Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Véget vet a járvány az SZFE blokádjának


Diákok, tanárok és támogatóik az egyetem Vas utcai épülete előtt október 16-án.
Diákok, tanárok és támogatóik az egyetem Vas utcai épülete előtt október 16-án.

A járványszabályok folytán véget ér az egyetemfoglalás az Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de a hallgatók azt mondják, az ellenállásuknak ezzel nincs vége.

Befejeződik a tiltakozó egyetemi polgárok blokádja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, erősítették meg a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének egyetemi források.

A döntés az országos járványügyi szigorítások után született, ezeket nem lehetett betartani az elfoglalt egyetemen, de máshol is elég nehéz lenne, egyebek között azért, mert minden gyülekezés tilos.

Péntek este az SZFE hallgatói még arról írtak, hogy Palkovics Lászlóval, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjével szerettek volna újra tárgyalni, de ő ezt elutasította.

Az egyetemükért tüntető hallgatók azt mondják fel, hogy az ellenállást nem adják fel, kedd délután háromkor pedig sajtótájékoztatót tartanak.

Infografikánkon az SZFE átszervezésének fontosabb állomásait mutatjuk be.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG