Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb rekordot döntött az infláció az eurózónában


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Augusztusban 9,1 százalékos volt az éves infláció mértéke a közös fizetőeszközt használó tizenkilenc európai uniós tagállamban.

Az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) friss adatai szerint júliusban 8,9 százalék volt az áremelkedés a valutaövezetben. A mostani szint rekordnak számít az adatrögzítés 1997-es kezdete óta.

Az energia ára 38,3 százalékkal, az élelmiszeré 10,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbiakhoz képest az előzetes becslések alapján. Az iparcikkek, egyebek mellett a ruházati termékek, számítógépek, autók és könyvek ára öt százalékkal, a szolgáltatásoké 3,8 százalékkal emelkedett.

Az egekbe szökő infláció az eurózónán kívül is számos országot sújt a kontinensen és világszerte, több országban nyáron tüntetéseket tartottak a magas megélhetési költségek miatt.

Meredeken nőnek az árak Dániában, Nagy-Britanniában, Norvégiában, illetve az Egyesült Államokban is, ahol júliusban 8,5 százalékos, míg júniusban 9,1 százalékos éves inflációt regisztráltak.

Magyarországon júliusban átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Ilyen magas inflációra legutóbb 1998-ban volt példa.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG