A bírálók szerint az új választási rendszer és a választókerületek határainak átrajzolása miatt is a kormánypártok felé lejt a pálya április 3-án, az ellenoldal képviselői viszont – legalábbis nyilvános megszólalásaikban – úgy vélik, hogy e módosításoknak nincs érdemi kihatásuk az eredményre.
Magyarországon a rendszerváltást követően vegyes választási rendszert vezettek be, amelynek keretében egyéni jelöltként 176 mandátum volt szerezhető, 152 képviselői helyről pedig a területi pártlistákra leadott voksok döntöttek. A 386 tagú parlament fennmaradó 58 mandátumát az országos listát állító pártok között osztották el a képviselői helyet nem eredményező töredékszavazatok alapján. A szavazás ráadásul két fordulóból állt, amennyiben az első körben nem sikerült elérni a szükséges részvételi és eredményességi küszöböt.
A Fidesz–KDNP a 2010-es kétharmados kormányváltást követő évben a rendszer átalakítása mellett döntött. Nagyjából felére, 199-re csökkentették az Országgyűlés képviselőinek létszámát, akik közül 106-an az átszabott egyéni választókerületekből, 93-an pedig az országos párt- vagy nemzetiségi listákról kerülhetnek be a törvényhozásba. A korábbi húsz területi lista (Budapest és a tizenkilenc megye) helyett a szavazópolgárok immár országos listára adhatják le a voksukat.
A magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgároknak így két szavazatuk van, viszont a határon túl élőknek csak egy, ők az országos listára szavazhatnak.
A voksolás 2014 óta egyfordulós, azaz nincs sem eredményességi, sem érvényességi küszöb, a nyertes a legtöbb szavazatot elérő párt vagy egyéni jelölt.
Aránytalanabb választási rendszer
A többségi elvet jobban érvényesítő, azaz aránytalanabb új választási rendszer szakértők szerint nagy mértékben a kormánypártoknak – vagy legalábbis a nagy pártoknak – kedvez a jelenlegi erőviszonyok között, és külön indulás esetén tulajdonképpen lenullázza a töredezett ellenzék esélyeit.
Sokáig esélytelennek látszott az úgynevezett centrális erőtér megbontása, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Fidesztől jobbra és balra is állt egy-egy, nagyjából hasonló erősségű tömb, amelyek eltörpültek a kormánypárt mellett. Az egyfordulós szavazás ráadásul tovább nehezítette a helyzetüket, ugyanis így a taktikai visszalépések is lehetetlenné váltak az első körös eredmények tükrében. A Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd kényszerű összefogásával ezen a téren valamelyest kiegyenlítődtek az erőviszonyok, így most számít majd csak igazán a többi torzító intézkedés hatása.
Egyesek szerint a kormányoldal malmára hajtotta például a vizet a határon túliak szavazati joga, illetve a jelöltállítás megkönnyítése, amelynek nyomán elszaporodhattak a kamupártok. De amit a legtöbben kiemelnek, az a rendszerbe foglalt úgynevezett győzteskompenzáció, vagyis az, hogy nemcsak az egyéni választókerületükben vesztes jelöltekre adott voksok kerülnek fel töredékszavazatként az országos pártlistára, hanem a győztesekre a mandátumszerzéshez szükségesen felül leadott szavazatmennyiség is.
A törvényalkotók szerint így biztosítható, hogy ne legyen elveszett szavazat, a kritikusok azonban úgy vélik, hogy a rendszer a győztesek túlkompenzációját eredményezi, még aránytalanabbá téve az eleve aránytalan rendszert, ráadásul lényegében ellehetetleníti, hogy külön listát állító pártok közös egyéni jelölteket állítsanak, ugyanis ilyenkor a töredékszavazatok elvesznek.
A 2011-ben elfogadott választási törvény ezen újítása nélkül a Fidesz–KDNP-nek sem 2014-ben, sem 2018-ban nem lett volna kétharmados többsége. Elemzések szerint előbbi választáson hat mandátum sorsa múlt a győzteskompenzáción, utóbbi során pedig öt képviselői helyet köszönhetett Orbán Viktor pártja tisztán ennek.
A rendszer kidolgozásával megbízott Áder János annak idején azt mondta, hogy olasz mintára vezetik be a győzteskompenzációt, azt azonban a római alkotmánybíróság később alkotmányellenesnek találta és megszüntette. A magyar Alkotmánybíróság is vizsgálta a kérdést, de 2014-es ítéletében végül nem talált benne kivetnivalót.
A választókerületek részrehajló átszabása
Ezekhez jön még hozzá az úgynevezett gerrymandering, azaz az egyéni választókerületek határainak tendenciózus átrajzolása oly módon, hogy az valamelyik félnek előnyt biztosítson a választáson.
Ennek alapvetően sok trükkje van, de az alapelv általában az, hogy lehetőség szerint elszeparálják azon párt szavazóit, amelyet hátrányos helyzetbe akarnak hozni. Így az adott párt e gettósított kerületekben túlnyeri magát, ami közvetve növeli az esélyét, hogy más körzetekben kis különbséggel kikapjon.
A bírálók szerint Magyarországon is a lehető legtisztább baloldali körzetek kialakítására törekedtek, így minimalizálva a korábban több képviselői helyhez is elegendő vokssal megszerezhető mandátumok számát. Ha pedig erre nem volt mód, akkor jobboldali szavazókkal próbáltak felhígítani bizonyos kerületeket, hogy legalábbis billegővé váljanak. A 444.hu annak idején összeállítást közölt a „Fidesz tíz legnagyobb térképrajzolós bravúrjáról”.
A választókerületek határainak olyan módon történő átrajzolása, amely valamelyik félnek előnyt biztosít a választáson. Nevét Elbridge Gerry egykori massachusettsi kormányzóról kapta, amelyhez az angol salamander (szalamandra) szó végét illesztették. A kortársak ugyanis szalamandrát láttak bele abba a fura alakú választókerületbe, amelynek létrehozását a Thomas Jefferson alapította Demokrata–Republikánus Párt politikusai 1812-ben keresztülvitték az állam törvényhozásán, hogy megnehezítsék ellenfeleik dolgát a küszöbönálló szenátusi választáson. Az erről szóló törvényt Gerry aláírta, így a hasonló manipulációk jelképévé vált.
„Világosan látszik, hogy a 106 új körzet kialakítása a korábbi választási eredmények alapján készült, és még ki tudja, milyen forrásból származó adatbázisok mozgatták a térképrajzolók ceruzáját” – írta László Róbert még 2011-ben. A Political Capital választási szakértője szerint a kerülethatárokat úgy húzták meg, hogy jó ideig a jobboldali erőknek kedvezzenek és a Fidesz javára billenthessék a végeredményt.
A kormányoldal természetesen másként látja a kérdést. Lánczi Tamás politológus, a Figyelő című lap volt főszerkesztője például arról írt nemrég a blogján, hogy Magyarország szociológiailag homogén ország, nincsenek jelentős regionális különbségek, amelyek történelmileg meghatároznák egy-egy terület politikai arculatát. „Ezért bármilyen átalakítás kapcsán évtizedes választásföldrajzi sajátosságokra hivatkozni szakmailag és politikailag is értelmezhetetlen. A 2010-ig használt 176 választókerületből alig van olyan, amelyet ne nyert volna meg a baloldal és a jobboldal is a rendszerváltás után tartott öt választás valamelyikén” – vélekedett.
