Ezek a járványügyi szabályok várnak szeptembertől az egyetemistákra

Elsőéves hallgatók eskütétele az Állatorvostudományi Egyetem évnyitó ünnepségén az egyetem campusán 2020. szeptember 7-én

Lázmérés, maszkviselés, távolságtartás, hibrid oktatási rend, vészforgatókönyv – a járványügyi intézkedések külön-külön, de van, ahol együtt is fellelhetők a legnagyobb hazai egyetemeken, ahol ezekben a napokban már zajlik a beiratkozás.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának várható súlyosságáról eltérően nyilatkoznak a magyar szakemberek, abban azonban egyetértenek, és az emelkedő fertőzésszámok is azt mutatják, hogy az ország az újabb hullám küszöbén áll, többen közülük pedig az iskolakezdés utáni pár hétre valószínűsítik a fellobbanást.

Több szakember nyilatkozott arról is, hogy a fiatalokat súlyosabban érintheti az agresszívabb delta-variáns okozta járványhullám, mert ők azok, akik kevésbé vannak beoltva. A kormányzat jelenléti oktatásra készül, ilyen körülmények között kell megkezdeniük a tanévet a hazai oktatási intézményeknek.

Mint arról már beszámolt a Szabad Európa, a 12–17 évesek oltására kampányt szerveznek az iskolákban augusztus 30–31-én, valamint szeptember 2–3-án. Az Eduline összeszedte, milyen járványügyi szabályokkal vágnak neki a tanévnek a legnagyobb magyarországi egyetemek. Lázmérés, maszkviselés, távolságtartás, hibrid oktatási rend, vészforgatókönyv is szerepel az eszköztárban.

Ehhez kapcsolódóan: Szlávik: iskolakezdéskor a fiatalok között elkezdhet terjedni a járvány

Corvinus, ELTE, BME, Semmelweis

Általánosan igaz, hogy valamennyi intézmény jelenléti oktatásra készül, de bizonyos létszám felett ettől eltérnek.

A Budapesti Corvinus Egyetemen például a magyar nyelvű képzéseken a százötven, az angol vagy német nyelvűeken a hatvan főnél nagyobb előadásokat kizárólag online lehet megtartani. Itt egyelőre nem kötelező a maszkviselés, és a testhőmérsékletet sem mérik.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az online és a hibrid megoldásokat átemelik a normál működési rendbe, így egyes órákat, képzéseket a járványhelyzettől függetlenül online hirdetnek meg. Felhívják ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az oltási védettség hiánya nem jogosítja fel a hallgatókat a távolléti oktatási lehetőséget biztosító kivételes tanulmányi rendre, a munkavállalókat (oktatókat és oktatást-kutatást támogató dolgozókat) pedig az otthoni munkavégzésre.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is alapvetően jelenléti oktatást terveznek, de bizonyos órákat, például az elsőévesek szintfelmérését online is meg lehet majd tartani. Létszámkorlátozásról, maszkviselési kötelezettségről itt egyelőre nem tudni.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen nem kötelező a maszkviselés, hőmérsékletet sem mérnek, de az ötven fő feletti előadásokat online tartják meg.

A Semmelweis Egyetemen, ott, ahol nemcsak oktatás, hanem gyógyítás is zajlik, kötelező az orrot és szájat elfedő maszk. Az egészségügyi szolgáltatást nem nyújtó szervezeti egységekben csak azoknak kell majd felvenniük a maszkot, akik még nem oltatták be magukat. Ügyelni kell a másfél méteres távolságtartásra.

Ehhez kapcsolódóan: A virológus szerint máris látni a szennyvízadatokban augusztus 20. hatását

Pázmány, Károli

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a beiratkozáskor megköveteli a maszkviselést, és lesz lázmérés, fertőtlenítés, szellőztetés is a tanítás során.

A Károli Gáspár Református Egyetemen kötelező lesz a maszk az előadásokon, a szemináriumokon, az ügyintézés idején és a vizsgákon, sőt már a tanévnyitón és a beiratkozáson is. Csak az étkezőkben lehet levenni. Az egyetem szabályzata szerint csak az előadók, hozzászólók mentesülnek a maszkviselés alól, ők is csak akkor, ha éppen beszélnek és legalább másfél méter távolságot tartanak. A gyakorlatok előtt kötelező a szappanos kézmosás vagy az alkoholos kézfertőtlenítés.

Ehhez kapcsolódóan: Szájon át adható koronavírus elleni gyógyszert vizsgál a Semmelweis Egyetem

Pécs, Szeged, Miskolc

A Pécsi Tudományegyetem a jelenléti mellett online és hibrid oktatást is tart, és nem tervez a kormányzati járványügyi előírásoknál szigorúbb intézkedéseket bevezetni, a meglévők betartására viszont hangsúlyosan figyel.

A Szegedi Tudományegyetemen – a járványügyi helyzet három szintjéhez igazodva három különböző modellt is felállítottak a félévkezdéshez: ha kell, hibrid, ha kell, online oktatásra állnak át.

Miskolcon jelenléti oktatással indítja az őszi szemesztert az egyetem, de ha kell, azonnal át tudnak állni online oktatásra, ahogyan a jelenleg nem kötelező maszkhasználat esetében is szigorítanak majd, ha a helyzet úgy kívánja.

Ehhez kapcsolódóan: „Az előzetes regisztráció egy csomó embert szinte kizár az oltásból”