Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Covid-oltások okoznak hangzavart az EU és Nagy-Britannia között


Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, 2020. december 9-én.
Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, 2020. december 9-én.

Diplomáciai csetepaté tört ki az Európai Unió és Nagy-Britannia között, ezúttal a koronavírus elleni oltóanyagok ügyében, a sorozatos feszültségek nem sok jót vetítenek előre a felek Brexitet követő együttműködését illetően.

Az EU képviselőjét szerdán bekérették a londoni külügyminisztériumba, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke visszautasította a közösség „vakcina-nacionalizmusával” kapcsolatos vádakat, és leszögezte, például Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal ellentétben ők nem tiltották meg az oltóanyagok exportját.

Boris Johnson brit miniszterelnök a parlament előtti felszólalásában „kijavította” Michel állítását, mondván, kormánya egyetlen esetben sem blokkolta vakcinák kivitelét. „Most, a világjárvány idején mindannyian egy oldalon harcolunk. Ellenezzük a vakcina-nacionalizmus minden formáját” – jelentette ki.

Egy névtelenséget kérő európai uniós diplomata arról számolt be, hogy az ehhez hasonló szócsaták jelentik az „új normát”. „A Brexit-megállapodásainkon csak fokozódni fog majd a nyomás a gazdasági különbségek és a verseny erősödésével” – mutatott rá.

Nagy-Britannia és az immár csak 27 tagállamból álló Európai Unió több éven át tartó nehéz tárgyalások után tavaly állapodott meg a jövőbeli kapcsolatrendszerük feltételeiről. Ennek január elsejei hatályba lépése azonban a jelek szerint nem csillapította a feszültséget a két oldal között.

Fokozódó feszültség a felek között

Január végén az EU kiterjesztette Észak-Írországra is a koronavírus-oltóanyagok exportjára vonatkozó ellenőrzés hatályát, majd a bírálatok hatására gyorsan visszavonta azt. London pedig nemrég egyoldalúan meghosszabbította az Észak-Írországba irányuló brit élelmiszer-szállítmányok mentesítését az ellenőrzések alól, ami jogi eljáráshoz vezethet brüsszeli bennfentes források szerint.

„Ez újabb provokáció volt. Nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó. Az EU megőrzi a higgadtságát, és határozott választ fog adni” – mondta egy névtelenül nyilatkozó illetékes.

Szerda reggel a londoni EU-képviselet vezetőjének helyettese tárgyalt az ügyről a brit külügyminisztérium szintén nem túl magas rangú tisztségviselőjével.

Ki exportál és hova?

Miután kedden a vakcinaexport „teljes tilalmával” vádolta meg a brit kormányt, Michel a vita kapcsán kiemelte: több módja is van a kivitel korlátozásának vagy tiltásának.

Uniós hivatalnokok szerint London az országban egyedüliként koronavírus-vakcinát gyártó AstraZenecával kötött szerződése egyik kitételével gyakorlatilag megakadályozta az exportot.

A brit kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy vezető szerepet vállal a szegényebb országok ellátását szolgáló COVAX-programban, Dominic Raab külügyminiszter pedig levelet írt Charles Michelnek, hogy „tiszta vizet öntsön a pohárba”.

Erre reagálva Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője arra szólította fel Raabot, hogy hagyja abba a „kioktatást”, és helyette mutassa inkább be a külföldre szállított oltóanyagok exportadatait. „Az utóbbi hónapokban nyolcmillió adag BioNTech/Pfizer-vakcinát szállítottak Európából Nagy-Britanniába, önök hányat küldtek Európába?” – tette fel a kérdést a Twitteren.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG