Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Olajembargó: A litván külügyminiszter szerint „az egész uniót egyetlen tagállam tartja túszul”


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Nincs garancia arra, hogy a 27 tagállam hamar meg tud állapodni az Oroszország elleni új szankciókról, mert az országok egy kis csoportja – Magyarország vezetésével – ellenzi az olajembargót, mondta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Az Európai Bizottság két hete tett javaslatot az ukrajnai háborús szankciók hatodik csomagjára, amely már tartalmazta az orosz olajimport tilalmát. Magyarország egyike azoknak a tengerparttal nem rendelkező országoknak, amelyek nagymértékben függnek az orosz olajtól, ahogy Csehország és Szlovákia is, de Bulgáriának is vannak fenntartásai.

„Mindent megteszünk a helyzet megoldása érdekében, abban azonban nem vagyok biztos, hogy sikerülni fog, mert az álláspontok nagyon erősek” – mondta Borrell az uniós külügyminiszterek hétfői találkozója előtt.

„Egyes tagállamok nagyobb nehézségekkel néznek szembe, erősebb a függőségük, mert nincs tengerpartjuk, csak csővezetéken keresztül jutnak olajhoz, amely Oroszországból érkezik” – tette hozzá.

Ausztria külügyminisztere viszont optimistább volt, és azt mondta, arra számít, hogy az Európai Unió a következő napokban megegyezik az Oroszországgal szembeni hatodik szankciócsomagról.

„Bízom benne, hogy a következő napokban sikerül a hatodik szankciócsomagot is elfogadni” – mondta Alexander Schallenberg hétfőn.

„Nyilvánvaló, hogy még mindig vannak vitás kérdések, de úgy vélem, arra kell törekednünk, hogy ezeket a vitákat ott folytassuk le, ahová valók, az Európai Tanácsban, hogy ne mutassunk széthúzást a nyilvánosság előtt. Oroszország figyel minket” – tette hozzá.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint a tagállamoknak több időre van szükségük ahhoz, hogy megállapodjanak,

„Tényleg nincs mentség arra, ha nem fogadjuk el a csomagot” – mondta Asselborn újságíróknak.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint „az egész uniót egy tagállam tartja túszul”.

Mint mondta, az olyan országoknak, mint Magyarország, az orosz olaj fokozatos kivonását ajánlották 2024. december 31-ig, és „mindenki arra számított, hogy ez elegendő lesz”.

XS
SM
MD
LG