Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Amikor a második oltás sem ad védettséget


Magyarországon nagyjából lezárult az oltási program első, leginkább lendületes szakasza. Ugyanakkor nem kevesen vannak azok, akik ugyan megkapták mindkét oltást, mégsem alakult ki bennük védettség. Ezen a héten ennek is utánajártunk. A Szabad Európa tíz legérdekesebb, legfontosabb cikke a hétről.

Egyre többen vannak azok, akiket kínai vakcinával oltottak be, mégsincs védettségük. Legalábbis ez a tapasztalata a nekik létrehozott Facebook-csoport alapítójának, aki azt mondta a Szabad Európának, az a legszörnyűbb, hogy semmit sem változott az életük, ugyanaz a bezártság folytatódik. Hiába van védettségi igazolvány, az ő anyukája például sehova nem tud menni. „Kétségbeesetten ül otthon, maszkban látogatjuk.” Cikkünket nem csak azoknak ajánlom, akiket Sinopharmmal oltottak.

A budapesti főpolgármester arra kérte egy levélben a miniszterelnököt, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a Sinopharm ellenanyag-tesztek eredményét. Karácsony Gergely azt írta, az elmúlt napokban sokan megkeresték azok közül, akiket ugyan beoltottak, de nincs ellenanyaguk.

"Mintha nem kaptak volna oltást" - antitestek nélkül két dózis vakcina után
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:19 0:00

Orbán és a migráció

A magyar miniszterelnök szerint újra kiemelt téma kell, hogy legyen a migráció. Ebből pedig csak rossz van, mindenkit oda kell küldeni előbb-utóbb, amelyik területen megszületett – mondta Orbán Viktor június 11-én reggel az állami rádióban. „Migránsok, migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján" – fogalmazott a kormányfő, aki nemzeti konzultáció keretében kérdezné az embereket a migrációról.

Egy nappal korábban szintén Orbán Viktor arról beszélt, lesz népszavazás a Budapestre tervezett kínai Fudan Egyetemről, valamint bejelentette azt is, hogy Magyarországon indul a 12-16 évesek oltása. Minden részletet olvasson el részletes cikkünkben!

Nem akar árkokat betemetni, viszont nagyon várja már a koalíciós kormányzást, és ősszel árnyékkormányt hirdetne a DK miniszterelnök-jelöltje. Dobrev Klára a Szabad Európa kormányfő-jelölteket bemutató sorozatában úgy fogalmazott: „a vízió része az is, hogy abbahagyjuk ezt az állandó ellenségkeresést. Hogy nem kell mindig gyűlölni valakit.” A teljes interjút olvassa el oldalunkon!

Nagyinterjú Dobrev Klárával
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:39:22 0:00

A magyar hitelmoratórium túl kényelmes helyzetet eredményezett: félő, hogy sokan hozzászoktak ahhoz, hogy nem kell a havi törlesztőrészletet befizetniük a felvett kölcsön után. A kormány a választások utánra halasztaná a hitelmoratórium lezárását. Ez nem jó az adósoknak, hiszen drágul a hitelük, de a bankoknak sem, mert nem tudják, hányan vannak tényleg bajban, nem tudnak tervezni. A Szabad Európának érintettek és szakértők is nyilatkoztak, olvassa el cikkünket!

Fukuyama: Magyarország a visszalépés példája

Kína és az USA nem lehetnek egyszerre a világ vezető hatalmai, az európai politikusok pedig nem fognak tudni a lavírozni a totalitárius rendszer és a liberális demokrácia között - véli Francis Fukuyama. A Stanford Egyetem világhírű történésze a Szabad Európának adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott: „Magyarország és Lengyelország a normakövetéstől való visszalépés példái az EU-n belül, aláásták a jogállamisággal és egyebekkel kapcsolatos európai értékeket és ideálokat. Ez megrendítette az EU – mint a liberális demokrácia fáklyahordozója – státuszát a világban."

Belarusz tekintélyelvű vezetője, Aljakszandr Lukasenka aláírta a büntető törvénykönyv kiegészítéseit, gyakorlatilag mindent kriminalizálva, amit az ellenzék csinálhat – derül ki cikkünkből.

„Azt akarom, hogy az európai vezetők őszintén átérezzék a fájdalmunkat" - mondta Szvjatlana Cihanouszkaja belarusz ellenzéki vezető a Szabad Európának adott exkluzív interjúban. Az olvasók által beküldött kérdésekben szó esett nyugati összeesküvésről, a Krím-félszigetről és Putyin orosz elnökről. A 10 kérdésből álló villáminterjút videón is megnézheti.

Mivel fenyegették meg a belarusz ellenzék vezetőjét? - exkluzív villáminterjú Cihanouszkajával
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:59 0:00

Labdarúgó Európa-bajnokság: ki térdel és ki nem?

Pénteken megkezdődött a koronavírus miatt tavalyról elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság is, mely előtt az egyik nagy botrányt kiváltó kérdés Magyarországon a mérkőzés előtti rasszizmus és diszkrimináció elleni térdelés. A magyar miniszterelnök nem ért vele egyet, mondván, a magyarok csak három esetben térdelnek le: Isten előtt, a haza előtt, és ha megkérik a szerelmük kezét. A gesztus megítélése más országokban sem egyértelmű, derül ki összeállításunkból.

XS
SM
MD
LG