Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Trump élete végéig évi 1 millió dollár elnöki juttatást kaphat


Donald Trump volt amerikai elnök az utolsó hivatali napján. 2021. január 20.
Donald Trump volt amerikai elnök az utolsó hivatali napján. 2021. január 20.

Miután az amerikai Capitolium január 6-i támadásának felbujtása vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást indítottak Donald Trump ellen, felmerült, hogy akár el is veszítheti a volt elnököknek járó juttatások egy részét. Erre azonban nincs sok esély.

Jogi szakértők szerint a jelenleg hatályos törvények alapján Trump megtarthatja a juttatásokat, beleértve a nyugdíjat, az irodahelyiségének bérleti díját, és a hírszerzési információkhoz való hozzáférés jogát, még abban a valószínűtlen esetben is, ha a szenátus mégis elítélné őt a felelősségre vonási perben – írja a Reuters.

Az elnökök számára biztosított életre szóló juttatásokat szabályozó törvény, nem más, mint az 1958-ban elfogadott Former Presidents Act, azaz a korábbi elnökök törvénye.

A volt elnökök fejenként 500 ezer dollárt költenek irodáik bérlésére

A törvényt anno Harry Truman volt elnök megsegítésére vezették be, akinek 1953-ban hivatala elhagyása után jelentős adóssággal kellett megküzdenie, amelyet még az elnöki poszt betöltése előtt halmozott fel sikertelen vállalkozásával.

A juttatások közé tartozik a volt elnök számára „megfelelő irodahelyiség" bérlése, a titkosszolgálat védelme, körülbelül évi 100 ezer dollár a személyzet költségeinek fedezésére, valamint a nyugdíj, amely jelenleg évi 220 ezer dollár értékű.

Trump számára ezen juttatások éves értéke valószínűleg meghaladja majd az 1 millió dollárt.

Az amerikai adófizetők évente mintegy 4 millió dollárt költenek a négy, még élő volt elnökre – derül ki a kormányzati költekezésnek felügyeleti szervezete a Nemzeti Adófizetők Szakszervezeti Alapítványának jelentéséből.

A legnagyobb kiadást a volt elnökök irodáinak bérleti díja teszi ki. Az elmúlt évben Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama fejenként több mint 500 ezer dollárt fizettek ki irodáikért az adófizetők pénzéből.

Trump utoljára hagyta el a Fehér Házat elnökként - videó
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:05 0:00

Az elnökök akár el is veszíthetik a juttatásokat

Ha elnökségük alatt elmozdítják őket hivatalukból, akkor elveszíthetik a volt elnököknek járó juttatásokat – mondta Brian Kalt, a Michigani Állami Egyetem jogászprofesszora. Ha a képviselőház vád alá helyez egy elnököt, az még nem befolyásolja az elnök juttatásokhoz való jogát.

Számos törvényhozó és közéleti személyiség azt követelte, hogy mozdítsák el Trumpot az elnöki tisztségéből elnöksége utolsó napjaiban, amit Trumpnak sikerült elkerülnie, így a neki járó juttatások biztosítva vannak élete végéig.

Kivéve persze, ha a törvényt megváltoztatják.

A törvény megváltoztatását szorgalmazók között sokan úgy vélik, hogy a korábbi elnökök juttatásairól szóló törvény felesleges költséget jelent a mindenkori kormány számára, mert a mai kor elnökei mind jövedelmező lehetőségekkel rendelkeznek és leköszönésük után sincs szükségük a nyilvánosság segítségére.

A republikánusok korlátozták volna a volt elnökök költségvetését

A kongresszusi republikánusok 2016-ban benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely korlátozta volna az egykori elnökök költségvetését. A második ciklusát lezáró Obama azonban ezt megvétózta.

Obama egyetértett azzal, hogy szükség van reformokra, de a törvényjavaslat megfogalmazása „megterhelő és észszerűtlen terhet" rótt volna a korábbi elnökök hivatalaira.

Kalt szerint, ha a kongresszus úgy dönt, hogy megváltoztatja a volt elnökök juttatásairól szóló törvényt, akkor ezt nem Trumpra kellene kiélezni, mert az egy törvényellenes „vádiratnak” tűnne.

Trump saját üdülőhelyén rendezett be irodát

A törvény lehetővé teszi Trump számára, hogy ott válassza ki irodáját, ahol szeretné – mondta Kalt. Ha a volt elnök az egyik Trump ingatlanban szeretne irodát létesíteni akkor megteheti, de ez azt jelentené, hogy az adófizetők egy olyan ingatlanban fizetnének Trumpnak bérleti díjat, amely már eleve az ő tulajdonát képezi.

Az Egyesült Államok szövetségi kormányának általános adminisztrációs hatósága felel az iroda megfelelő berendezéséért. Trump január 20-án reggel, órákkal Biden beiktatása előtt hagyta el Washingtont, és a floridai Mar-a-Lago üdülőhelyére utazott.

Trump január 25-i nyilatkozatában bejelentette, hogy, mint volt elnök, megnyitja hivatalát, amely a lakóhelyén Mar-a-Lago-ban lesz található. A személyzet egy külön épületben dolgozik majd a helyszínen.

Demokraták: Trump ne kapjon hírszerzési tájékoztatókat

A demokraták körében egyre többen szeretnék, ha megtagadnák Trumptól az elnöki poszt betöltése után jelenleg járó hírszerzési tájékoztatókat és a titkos információkhoz való hozzáférést.

Nincs olyan körülmény, amely indokolná, hogy ez az elnök újabb hírszerzési tájékoztatót kapjon…Nem hiszem, hogy ezt rábízhatnánk"mondta a CBS-nek adott január 17-i interjújában Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke.

A hírszerzési tájékoztatókat és a titkos információkhoz való hozzáférést nem törvény szabályozza, hanem eredetük szokásokban gyökerezik.

Joe Biden elnök tehát szabadon dönthet a tájékoztatók küldésének felfüggesztéséről. Biden erről a döntésről konzultálni fog a hírszerzési közösség szakértőivel – mondta január 22-én Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára.

Készült a Reuters tudósítása nyomán.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG