóján találkozott Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel. Ez az olimpia több magyar vállalkozásnak, főként a Graboplastnak nyitott új exportlehetőséget.

2008-ban Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként tárgyalt Pekingben Csen Tö-ming kereskedelmi miniszterrel.

2009-ben, Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóján Kína a Budapesti Nemzetközi Vásár díszvendége volt. Ez az az év, amikor a Fidesz delegációját vezető Orbán Viktor december 3-án Pekingben kimondta a cikkünk címében szereplő mondatot.

Az akkor még ellenzékben lévő Fidesz ekkor hivatalosan felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal (KKP), és gazdasági tárgyalásokat is folytatott Pekingben. Orbán Viktor – a közvélemény-kutatások alapján pártja akkor már vélelmezhető választási győzelmére utalva – egyebek között arról beszélt a kínai fővárosban, hogy „a Fidesznek szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy az ország kormányzásáért neki kell viselni a felelősséget”, és nem teheti meg, hogy nem épít kapcsolatokat a világgazdaság centrumává váló Kínával és Ázsiával.

„Magyarország helye a világ térképén egyértelmű, NATO-tagok vagyunk, és az Európai Unió tagja. Ez azt jelenti, hogy mi nyugati zászló alatt hajózunk, de ma keleti szél fúj a világgazdaságban. A vitorláinkat ennek megfelelően kell fordítani” – fogalmazott Orbán Viktor.

Azt is mondta: a Fidesz számára megkönnyíti a kapcsolatfelvételt, hogy a Kínai Kommunista Párt nem kíván ideológiai vitákat folytatni, az együttműködés alapjának nem az ideológiát tekinti, hanem a közös érdeket.

Az erős vélelem 2010. április 11-én bizonyossággá vált: a Fidesz–KDNP kétharmaddal nyerte meg a parlamenti választásokat, ahogy azóta is mindet.

A Fidesz hivatalos kínai kapcsolatfelvétele óta eltelt tizenöt év jelentősebb kétoldalú diplomáciai találkozóit vettük sorra az alábbi idővonalon.

Ebben a korábbi cikkünkben a kínai kommunista vezetés külföldi látogatásait foglaltuk össze.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG