Megtorlásból rúgták ki az SZFE oktatóját – a jogerős ítélet rengeteg embert érinthet

Demonstráló SZFE-s diákok az egyetem épülete előtt 2020. november 11-én, az egyetemfoglalás végén

Faur Annát jogellenesen rúgták ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE), elbocsátásának indoka megtorlás volt – röviden ez a jogerős ítélet az SZFE oktatójának ügyében. A TASZ szerint az ítélet túlmutat az ügyön, mert egyetlen dolgozót sem lehet a kirúgás fenyegetésével elhallgattatni, mindenkinek joga van ahhoz, hogy fellépjen az érdekei védelmében a munkahelyén. Az ítélet mindenkinek iránymutatást adhat a sztrájkoló pedagógusoktól akár a próbaidőn lévő gyári munkásokig.

A bíróság másodfokon jogerős ítéletet hozott Faur Anna ügyében. E szerint az SZFE volt oktatóját

azért érte hátrányos megkülönböztetés és megtorlás, mert kiállt saját magáért és az SZFE közösségéért,

jelentette a nőt képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Az ítélet röviden azért stratégiai jelentőségű, mert Faur próbaidőn volt, azalatt pedig leegyszerűsítve bárkinek azonnal fel lehet mondani bármiért, nem kell indokolni se.

A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy Faurt kifejezetten azért rúgták ki, mert kiállt a munkáltatója ellen, politikai véleményt nyilvánított. Ez pedig alapvetőbb jog, mint a próbaidős munkaügyi szabályok.

Az egyetemnek most 2020 decemberéig visszamenőleg ki kell fizetnie Faur Anna elmaradt munkabérét és más juttatásait, visszamenőlegesen vissza kell helyezni őt az állásába, félmillió forint sérelemdíjat kap, és többek között az egyetemnek kell kifizetnie Faur Anna jogi képviseletének költségeit is.

Ehhez kapcsolódóan: Bírósági ítélet mondta ki, hogy a véleménye miatt bocsátották el az SZFE egyik oktatóját

Próbaidő alatt sem lehet elbocsátani ezért

Faur Anna 2017 óta dolgozott a SZFE-n kutatóként, majd oktatóként. Szerződése 2020 februárjában lejárt, akkor kétéves ikergyermekei és a járvány kezdete miatt egy időre inkább otthon maradt.

2020 szeptemberében az SZFE újra szerződést kötött vele, már az új alapítványi modell keretei között. Hiába dolgozott ott előtte négy évet, az új szerződés próbaidőt is tartalmazott.

„Ismertek, ismerték a munkámat, nem volt szükség próbaidőre, valószínűleg hiba volt ilyen szerződést aláírni. De ez volt a sima, sztenderd szerződésforma, nem tűnt fel akkor, hogy ez még fontos lehet” – mondta el Faur Anna a Szabad Európának.

Később viszont az SZFE vezetése kihasználta, hogy próbaidő alatt indoklás nélkül is fel lehet mondani bárkinek, és az egyetem elbocsátotta az oktatót.

Faur Anna szerint viszont csak azért mondtak fel neki, mert részt vett a Freeszfe mozgalomban, az egyetem dolgozói sztrájkjában, élesen bírálta a modellváltást, és filmet is forgatott az egyetemfoglalás eseményeiről.

Your browser doesn’t support HTML5

Ismét hallgatói sorfal várta az SZFE kancellárját

2021 februárjában munkaügyi pert indított az egyetem ellen, ugyanis nem lehet valakit azért kirúgni, mert kiáll saját magáért és a közösségéért. Az egyetemnek kellett volna bizonyítania, hogy biztosan nem ezért rúgták ki.

Első fokon már tavaly ősszel nyert, viszont a munkáltatója fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy

a sztrájkban való részvétel szerintük nem is számít véleménynek, ezért ennek védelmére Faur Anna nem hivatkozhat.

Faur Anna elmondása szerint az eljárás alatt az egyetem képviselői abba az irányba is próbáltak érvelni, hogy az SZFE új vezetése igazából nem követte az egyetemfoglalást vagy sztrájkot, nem tartották nyilván, hogy ki vesz benne részt, akkoriban mással foglalkoztak. Illetve még egyfajta „etikai vétséget” is megpróbáltak összerakni, de Faurnak semmiféle etikai vétsége nem volt, magyarázta.

A bíróság végül Faurnak adott igazat, azt pedig külön kevéssé tartotta életszerűnek, hogy az SZFE új vezetése valamiért lemaradt volna a világsajtót bejáró egyetemi ellenállási folyamatról.

„Senkivel nem beszéltem még az egyetem új vezetéséből, most se, akkor se, amikor felmondtak nekem. Pontosabban Novák Emillel egyszer találkoztam a bíróságon, de azóta már ő sincs az egyetemen, már újra lecserélődött a vezetés” – mondta el kérdésünkre Faur Anna.

Nem csak róla és az SZFE-ről szólhat

Faur a motivációról elmondta, hogy személyesen is fontos volt neki a határozott ellenállás, eleinte még ugyanis abban bízott, hogy az egész közösségükért is kiáll a perrel.

Viszont az SZFE irányváltása elleni ellenállás végül tulajdonképpen elbukott, akkoriban pedig Faur céljai is megrendültek.

Ehhez kapcsolódóan: Színészhallgatók is otthagyták a színművészetit

Elmondása szerint azonban a TASZ segített neki megérteni, hogy ne adja fel, a per stratégiai jelentőségű lehet, és sok más emberen is segíthet a kiállásával. Elég például a pedagógussztrájkra gondolni, az után is érheti ilyen törvénytelen, hátrányos megkülönböztetés az érintett tanárokat.

Your browser doesn’t support HTML5

"Magunknak csinálunk órarendet" - hová vezet a vészkijárat?

Megkérdeztük Faurt, hogy ha visszahelyezik az állásába, visszamegy-e dolgozni az átalakított SZFE-be.

„Nem hiszem. Nem valószínű, hogy szívesen dolgoznék együtt azokkal az emberekkel, de várjuk ki a végét” – válaszolta.

A jogerős döntés után az SZFE ugyanis még fellebbezhet a Kúriához is egy utolsó körben.

Ehhez kapcsolódóan: Herendi Gábor: „Akik felemelték a hangjukat, azok most nem csinálhatnak filmet”