Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tiltakozással kezdődött a hét a Kölcsey Gimnáziumnál


Tüntetés a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanáraiért 2022. október 3-án, a képen Törley Katalin
Tüntetés a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanáraiért 2022. október 3-án, a képen Törley Katalin

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt gyűltek össze a tiltakozók, tanárok diákok és civilek, hogy kiálljanak a gimnázium elbocsátott pedagógusai mellett. Azért mondtak fel nekik, mert polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Petíciót terveznek átadni Pintér Sándor belügyminiszternek.

Mint arról a 444 alapján a Szabad Európa is beszámolt, múlt pénteken a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból legkevesebb öt tanárt küldtek el, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A hétfő reggeli tiltakozáson felszólalt a gimnázium egyik tanárnője, aki azt mondta, hogy vélhetően őt is megkapta már a kirúgásáról szóló értesítést, de még nem vette át, így a demonstráció után bemegy tanítani.

A levélben az szerepel, hogy rendkívül felmentéssel megszüntetik az érintettek munkaviszonyát, miután a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vettek polgári engedetlenségben.

A hétfő reggeli, tanítás előtti szolidaritási tüntetésen több diák és tanár is felszólalt, felolvasták az Oktatói Hálózat (OHA), a magyar felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók autonóm szerveződése támogató nyilatkozatát. Mint bejelentették, petíciót készülnek átadni Pintér Sándor belügyminiszternek, Maruzsa Zoltán államtitkárnak és Klebersberg Központot vezető Hajnal Gabriellának. A petícióban azt követelik, hogy helyezzék vissza állásukba az elbocsátott tanárokat.

A Mérce élő Facebook-közvetítésének képein több ellenzéki politikus is feltűnt a tömegben, ahogyan Józsefváros polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester is. A tiltakozás rendbontás nélkül ért véget, a felszólalók arra kérték a diákokat, hogy menjenek be az óráikra.

A Tanítanék Mozgalom újabb Budapesti demonstrációt szervez szerdára.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG