Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bőven húsvét utánra jöhet össze Orbán Viktor 2,5 millió beoltottra vonatkozó terve


Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy húsvétra nagyjából 2,5 millió embert terveznek beoltani, utána fokozatosan kezdődhet a nyitás. Mostanra már csak a 2,5 milliós szám maradt. Ez a jelenlegi oltási teljesítménnyel bőven húsvéthétfő utánra, április 1213. környékére lehet esedékes.

A miniszterelnök kedden arról töltött fel videót a Facebookra, hogy a Fidesz családpolitikáját nyíltan támogató magán- és állami szervezetek vezetőivel ment el beszélgetni.

Ahhoz képest, hogy mondjuk tíz éve milyen helyzetben voltak a családok, most azért megerősödve kerültek bele ebbe a nagyon nehéz helyzetbe

– érvelt például a magyar családok nevében Fűrész Tünde, az állami Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnöke.

A kormányhoz közeli családbarát csapat
Novák Katalin Emmi miniszter és az állami Kincs mellett még három másik, a kormány által évente jellemzően százmilliós nagyságrendben támogatott, családokkal foglalkozó magánszervezet képviselte a magyar családokat Orbán Viktor számára: a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete budapesti szervezetek, és az alsómocsoládi Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány. Fenti szervezetek a közpénzes finanszírozást jellemzően nem nyílt versenyben nyerik el az államtól.

2,5 millió beoltottnál jön a nyitás

Orbán Viktor a nyitás időpontjáról megismételte, hogy a kormány akkor fogja ezt meglépni, ha minden 65 év feletti regisztrált be lesz oltva. Azt már múlt héten elmondta a miniszterelnök, hogy „akkor jutunk el” ebbe a helyzetbe, ha lesz 2,5 millió beoltott az országban.

A 2,5 millió beoltottat eredetileg húsvétra ígérte Orbán Viktor. Ezt azonban egy ideje már nem ismétli a miniszterelnök. Hiába van lassan hónapok óta bőven oltás az országban, az oltási sebességgel nem sikerül tartani a terveket.

A jelenlegi oltási sebességgel valóban nem is várható, hogy húsvétvasárnapra (április 4.) vagy -hétfőre (április 5.) sikerüljön beoltani még nagyjából 850 ezer embert.

Az elmúlt egy hónapban átlagosan majdnem pont 40 ezer olyan embernek sikerül megszervezni a beoltását, aki még egy oltást sem kapott. Igaz, ebben az a hétvége is benne van, amikor az eddigi legnagyobbra tervezett oltási kampány helyett szétesett a szervezés, és végül az átlagosnál is kevesebb embert sikerült csak beoltani.

A jelenlegi oltási teljesítménnyel várhatóan húsvéthétfőhöz egy hétre, április 12‒13. környékére érhetünk 2,5 millió beoltott közelébe.

A tényleges maximális oltási sebességünk ugyanakkor kérdéses, a kormány különböző tagjai ugyanis tízszer vagy százszor nagyobb oltási sebességet is bemondtak korábban arra az esetre, ha van hozzá elég beadható termék.

Az oltások beadását pedig már csak azért is jobb lenne minden korábbinál értelmesebben megszervezni, mert közben valóban drámaian emelkedik a járvány miatti magyar halottak száma.

Nemzetközi összevetésben is annak a közelében vagyunk már, hogy Magyarországon pusztítson a legdurvább ütemben a járvány.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG