Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Nem akarok lelőni senkit” – Sok orosz Georgiába menekült a besorozás elől


Az orosz Igor Tikhij interjút ad Tbilisziben
Az orosz Igor Tikhij interjút ad Tbilisziben

Orosz állampolgárok tíz- és százezrei távoztak külföldre azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök részleges mozgósítást rendelt el az ukrajnai háborús erőfeszítések fokozása céljából. Közülük sokan Georgiát választották.

A 49 éves, eddig marketingszakemberként dolgozó Igor Tikhij egyszerű választ adott arra a kérdésre, miért menekült át előző héten éjszaka kerékpárral a szomszédos Georgiába: „Nem akarok lelőni senkit. Ezért vagyok itt.”

Kora miatt elvileg nem sorozhatnák már be a nemrég elrendelt mozgósítás keretében, ezt a hatóságok is megerősítették, de a férfinak ennek ellenére súlyos kétségei voltak.

„Oroszországban egy dolog az, ami le van írva, és egy másik, amit valójában tesznek. Vannak ötvenévesek is, akiket kiküldenek a frontra. Nem akarok én is közéjük kerülni” – mondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

„Láttam toborzókat behívókkal a házban, ahol lakom. Nem akarom megvárni, hogy kiderüljön, értem is eljönnek-e” – tette hozzá.

Tikhij összepakolta a dolgait moszkvai lakásában, és a dél-oroszországi Vlagyikavkazba repült, ahonnan a mintegy harminc kilométerre lévő georgiai határra tekert, amelyet az éjszaka közepén, a hosszú sorokat kikerülve lépett át, majd taxival Tbiliszibe utazott.

A részleges mozgósítás elrendelése óta már oroszok tízezrei menekültek Georgiába.

A médiában dolgozó, 33 éves Alekszej hat napon keresztül várakozott a határ orosz oldalán. Az első két napban nem is aludt, nehogy elveszítse közben helyét a sorban.

„Kemény döntés volt a távozás, sokat gondolkoztam rajta. De aztán arra jutottam, hogy ha most nem megyek el, akkor talán soha nem fogok tudni. Oroszország lezárhatja a határait” – hangsúlyozta.

„Nem akarok háborúba menni. Nem akarok harcolni egy testvérnemzet ellen” – jelentette ki.

Moszkvában már hetek óta hallani erről szóbeszédeket, de a Kreml egyelőre tagadja, hogy a határok lezárására készülne.

Alekszej fontolóra vette azt is, hogy mások példáját követve ő is hátrahagyja az autóját, és gyalog vagy biciklivel lépi át a határt, ott ugyanis rövidebb volt a sor. Helyi sajtójelentések szerint a rendőrségnek járművek tucatjait kellett elszállítania a környékről.

Hűvös fogadtatás

Az egymilliós georgiai főváros utcáin kézzelfogható jelei vannak az orosz menekültáradatnak. Hosszú sorok alakultak ki a bankok és a SIM-kártyát áruló üzletek előtt, a kávézók tele vannak fiatal orosz férfiakkal, a szállások jelentős része betelt.

Egyelőre nem tudni, hányan kívánnak hosszú távon is az országban maradni. A munkakeresés nem egyszerű azok számára, akik nem tudnak távolról dolgozni, a lakbérek is megugrottak.

Idén már a részleges mozgósítást megelőzően több mint 45 ezer orosz állampolgár nyitott bankszámlát Georgiában a jegybank adatai szerint, így mindössze hat hónap alatt kétszeresére nőtt ezek száma.

Az érkezők kisebb gazdasági fellendülést okoztak, 1,2 milliárd georgiai lari (190 milliárd forint) áramlott a kaukázusi országba – közölte egy helyi kutatóintézet.

Egyeseknek azonban nem tetszik, ami történik. Oroszország 2008-ban rövid háborút vívott Georgiával a nemzetközi jogilag Georgiához tartozó, de oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló Abházia és Dél-Oszétia miatt.

A két ország között máig nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, a georgiai társadalom már az ukrajnai invázió megindítása előtt meglehetősen oroszellenes volt.

Vannak aktivisták, akik azért kampányolnak, hogy zárják le a határokat vagy legalábbb korlátozzák az érkezők számát. A jelenlegi, rendkívül laza bevándorlási szabályok értelmében az orosz állampolgárok gyakorlatilag korlátlan ideig tartózkodhatnak Georgiában vízum nélkül.

Előző pénteken emiatt tüntetést is tartottak a tbiliszi parlament előtt, nagyjából háromszáz ember vett részt a megmozduláson.

„Olyanok lehetnek, mint egy robbanószerkezet, amelyet Putyin bármikor aktiválhat” – vélekedett egy demonstráló.

„Még ha el is hisszük, hogy minden egyes hozzánk érkező orosz Putyin-ellenes, akkor is problémás. Ez az orosz kultúra beáramlásával jár, amely alól az elmúlt harminc évben próbáltunk felszabadulni” – mondta.

Az ukránok szerint az orosz katonák civilnek öltözve menekültek
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:25 0:00
Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG