Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Recski sárlavina: teljes a bizonytalanság, hogyan és mire használhatják fel a félmilliárdos állami segítséget


A recski Hunyadi utca a sárlavina után, 2023. június 8-án
A recski Hunyadi utca a sárlavina után, 2023. június 8-án

Sem a recski sárlavina károsultjai, sem a polgármester nem tudja még, milyen segítséget kaphatnak a kormány által elkülönített ötszázmillió forintból az érintettek. A helyiek úgy tudják, meglévő házuk felújítása, új ház vásárlása vagy a bérlakásprogramban való részvétel a három lehetőség, de hogy ezt ki és hogyan dönti el, és mekkora értékben valósul meg, egyelőre nem világos.

A hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat, amely szerint az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. használhatja fel az ötszázmillió forintot. A társaságnak kérelmet kell benyújtania a Belügyminisztériumhoz, tételesen el kell majd számolnia a felhasznált pénzről, a fel nem használt összeget pedig vissza kell fizetnie – mondta Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

A határozatban a kormány arról is rendelkezett, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF) és a Heves Vármegyei Kormányhivatalnak a nonprofit kft. bevonásával össze kell állítania egy jelentést az ingatlanok hosszú távú használhatóságáról, lakhatásának kérdéséről, és arra is ki kell térniük, hogy az ingatlanok károsodása összefüggésben van-e a heves időjárással.

A házak felmérése szerdán megkezdődött. A nonprofit kft. információs pontot hoz létre Recsken. Minden érintettel külön-külön kell megegyezni, mert nincs két egyforma helyzet, jelentős különbségek vannak az ingatlanok állapotában, ezért egyedi megoldásokra van szükség – közölte Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, hogy a megítélt ötszázmillió forint se nem kártérítés, se nem segély.

Korábbi cikkünk a témában: Recski sárlavina: az ügyvéd szerint megalapozatlan a rendőrség feljelentést elutasító határozata

De akkor mi? – kérdezik a helyiek, akik azóta sem lettek okosabbak, továbbra sem tudják, milyen segítségre számíthatnak. Három lehetőség körvonalazódott: meglévő házuk felújítása, egy másik ház megvásárlása vagy a kedvezményes bérlakásprogramban való részvétel – mondta a Szabad Európának egyikük. Úgy tudja, akinek rendezetlen mostani házának tulajdonviszonya, annál csak az utóbbi megoldás, a bérlakásprogram jöhet szóba. A 21 érintett ház közül szerinte mintegy nyolcnak lehetnek rendezetlenek a papírjai.

Az állami forrást a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által alapított MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. kapta. Azt írják magukról, hogy a nonprofit kft. a magyarországi bérlakáspiac új szereplője. Meglevő ingatlanportfóliójuk kezelése mellett kiemelt feladatuknak tartják, hogy aktív szerepet vállaljanak a magyar bérlakásrendszer fejlődésében. Lehetőségként és fontos feladatként kezelik modellértékű közösségi lakhatási koncepciók kidolgozását és gyakorlatba ültetését – olvasható honlapjukon. Kerestük a kft.-t, hogy a károsultak mire számíthatnak, milyen megoldások jöhetnek szóba. Amint válaszolnak kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Az egyik helyi szerint logikus, hogy mindenki azt választaná, hogy egy másik házat kapjon a település egy másik részén, ahol nem kell aggódnia minden nagyobb esőzésnél, hogy megint a nyakába kapja-e a sarat a bányából. Azt ugyanakkor még senki sem tudja az érintettek közül, hogy erről ők maguk dönthetnek-e, és milyen értékben kaphatnak új ingatlant.

Ehhez kapcsolódóan: Újra sártengerré vált a recski Hunyadi utca

A sárlavina 21 házat érintett, ha a félmilliárdot elosztjuk ezzel, akkor több mint 23 millió forint jön ki házanként. Ez bőven több mint elég, de olyan csak a mesében van, hogy ezt a pénzt egy az egyben megkapják a károsultak – mondta. A helyiek úgy tudják, a pénzből bérlakások építését és mentorprogramot is terveznek. Az az ígéret, hogy mindenkivel külön fognak megegyezni, ez a folyamat viszont még nem kezdődött el.

Semmi az égvilágon nem derült még ki – mondta a Szabad Európának Nagy Sándor, Recsk polgármestere. Ő úgy tudja, hogy a pénzt az érintettek lakhatásának biztonságosabbá tételére adta a kormány, ott a helyszínen, a Hunyadi utcában. Azt nem tartaná igazságosnak, hogy mindenki új házat kapjon.

Annak örül, hogy nem rájuk bízták a félmilliárdos állami pénzt, mert nagy felelősség levezényelni a felhasználását, és sok ellentétet szülhet helyben, hogy ki mennyit és milyen jogon kap belőle. Ebben nagyon nehéz lesz igazságot tenni szerinte.

Ehhez kapcsolódóan: Recski sárlavina: többen saját felelősségre visszaköltöztek, a polgármester gyorsabb segítségre számított

Mint mondta, készül majd egy támogatói okirat, az lesz a mérvadó. Az a dokumentum fogja szabályozni, hogyan és mire lehet felhasználni a pénzt.

„Nem kívánságműsor lesz. Az érintettek kapnak egy ajánlatot, és vagy élnek vele, vagy nem” – fogalmazott. Azt kérte a károsultaktól, hogy legyenek türelemmel, a készülő megoldás az ő javukat fogja szolgálni – tette hozzá a polgármester.

Andezitbánya a kert végében – Áldás vagy átok Recsknek az új beruházás?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:15:15 0:00
  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG