Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elárulta terveit Moldova frissen megválasztott, EU-barát elnöke


Maia Sandu 2020. november 16-án Chisinauban nyilatkozik a sajtónak.
Maia Sandu 2020. november 16-án Chisinauban nyilatkozik a sajtónak.

Kiegyensúlyozott kapcsolatokat ígér a Nyugattal és Oroszországgal is, küzd a korrupció ellen és vonzóvá teszi Európa egyik legszegényebb országát a beruházók számára Maia Sandu.

Mint arról beszámoltunk, Moldovában a 48 éves Maia Sandu nyerte az elnökválasztást, a volt kormányfő, a Világbank egykori közgazdásza személyében először tölti be nő az ország elnöki posztját.

Az EU-barát Maia Sandu az oroszbarát hivatalban lévő Igor Dodont győzte le az elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában. A szavazást népszavazásnak tekintették arról, hogy az Ukrajna és Románia közé szorult volt szovjet köztársaságnak inkább az Európai Unióval vagy Moszkvával kell-e szorosabbra fűznie kapcsolatait.

Sandu egy nappal a váasztások után arról beszélt az újságíróknak, hogy a külpolitikában valódi egyensúlyra törekszik a Nyugat és Oroszország között, és „pragmatikus párbeszédet ígért minden országgal, beleértve Ukrajnát, Romániát, Európai Uniót, Oroszországot és az Egyesült Államokat” .

Sandu elmondta, hogy a korrupció elleni küzdelemre törekszik és arra, hogy vonzóvá tegye a befektetők számára Európa egyik legszegényebb országát. Arról is beszélt, hogy a változást, a javulást mindenkinek éreznie kell majd, azoknak is, akik nem rá voksoltak.

Noha korábban aggodalmak merültek fel a választás utáni stabilitással kapcsolatban, Sandu oroszbarát ellenfele, Dodon gyorsan elismerte vereségét. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig, aki nyíltan támogatta Dodont, gratulált Sandunak a választási győzelemhez. Ezt tette Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki szorosabb együttműködést ígért Moldova új megválasztott elnökének.

XS
SM
MD
LG