Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: itthon minden harmadik teszt pozitív, a kaszinók mintájára szerveznék a szemétszállítást, meghalt Maradona


Még sosem volt ennyi új fertőzött egy nap alatt itthon a járvány kezdete óta. Csütörtök reggel a hivatalos közlemény 6360 pozitív tesztről szólt, az aktív fertőzöttek száma 138 202. A szerdán levett minták 34%-a, azaz minden harmadik teszt pozitív lett. Elhunyt 115 beteg, a fertőzés eddig 4229 életet követelt Magyarországon. 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a kormány 71,5 milliárd forintot szán a jövő évi költségvetésből a az alapellátásban dolgozó orvosok és szakápolók béremelésének fedezésére. Viszont az is egyértelmű, hogy ezért cserébe elvárják a háziorvosok praxisközösségekbe, a házi gyermekorvosok csoportpraxisokba történő szerveződését.

A kormány a kaszinókhoz hasonló koncessziós módszerrel államosítaná a hulladékgazdálkodási iparágat, egy nagy monopóliumot hozna létre. Kedd éjfél előtt két perccel, különösebb bejelentés nélkül beadtak egy törvényjavaslatot, ami lényegében államosítaná a százmilliárdos hulladékgazdálkodási iparágat. A javaslat elvenné az önkormányzatoktól a hulladékgazdálkodást, és első olvasatra kiszorítana minden versenyt az iparágból.

Egy megállapodás ellentmondásai

Eltérően nyilatkozik a budapesti főpolgármester és a főváros Kereskedelmi és Iparkamara a köztük született megállapodásról. A téma az iparűzési adó felfüggesztése, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester szerint mindkét fél elítél. Később azonban a kamara ezzel ellentétes nyilatkozatot jelentetett meg. Cikkünkben utánajárunk az ellentmondásoknak.

További hullámokat vetett a választási törvény tervezett módosítása. Az MKKP korábban azon az állásponton volt, hogy ott, ahol van esélye az ellenzék közös jelöltjének, nem állítanak sajátot. A választási törvény újabb várható módosítása miatt azonban kénytelenek lesznek legalább 71 körzetben jelöltet indítani, ha országos listát akarnak. Hogy fognak-e, ezt kérdeztük a párt elnökétől.

EU: vétó vagy vita?

Akár fordulatként is értékelhető mondatok hangzottak el az Európai Parlament tagnapi plenáris ülésén. Elképzelhető, hogy az Európai Bíróságra bízzák Európa jelenleg legnagyobb súlyú politikai vitájának eldöntését. Az Európai Bizottság elnöke azt üzente a magyar és lengyel kormánynak, hogy akinek nem tetszik egy uniós jogszabály, forduljon a bírósághoz. Manfred Weber, a néppárti frakció vezetője azt is hozzátette, hogy az EU-ban a vitákat így szokás elintézni, nem pedig vétóval.

Szerda estére szomorú hír is jutott: meghalt Diego Maradona. A világbajnok futballista, aki Argentína egyik legnagyobb ikonja volt, alig egy hónapja, október 30-án ünnepelte 60. születésnapját. Pelé azt írta, nagyszerű barátot veszített el, Gary Lineker szerint generációja és minden idők egyik legnagyobb labdarúgója volt az argentin világsztár. A brazil Neymar legendának nevezte Maradonát.

Ha még nem tette meg, letöltheti ingyenes mobiltelefonos alkalmazásunkat androidos vagy iPhone változatban, hogy cikkeink minél gyorsabban eljussanak Önhöz, illetve kitöltheti kérdőívünket, hogy még inkább érdeklődésének megfelelő írásokat közölhessünk.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG