Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A koronavírus mutációjával szemben is hatásos lehet a BioNTech vakcinája


Uğur Şahin, a BionTech vezérigazgatója
Uğur Şahin, a BionTech vezérigazgatója

Két héten belül kiderülhet, hogy hatásos lehet-e a BioNTech oltóanyaga a decemberben megjelent, 70 százalékkal fertőzőbb vírusvariánssal szemben. Amennyiben nem, úgy hat hét alatt kidolgozzák az új oltóanyagot.

További vizsgálatok szükségesek, ezért időt kér a német biotechnológiai vállalat vezérigazgatója. Uğur Şahin azt mondta, két héten belül eldőlhet, hogy szükség van-e új oltóanyag fejlesztésére a koronavírus agresszívabb, brit mutációjával szemben.

"Jelenleg nem tudjuk, hogy az oltóanyagunk képes-e védelmet nyújtani az új változat ellen is, de nagy valószínűséggel a vakcina által kiváltott immunválasz képes lesz kezelni a vírusvariánsokat is" – jelentette be sajtótájékoztatón a vezérigazgató.

Şahin szerint a Nagy-Britanniában megjelent koronavírus mutáció fehérjéi 99% -ban megegyeznek a már ismert vírustörzsével, ezért bíznak abban, hogy az Európai Unióban december 21-én engedélyezett vakcinájuk hatásos védelmet nyújthat majd. A cég oltóanyagát eddig 45 országban hagyták jóvá.

Februárban akár az új vakcina is elkészülhet

Amennyiben a már engedélyezett oltóanyag hatástalannak bizonyul, úgy hat hét alatt elkészülhetnek a vakcina adaptációjával is- állítja a BioNTech vezérigazgatója, de nagy valószínűséggel engedélyeztetniük kell majd az új oltást is.

A vírus agresszívabb mutációja Nagy-Britanniában ütötte fel a fejét, ahol Boris Johnson miniszterelnök válaszként szigorúbb korlátozásokat és újabb lezárásokat jelentett be. A mutáció a tudósok szerint nem halálosabb, viszont 70 százalékkal gyorsabban fertőz.

Több ország, köztük Magyarország is behúzta a kéziféket, így a szigetországból érkező repülőgépeket és vonatokat nem fogadják. Jelenleg 40 ország tette tiltólistára Nagy-Britanniát. Az új vírustörzset közben Dániában, Olaszországban ás Ausztriában is regisztrálták már. A koronavírus mutációjáról itt tudhat meg többet.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG