Elsöprő győzelmet aratott a kormányfő pártja az örményországi választásokon

Nikol Pasinján leadja a szavazatát Jerevánban 2021. június 20-án

Elsöprő győzelmet aratott az előrehozott örményországi választásokon Nikol Pasinján ügyvezető miniszterelnök pártja, amely így önállóan is kormányt tud alakítani.

Bár még nem hirdettek hivatalos végeredményt, a szavazatok teljes feldolgozottsága alapján a vasárnapi választásokon a Polgári Szerződés a voksok 53,9 százalékát söpörte be, míg a másik nagyobb blokk, a Robert Kocsarján volt államfő vezette szövetség, az Armenia mindössze 21 százalékot kapott.

„Örményország népe a Polgári Szerződést, valamint személyesen engem hatalmazott fel az ország vezetésére” – hangoztatta még hajnalban Pasinján, és hétfő estére a főváros, Jereván központjába hívta a támogatóit.

„Az újonnan megválasztott parlamentben a Polgári Szerződésnek alkotmányozó többsége lesz, és kormányt fog alakítani” – írta később a Facebookon.

Kocsarján már korábban tiltakozását fejezte ki az „előre eltervezett, szervezett csalások” miatt, a gyanús esetek alapos kivizsgálását követelve, ám eddig nem mutatott be bizonyítékokat.

„E kérdések teljes körű tisztázásáig a blokk nem ismeri el az eredményeket” – szögezte le.

Tigran Mukucsján, a központi választási bizottság elnöke szerint a voksolás „összességében” szabályszerűen zajlott.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői várhatóan még a nap folyamán közzéteszik értékelésüket a választás tisztaságáról.

Ehhez kapcsolódóan: Előrehozott választások lesznek Örményországban

Kevés bejutó, váratlan eredmény

Az eredmény meglepetést okozott, miután az utóbbi napokban a közvélemény-kutatások fej fej mellett mérték a két nagyobb blokkot, nagyjából 24 százalék körülire.

A választáson huszonegy párt, illetve négy pártszövetség indult. A hivatalos adatok szerint a választásra jogosult mintegy 2,6 millió állampolgár csaknem fele járult az urnákhoz.

A pártok számára a bejutási küszöb öt-, míg a választási szövetségek számára hétszázalékos Örményországban.

A Gagik Crukján üzletember vezette Virágzó Örményország kevéssel az ötszázalékos küszöb alatt végzett, Szerzs Szargszján volt államfő Tiszteletet! nevű választási szövetsége pedig öt százalék körüli eredményt ért el, de utóbbira a hétszázalékos küszöb vonatkozik.

A helyi törvények értelmében azonban a parlamentben mindenképpen legalább három pártnak kell lennie, ezért akkor is bejut a harmadik helyen végző politikai erő, ha nem lépte át a bejutási küszöböt.

Az összes többi párt kevesebb mint két százalékot ért el.

Ehhez kapcsolódóan: A békeegyezmény, ami Oroszország győzelmét hozta el a Dél-Kaukázusban

Zavargásokra kell készülni?

Amennyiben az előzetes eredményeket megerősíti a választási bizottság, Pasinján pártja a kormányalakításhoz szükséges abszolút többségnél jóval több hellyel fog rendelkezni a törvényhozásban, mivel a küszöböt el nem érő pártokra leadott szavazatokat is elosztják a bejutó erők között.

Több szakértő attól tart, hogy komoly tüntetések, akár zavargások is kirobbanhatnak, miután a meglehetősen kemény választási kampány tovább fokozta a megosztottságot az országban a tavaly őszi hegyi-karabahi konfliktust követő, egyébként is rendkívül feszült időszakban. Több aktivistát és jelöltet is őrizetbe vettek az utóbbi hetek során azzal a gyanúval, hogy megvesztegetéssel vagy fenyegetéssel próbáltak szavazásra bírni embereket.

Hegyi-Karabah: fotós beszámoló a frontvonalról

A voksolást azért kellett kiírni, mert súlyos belpolitikai válsághoz vezetett az egykori szovjet tagköztársaságban, hogy a szomszédos Azerbajdzsán tavaly ősszel nagy területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, addig jórészt örmény ellenőrzés alatt álló, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban.

A hat héten át tartó harcokban hatezer-ötszázan haltak meg, és Örményországban tömegtüntetéseken követelték a kormány lemondását, mondván, a kormány „elárulta az örmény nemzeti ügyet”. A miniszterelnök végül lemondott a feszültséget enyhítendő, és új választásokat írtak ki.

Your browser doesn’t support HTML5

Örmény politikusok szavaznak

Készült az AFP, az Interfax, az MTI és a Reuters tudósítása alapján.