Tanársztrájk, polgári engedetlenség, élőlánc – Tiltakozások országszerte

Az Apáczai és Eötvös tanárai és diákjai tiltakoznak a Belvárosban 2022. október 5-én

Több ezer tanár és diák vesz részt a szerdai országos sztrájkban, polgári engedetlenségben és egyéb tiltakozásokban. A diákok élőláncot alkottak reggel Budapest főbb pontjain, nap közben és este pedig számos helyen lesz valamilyen megmozdulás a tanárok és az oktatási rendszer érdekében szerte az országban.

Budapest mellett Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Veszprémben, Győrben, Sopronban, Székesfehérváron, Debrecenben és Dunaújvárosban is tartanak ma sztrájkot vagy egyéb tiltakozást a tanárok és a diákok, valamint az ügyükért kiálló szimpatizánsok.

Budapesten a Keleti pályaudvartól indult a diákok élőlánca a reggeli órákban egészen az Erzsébet hídig, majd Budán is folytatódott.

„Nincs tanár, nincs jövő”, „Fizessétek ki a tanárainkat” – ezeket és hasonló szólamokat kiabáltak, illetve különböző táblákat, molinókat tartottak a kezükben, közben sok autós és BKV-sofőr dudálással fejezte ki a támogatását, az egész Belvárosban szinte folyamatos dudálást lehetett hallani.

A Madách téren reggel kilenckor kilenc belvárosi (V., VI., VII., VIII., IX. kerületi) iskola, főleg gimnázium tanárai tartottak flashmobot. Minden iskolából legalább tíz tanár eljött, de volt, ahonnan kétszer ennyien, a Vörösmarty gimnáziumból például 24-en vettek részt az eseményen – mondta a Szabad Európának Takács Gergely, az iskola magyar–történelem szakos tanára.

Ehhez kapcsolódóan: Újabb tanárok kockáztatják az állásukat a szerdai tiltakozással

Összesen tehát több mint száz tanár vett részt az akcióban, ők polgári engedetlenség keretében nem vették fel a munkát, ezzel az állásukat kockáztatva. Mellettük számos diák, szülő és szimpatizáns is ott volt.

Papírokra írták azokat a dolgokat, amelyek nem tetszenek nekik a mai oktatási rendszerben, amelyeket feleslegesnek vagy rossznak tartanak, ilyen például a Nemzeti Alaptanterv, a megalázó bérek, a tanárok túlterheltsége – számolt be Takács Gergely. Ezeket látványosan összetépték és kidobták egy kukába. Utána énekeltek és felolvastak egy közös nyilatkozatot, amelyben egyebek mellett kiálltak a Kölcseyből kirúgott tanárok mellett, párbeszéd megkezdését követelték az oktatás helyzetéről, és a tananyag észszerűsítését – mondta a Vörösmarty gimnázium tanára.

A szerdai országos sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdette meg, a másik nagy érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete nem csatlakozott hozzá. Ez a szeptember elseje óta tartó gördülő sztrájk folytatása, de a PDSZ úgy gondolta, hogy az oktatás nemzetközi világnapjára országos tiltakozást hirdetnek meg – mondta a Szabad Európának a PDSZ választmányi elnöke.

Ehhez kapcsolódóan: „Kockás ing, tüntetés, sztrájk” – tanévkezdés Magyarországon

Legutóbb augusztus 30-án volt tárgyalás a kormány képviselője, Maruzsa Zoltán államtitkár és a szakszervezetek között. A kormány ekkor sem volt nyitott a tanárokat képviselő szakszervezetek követeléseire, sőt új tárgyalási napot sem jelöltek ki – emlékeztetett Komjáthy Anna. Maruzsa Zoltán akkor annyit mondott, amit Orbán Viktor is, hogy minden az Európai Bizottságtól függ, akkor lesznek pluszforrások a tanárok számára, ha Brüsszel küld pénzt. Ezért sem adtak újabb időpontot a tárgyalások folytatására, mert addig nincs miről beszélni – tette hozzá.

Mint mondta, a két pedagógus-szakszervezet közösen szervezte meg, hogy Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron, Miskolcon és Budapesten kedden és szerdán petíciókat adtak, adnak át az Állampolgári Jogok Biztosának hivatalában. Ebben az szerepel, hogy a tanárhiány és az oktatási rendszer egyéb problémái sértik a gyerekek tanuláshoz való jogát és a szülőknek a gyerekük neveléséhez való jogát. Kérik a kivizsgálását, hogy az egyes tankerületekhez tartozó intézményekben milyen mértékű a tanárhiány, és milyen szakos pedagógusok hiányoznak – ismertette a PDSZ választmányi elnöke.

Ehhez kapcsolódóan: Kirúgással fenyegető levelet kaptak tiltakozó tanárok, a PDSZ szerint a megfélemlítés a cél

Az állami és az önkormányzati hivatalok dolgozóit is képviselő Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) délre szervezett sajtótájékoztatót, amelyen kiállnak a tanárok mellett, valamint a saját problémáikról is szót ejtenek, például a kényszerszabadságról, a 18 fokosra fűtött irodákról, valamint húszszázalékos béremelést követelnek.

A Grund nevű diákszervezet hídfoglalást hirdetett kora estére a Jászai Mari térre, este pedig a Kossuth téren lesz koncert és tüntetés.

Ehhez kapcsolódóan: Könnyes búcsú után csütörtökön már új munkahelyén kezd Palya Tamás, a Kölcsey kirúgott tanára