Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megszólalt az MTA: ezrek életét menthetné meg a maszkhasználat


Utasok egy budapesti buszon 2020. november 11-én
Utasok egy budapesti buszon 2020. november 11-én

„Két és fél millió még beoltatlan honfitársunk van (…) Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet” – írja állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége. Hangsúlyozzák, több embert kell beoltani, mert a mostani arány kevés a magas halálozási adatok megakadályozásához.

Az intézmény honlapján megjelent állásfoglalás szerint noha sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság hatvanszázalékos átoltottságát, ez az arány nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására. Az állásfoglalás megfogalmazói emlékeztetnek arra, hogy az oltási hajlandóság elapadt, a kampányokkal sem sikerült javítani az oltottak arányán.

A tudósok szerint ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottságát, mert – miközben két és fél millióan még nem adatták be a vakcinát – jön az influenzajárvány, amely tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.

Az oltás mellett nagyon kellene a maszk is

Mint írják, a legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, de a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és a szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni a negyedik hullám alatt.

Az MTA elnöksége ezért felelős állampolgári magatartás sürget, mert mint írják, enélkül hiábavaló minden intézkedés. Arra biztatnak, hogy

  • zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat eltakaró maszkot;
  • amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét;
  • senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, hogy a delta-variáns ellen nem véd az oltás és a maszk;
  • mindenki lépjen fel saját környezetében az áltudományos nézetek ellen.

A Magyar Tudományos Akadémia arra kéri 18 ezer köztestületi tagját, a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, valamint a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltásra és a maszkhasználatra buzdító tevékenységből.

XS
SM
MD
LG