Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pikó András: Hárommilliárdos lyukat üthet Józsefváros költségvetésén a rezsi és az infláció


Pikó András, a VIII. kerület polgármestere a Transparency International konferenciáján 2019. december 9-én.
Pikó András, a VIII. kerület polgármestere a Transparency International konferenciáján 2019. december 9-én.

Idén duplázódó, jövőre háromszoros rezsiköltséggel számolnak, de az önkormányzatot nem érte váratlanul a helyzet, mert két-három éve készülnek a legrosszabbra, bár nem a háborúra, hanem a kormányzati elvonások folytatására számítottak – mondta a Szabad Európának Pikó András, Józsefváros polgármestere.

Józsefváros idei költségvetésében 640 millió forinttal terveztek a teljes intézményrendszer rezsijére, ez biztosan duplázódik, és úgy számolnak, hogy jövőre ez a költség akár a kétmilliárdot is elérheti – mondta Pikó András.

Hozzátette, hogy a rezsi emelkedése csak az egyik elem a működtetés egyéb dráguló költségei mellett, ha mindent egyben számol, az bőven 2,5-3 milliárdos többletkiadást jelent jövőre, ezt lehetetlen a bevételeikből megoldani.

Idén azt tudják tenni, hogy spórolnak és a meglévő pénzüket élik fel. Mint mondta, nagyon sokat tartalékoltak működési kiadásokra, mert számoltak azzal, hogy ki vannak szolgáltatva a kormánynak, amely az elmúlt években különböző megszorításokkal élt. A háborúra, az elszálló rezsiárakra és inflációra nem számítottak, de már két-három éve folyamatosan a legrosszabbra készültek.

„Most a legrosszabb bejött, de nem ért bennünket váratlanul, van annyi pénzünk, hogy ne álljon fejre az önkormányzat, hogy ne kelljen csődöt mondanunk” – fogalmazott.

Nem terveznek intézménybezárást és olyan megszorításokat, mint amelyek más önkormányzatoknál szóba kerülhetnek. Azt viszont nem tudja, hogy jövőre tudják-e ugyanezt garantálni – mondta a polgármester.

A VIII. kerület jó helyzetben van a gáz tekintetében, mert még a nagy energiaár-robbanás előtt, márciustól dolgoztak az új szerződésen, ami júliustól él, két évre kötötték meg egy szolgáltatóval 1100 forint/köbméter áron – árulta el a részleteket.

Ennek az az előzménye, hogy korábban az önkormányzat 15 éven keresztül egy magáncéggel közös önkormányzati céggel oldotta meg a gázbeszerzést – mondta Pikó András. A társaságban 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett az önkormányzat, de a döntési jogosítványok hetven százaléka a magáncégnél volt.

„Ez gyakorlatilag egy fideszes pénzszivattyú volt, amit erre hoztak létre, az évek alatt számításaink szerint hárommilliárd forintnyi profitot vittek ki. Ennek a cégnek a kisebbségi tulajdonosa intézte korábban a gázbeszerzést, viszont ez a 15 éves szerződés idén júliusban lejárt, emiatt lépnünk kellett” – fogalmazott.

Józsefváros azon kevés önkormányzatok egyike, amelynek 2024 októberéig van leszerződött gázszolgáltatója, az ár a nyolc nagyfogyasztójukra szól, ilyen például maga a hivatal épülete vagy a szakrendelő – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a szerződés értéke nettó egymilliárd forint.

Az áramnál egyelőre még nem látják, mi lesz az ár, zajlik az intézmények energetikai felmérése, ez alapján biztosítanak majd pluszforrásokat.

Arról még nincs döntés, hogy hány fok legyen a fűtési szezonban az önkormányzati épületekben, a polgármester szerint a kormány által bejelentett 18 fok túl alacsony, 20 fok környékén gondokodnak.

Azt viszont már eldöntötték, hogy segítenek a kerület nehéz sorsú családjain – mondta Pikó András. Jövő hét csütörtökön ötpontos rezsitervet fogadnak el a közgyűlésben, amellyel megduplázzák a fűtési támogatást, bevezetnek egy új segélyt azoknak, akik kiestek a kedvezményes rezsiből, lesz energetikai felújítási pályázat és szaktanácsadás, a leginkább rászorulóknak pedig élelmiszercsomagot vagy utalványt adnak – mondta Pikó András.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG